Bácsgyulafalva, avagy Telecska múltjával, a betelepítés történetével, az iskola, a templom építésével és az egykori alapmegélhetést biztosító, egyben közösségépítő dohánytermesztéssel, a paraszti létmóddal több szerző, több kiadványban is foglalkozott. Bálint Károly ezeket mind számba veszi, de nem ismétli. A múltat nem történésekre összpontosítva kutatja, hanem anyakönyvek révén. A családi kapcsolatok föltárása viszont pontosítja a „honnan jöttünk, kik vagyunk?” kérdésekre adható válaszokat.
A falu alapítói 1883-ban vették birtokukba telkeiket, az 500 telepes nevét tartalmazó egykori lista viszont elveszett, eltűnt a levéltári iratgyűjtőből. A szerzőnek az anyakönyvek segítségével szinte teljesen sikerült rekonstruálnia a hajdani névsort, kivéve azon személyeket, akik két-három év alatt meggondolták magukat, és máshol kerestek boldogulást, miközben nem történt velük olyan családi esemény, amelyet följegyeztek volna a születési, házassági vagy halotti anyakönyvekben. A családkönyv adattárában nyomon követhetők a családi kapcsolatok és a falu lakosságának mozgása. A családkönyvben a falu minden egykori lakosáról szerepel a vezeték- és keresztneve, az anyja vezetékneve, a bejegyzés eseményének időpontja és oka, lakóhelyének házszáma, az illető származási helye.
A szerző az adatbázishoz fűzött eligazítójában Bálint Sándor szegedi néprajzkutatót idézve tizenhét szegedi gyökérzetű falut nevez meg, ahonnét telepesek érkeztek Puszta Kúlára, hogy ott megalakítsák Bácsgyulafalvát: Szajánt, Jázovát, Csókát, Lőrincfalvát, Tóbát, Tordát, Kisoroszt, Aracsot, Bikácsot, Töröktopolyát, Monostort, Törökkanizsát, Jozefovát, Akácsot, Óbessenyőt, Istvánteleket és Törökbecsét. Azzal, hogy a könyv szerzője pontosít, mivel Istvántelekre vonatkozó anyakönyvi bejegyzést nem talált, így bizonyára elírás történt, és valójában Imretelekről van szó.
Kérdésként vetődik föl, hogy ha már ilyen átfogó és alapos kutatásra szánta el magát Bálint Károly, miért zárul az adatbázisa az 1924-es esztendővel? A magyarázat egyszerű, a Kalocsai Egyházmegyei Levéltárban őrzött születési anyakönyvek törvényes hozzáférhetőségi időpontja visszamenőleg kilencven év, tehát a későbbieket már nem használhatta föl. A házassági és halotti anyakönyvekhez ugyan még 1943-ig visszamenőleg hozzáfért, de azokból csupán azoknak az adatait emelte be az adatbázisba, akik már szerepeltek benne a születési vagy házassági anyakönyvek alapján.
A szerző eligazításából kiviláglik, milyen összetett, és mennyire könnyen forgatható a családkönyv: „A vezetékneveknél jelöltem az ékezetes és ékezet nélküli írásmódot is, de a keresztneveknél sokszor becenevek szerepeltek az anyakönyvekben, itt mindig a hivatalos keresztnevet használtam (pl.: Róza Rozália, Julis Julianna, Örzse Erzsébet). A második házasságok utáni beazonosítás nagyrészt sikerült, de ahol nem volt egyértelmű kapcsolódási adat, ott ugyanaz a név kétszer is szerepelhet. Például ha valakinek meghalt a felesége, és a második házasságát egy másik községben kötötte, amiről nekem nincs adatom, az kétszer fog szerepelni, mivel a halotti anyakönyvben csak a második felesége adatai szerepelnek, az életkor pedig nem kellő bizonyíték az azonosításhoz. A származási helyet többféle írásmódban találtam, de az egységesítés miatt a ma használatos magyar nevet használtam (pl.: Kerény - Kernya, Kernyája, Kernei), kivéve, ha nincs magyar névalak-megfelelője.”
A szép kivitelezésű, könnyen áttekinthető kötethez dr. Lábadi Károly néprajzkutató írt előszót, aki 2013-ban Dohányos falu címmel foglalta össze Bácsgyulafalva történetét, a dohánytermesztés hagyományát és szókincsét, népdalait, amit CD-melléklettel ugyancsak a VMMI jelentetett meg.
