„Engem valójában nem a háború, nem az általános őrület zavart. Sokkal jobban idegesített, hogy már hónapok óta nem nézhettem be šupába, nem nyúlhattam a hangszereimhez. Lefekvés előtt arról álmodoztam, milyen jó lenne újra megérinteni, megzendíteni a vasakat. Próbáltam felidézni új zenei dallamokat, variálni a régieket. A zenekari társaimat nem láttam a hadiállapot óta, fogalmam sem volt, mi lehet velük. Arra gondoltam, éjjel, míg a szüleim alszanak, megnézem a šupában a vasakat.” – mondja Orcsik Roland művének, a Fantomkommandónak egyik elbeszélője. A kötet nemrég jelent meg a Forum Könyvkiadó és a Kalligram kiadásában.
És valóban, ebben a regényben nem a háború a fontos, hiszen annak fenyegető jelenléte állandó, hanem a hatása: hogyan alakulnak át a félelem és a bezártság világában az emberi viszonyok. A mű helyszíne a kilencvenes évek délszláv háborúinak névtelen kisvárosa, ahol a hősök nem formálhatják sorsukat, hanem inkább elszenvedik a történelem borzalmait és őrületét. De a Fantomkommandó nemcsak erről a lesüllyedt emberi létállapotról ad metszően pontos képet, hanem például arról értesülünk, hogy a kamaszhősöknek fontos, hogy zenekart alapítsanak. Nem adják föl ezt a tervüket. Valamiért nem – hívja fel a figyelmet a kötet ismertetője.
Az óbecsei születésű Orcsik Roland 1992 óta Szegeden él, a Fantomkommandó az első regénye.
