Volt egyszer egy Faces, majd nyílt helyében Nefelejcs – Motörhead a kelleténél egy kicsit talán halkabban, Tarlós István legnagyobb megelégedésére; avagy: egy kiváló politikai felismerés története – A Prodigy otthon maradt, de a Korai Öröm megmentette az estet.
„Szerzői kiadásban jelentette meg a kecskeméti Faces Remény című demóját, amely kicsit későn látta meg a napvilágot, az elhúzódó munkálatok miatt. A hangzáson lett volna még javítanivaló, de van ennél rosszabb is, ez így még elfogadható.
A zenét talán a Megadeth–Metallica- (na, nem a Load!) -féle vonalhoz lehetne kapcsolni, de vannak egyéni, mondhatni faceses megoldások.
A jellegzetes bassztémák Rocky teljesítményét dicsérik, míg a szólók Gyuri munkáját. Itt kell megjegyezni, hogy a srácok nem most kezdtek zenélni, úgyhogy a hangszeres tudással nincsen probléma. Nem cseszegetésképpen, de az énektémában lenne még csiszolnivaló. Szó sincs róla, hogy nincs jó hangja az énekes Ákosnak – elég erőteljes –, de változatosabbá, érdekesebbé kellene tenni a témáit, stílusát. Valahogy nincsenek olyan »hátborzongató-libabőr« dallamok, amelyek rögtön megfogják a hallgatót – bár néha egész közel jár hozzá (Én itt vagyok) –, de ez lehet, hogy csak nekem tűnik ilyennek, mert már elég régóta ismerem a nótákat. Egyébiránt a szövegek és a számok jók, s közülük is kiemelkedő az Új tavasz, a Csak álom, az Én itt vagyok és még sorolhatnám.
A demón van két poén nóta is, az egyik a Piroska és a farkas ismert történetének kissé újraértelmezett változata, amely valószínűleg nem lesz »rádiósláger« a szövege miatt. A másik pedig egy death-zúzda a Fear of Silence zenekar »tiszteletére«.
Végszóval: Egész jó kis anyagot hozott össze a Faces gárdája, érdemes meghallgatni, és tanácsos őket élőben is megnézni, mert mindig nagyot zúznak, Ákos kitűnő frontemberkedéséről nem is beszélve.
Cím: Rakita Zoltán, 6000 Kecskemét, Március 15-e u. 3–5. IX/237.” – írta kritikájában Szabó Zoli, alias Zoltán a Rock Gyémántok című fanzin második évfolyamának akkor megjelent, sorrendben második, 1997. augusztus–szeptemberi kettős számában a kecskeméti Faces együttes akkor kiadott demofelvételéről. A zenekar akkor még nagyon a kezdeteknél járt, és a fanzin idézett lapszámát is a tárgyesztendei Pepsi Szigeten gyűjtöttem be koncert után. Habár előre ezt nem is sejthettem, a kritika szerzője is kötelező programpontként írta elő ennek megtekintését, de – ahogy így utólag az emlékeket fel tudom idézni – jómagam inkább csak véletlenszerűen tévedtem oda szigetes fellépésükre. Ami persze nem akadályozott meg abban, hogy hirtelen felindulásomban (mert első hallásra megtetszett a zenéjük…) begyűjtsem a csoport nagyszerűen frontemberkedő énekesének, Ákosnak az autogramját a fanzin középső, egymásba nyíló dupla oldalára, mondhatni, az ott közölt Faces-poszterre. No jó, mivel fanzinról van, ennél sokkal konkrétabban is fogalmazhatunk: egy fénymásolt fényképfelvételre…
A csoport az ezredfordulóig a későbbiekben még ért el kisebb helyi sikereket, voltak jelentősebb fellépéseik, de az együttesről szóló történet mégsem húzódott túl sokáig. 2008 októberében találtam a Baon (Bács-Kiskun Megye Online; avagy: baon.hu) honlapján egy érdekes interjút, amelyik az egykorvolt Faces néhány tagjának utóéletére világított rá: „Kecskeméten alakult egy új metálzenekar. Az énekes srác, Tomkovics Ákos abban a zenekarban játszott (Faces), aminek nagy sikere volt Kecskeméten. A Faces 2001 környékén befejezte a zenélést, azóta csend volt. Ám idén [ti. 2008-ban – szpa megj.] tavasszal az énekes létrehozott egy új zenekart NFCS néven. De a többi derüljön ki a beszélgetésből…
– Fiatal csapat lévén azt kérem, mutasd be az NFCS zenekart!
Az üzenőfal – Avagy: így üzengettünk egymásnak az SMS megjelenése előtti korban…
– Induljunk a kályhától. Korábbi zenekarom, a Faces nevű formáció 2001 nyarán állt a földbe, és utána jó ideig csak hallgatóként maradtam a rockzene közelében. Levágattam a hajam, megnősültem, elkezdtem tanítani egy szakközépben, szóval teljesen megkomolyodtam. Na jó, nem teljesen. :-) Volt egy osztályom, és a szalagavatóra azt találtam ki, hogy a műsorunkkal ültessük ki a döbbenetet a nézők arcára és nyomjunk valami élő produkciót. Így lett, hogy a Sex Pistols és az Anthrax által is feldolgozott Friggin’ In The Riggin’ című dalt adtuk elő, persze átírt szöveggel, a sulis dolgokra aktualizálva. A dobos az osztályomból egy srác volt, a Faces egykori gitárosát, Gulyit kértük meg, hogy pengesse a hathúrost, én pedig visszatértem eredeti hangszeremhez, a basszusgitárhoz. Az éneket a fiúk oldották meg, volt négy frontember és a háttérben az öltönyös sakál-vokál. :-) A végeredmény amúgy megtekinthető az oldalunkon is.”
NE FELEJTS!
„– Ez adta meg az újabb zenekar létrehozása felé a kezdőlökést?
– Az első próbán már éreztem, hogy hiába a hosszú kihagyás, nem nagyon lehet abbahagyni a zenélést. Ahogy Hevesi Tamás is megénekelte: »ezt egy életen át kell játszani…«. Tehát ismét elkezdtem gyakorolni, és ahogy játszogattam otthon, már jöttek is az első témaötletek, amiket szépen lassan elkezdtem kidolgozni. Még szerencse, hogy az informatika korát éljük, így igénybe vehettem a számítógép segítségét is, már ami a dobalapokat illeti. 2007 nyarára így vázlatszinten kábé 5-6 dalt készítettem elő.
– Mindezt egyedül?
– Egy ideig. Aztán elkezdtem társakat keresni, ami közel sem volt egyszerű. Azt hittem, dobost lesz a legnehezebb találni, ehhez képest Sanyi (Baranyai Sándor) volt az első, akire rátaláltam. Sanyi abba a suliba jár levelező tagozatra, ahol tanítok. Épp informatikaórát tartottam az osztályának, és a végén még maradt egy kis idő, és hirtelen felindulásból szabad foglalkozást rendeltem el. Sándorunk rögvest felkúszott a netre és Slipknot-videókat kezdett nézegetni, közben meg ütötte a ritmust. Ekkor derült ki, hogy ötéves kora óta dobol, úgyhogy kicsengetéskor már a zenekar tagja volt. :-)
– Ez viszonylag gyorsan ment. És a többiek?
– A gitárosposzt már kicsit keményebb dió volt, megkerestem néhány ismerőst, de egyéb elfoglaltságaik miatt senkivel sem jött össze, így feltettem a neten pár hirdetést. Végül nagy nehezen összejött a dolog, Vitai Gergőt vettük be a csapatba, aki elhozta egy haverját is, Dobrosi Dénest, így 2008 februárjában összeállt végre a zenekar, és elkezdhettük a közös próbálást. Két hónap után aztán Geri úgy döntött, hogy kiszáll a csapatból, mi pedig némi tanácskozás után abban maradtunk, hogy hárman csináljuk tovább. Így az NFCS zenekar felállása: Baranyai Sándor dobos, Dobrosi Dénes gitáros és Tomkovics Ákos basszusgitáros-énekes.
– A névnek van-e köze a néhai Faces zenekarhoz? (FaCeS)
– Mit jelent a zenekar neve? Ezen mi magunk is sokat gondolkodtunk, de még nem találtuk meg a helyes megfejtést. :-) Több variációt is hallottunk már, hogy mit jelenthet, például Nagyon Fura CSávók, vagy Nem fogtok CSalódni, esetleg Ne Féljetek, CSajok, bár nekem eddig legjobban a NeFelejCS tetszett. :-) De továbbra is várjuk az ötleteket! Ami a kérdésedet illeti, nos, mindenki gondoljon, amit akar…
– A gitáros és a dobos hozzád képest pofátlanul fiatal… nem okoz ez gondot a próbákon?
– Nono! Nem vagyok én olyan öreg! :-) Az mondjuk igaz, hogy ha kettejük életkorát összeadjuk, akkor nagyjából kijön az enyém, de ez eddig nem volt probléma. Dénes 16 éves, Sanyi pedig 20 múlt, és valóban én vagyok a rangidős a magam 34 esztendejével. De ez nem okoz gondot. Ahogy említettem, Sanyi úgy 15 éve dobol, Dénes sem tegnap fogott először gitárt a kezébe, tehát zeneileg semmi gond nincs. Talán még jó is, hogy én egy kicsit tapasztaltabb vagyok, és pár évet lehúztam már az úgynevezett rockszakmában, mert így pár buktatót el tudunk kerülni, ami egy kezdő csapat életében óhatatlanul előjön.” (Nagy Rob: Nefelejcs vagy Nagyon Fura CSávók? Új rockbanda a láthatáron, Baon, 2008. október 7.; avagy találat a Bács-Kiskun megyei honlapon: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/nefelejcs-vagy-nagyon-fura-csavok-uj-rockbanda-a-lathataron-180573)
SZORDÍNÓS SZIGET
Az 1997-es volt sorrendben a második Szigetünk (1997. augusztus 14–20.), amelyiken már ott voltunk, amelyiken ott lehettünk. Amelyikre már eljutottunk. Habár az előző esztendei kényelmes autós felutazást ebben az évben vonatozásra kellett váltanunk, a Magyar Szó és a Képes Ifjúság egyesített csapatának képviseletében, a Válogatott Jópofák társaságaként mi is a magyarországi és a külföldi sajtó mintegy kettő és fél ezer akkreditált munkatársa között voltunk. A Napló című szabadelvű hetilap – amelyiknek munkatársaiként az előző évben még élőújságot is tartottunk a fesztivál színházi sátrában – az év tavaszán megszűnt. Sajnálatos módon, alig néhány hetes kihagyás után, 1997. június 11-én jelent meg a lap mindmáig legutolsó száma, amelyiket ekkor már Keszég Károly (1954–1997) barátunk (és mentorunk… akitől rengeteget tanultunk…), a Napló volt főszerkesztőjének emlékére készítettünk el. Isten nyugosztalja!
A Pepsi Szigetet ebben az évben vette fel az MTV, azaz a Music TV (különbséget kell tenni, mert félreértések adódhatnak abból, hogy a Magyar Televíziót is MTV-ként rövidítették hivatalosan évtizedeken át, mindaddig, amíg fel nem ismerték ezt a problémát… …és m1-re, valamint m2-re nem változtatták a megjelölést…) a csatorna által támogatott öt legnagyobb fesztivál közé, ami elsősorban a külföldi, a nyugati reklámlehetőségek tekintetében jelentett nagy előrelépést a rendezvény történetében. Ezzel együtt pedig a külföldi, elsősorban a Music TV által fedett területekről/országokból érkező látogatók számának megugrásában volt mérhető.
Az 1997-es fesztiválon fellépett a Motörhead, David Bowie, a Rollins Band, a Faith No More, a Chumbawamba, a Foo Fighters, a New Modell Army, a Cardigans, a dEUS, és természetesen a magyar könnyűzene élvonalának legnagyobb nevei, akik közül ezúttal a Korai Öröm zenekart kell kiemelni, hiszen hirtelen – és minden előjeltől mentes – beugrásukkal ők mentették meg azt az estét, amelyiken a meghirdetett műsor szerint a Prodigynek kellett volna játszania. Az Edda Művek azonban ebben az esztendőben is kimaradt a nagyszínpad programjából, mert Pataky Attilának meggyőződése volt, hogy Magyarországon az ő együttese behoz egy-egy rendezvényre annyi közönséget, mint a Prodigy, ezért ugyanannyi gázsit is szeretett volna legombolni a szervezőkről, mint amennyit a világsztár formáció kapott. Volna. Ha eljön. De nem jött el, fellépését az utolsó pillanatban, egy papírlapra vastag filctollal hanyagul odakörmölt faxon mondta le…
Jávorszky Béla Szilárd Nagy Sziget-könyv című kötetében (Crossroads Records, Budapest, 2002.) Szordínós Sziget fejezetcímmel foglalta össze a fesztivál történetének 1997-es eseményeit, ugyanis ekkor már feltűnt a színen Tarlós „Decibel” István, akkor még „csak” mint óbudai, III. kerületi polgármester. Közbenjárásának köszönhető, hogy a hangerőt a színpadok többségén amolyan családias, kártyapartis, beszélgetős estékre jellemző, háttértelevíziózásos szintre kellett csökkenteni. Ami, valljuk be, rockkoncertek esetében kifejezetten hátrányos fejlemény, hiszen például egy Motörheadet duruzsolós, fülbesúgós hangerővel nem sok értelme van hallgatni, nemhogy még drága pénzért elhozni egy ekkor már nemzetközi fesztiválra. „Az elsők között ismerte fel, hogy a sziget farvizén remek kommunikációs lehetőségek rejlenek, elég egy kicsit a veséjükbe lépni, máris attól zeng az egész média” – jegyzi meg kötetében Jávorszky Tarlós akciójával kapcsolatban.
(Folytatjuk)
