Azok számára, akiket a tehetség kérdése érdekel, tehetségkutatással, tehetséggondozással foglalkoznak, megkerülhetetlen dr. Czeizel Endre Sors és tehetség című könyvének megismerése. Magyar nyelvterületen szinte páratlan összegező munka, amely nyilvánvalóan sok álmatlan éjszakai töprengés, számos előadás, cikk, tanulmány, szakmai vita összegezése, írja dr. Hódi az említett könyvről.
A pszichológust arra kértük, ismertesse olvasóinkkal a tehetséggondozással foglalkozó szakemberek számára kihagyhatatlan könyvet. A következőkben néhány kérdésünkre adott válaszát közöljük.
– Miért tartja ilyen jelentősnek éppen ezt a könyvet, hiszen ezzel a témával sok hasonló kötet foglalkozik?
– Aranyban, olajban és urániumban szegény hazánkban legértékesebb természeti kincsünk bizonyosan az emberi tehetség, mondja Czeizel Endre, ám ezzel a természeti kincsünkkel is rosszul sáfárkodunk. A kivételes tehetségek jelentős hányada a múltban elveszett, és a veleszületett adottságok valóra váltásával gondok vannak ma is. A kedvezőtlen családi, iskolai és társadalmi körülmények nehezíthetik a tehetségek felismerését és érvényesülését. Emellett azonban a szerző által „sorsnak” nevezett hatások sem hagyhatók figyelmen kívül, így a korai halálozás és a betegségek, a nemzet egészségügyi állapota, amely gyakorta megakadályozza a tehetségek kibontakozását. Dr. Czeizel Endre azzal a fontos vallomással kezdi a könyvét, hogy az egészséget, a tehetséget és a családot tekinti igazi emberi értékeknek, ellentétben korunk divatos felfogásával, amely a pénzt, a hatalmat, a politikát és szexet állítja be az emberi élet legnagyobb értékeinek. Az emberek nem attól boldogok – írja –, hogy ki a miniszterelnök, milyen az országban az acélipar teljesítménye, hanem hogy egészségesek-e, rendezett-e a családi hátterük, és képességeiknek megfelelő munkát végeznek-e. Ezért tarom fontosnak, hogy megismerjék ezeket a gondolatokat minél többen. Ezért az értékszemléletért, amelyet a szerző részletesen kifejt a könyvben.
– Az emberek nagy része biztosan egyetért a föntiekkel, de nem biztos, hogy tudnak is úgy élni, ahogy a szerző megfogalmazza.
– Igen, mert az érték fogalma a köztudatban többnyire csak nagyon elvontan, áttételesen, hivatkozások vagy kijelentések, divatos frázisok, és üres közhelyek formájában van jelen. Ez az egyik alapvető oka az ellentmondásoknak, a kudarcok sorozatának, az aszociális és az antiszociális viselkedésnek, a deviáns magatartásformák széleskörű elterjedésének. Ahogyan a tehetség egy céltudatos, kemény munkával eltöltött élet betetőzése, a deviáns magatartás a gyermek környezetében meglevő értéktévesztés, értéktagadás, értékhiány következménye. Sem a prevenció, sem a korrekció szempontjából nem egyszerű a kiváltó oki tényezők megszüntetése, hiszen az értékválság (értékvesztés, értéktagadás) a politikai hatalmi viszonyoknak, az ideológiai változásoknak, legfőképpen a pénzpiaccal kapcsolatos manipulációnak a következménye.
– Mióta létezik az európai kultúrában értékválság?
– Mintegy fél évszázadra visszamenően beszélhetünk értékválságról, de valójában ezeken a kifejezéseken nem az értékek zavarait kell értenünk, hanem különböző társadalmi rétegek, csoportok eltérő értékszemléletének ütközését: a zavar forrása a közösségi értékekkel, normákkal, szabályokkal való szembehelyezkedés. Nem az alapvető emberi értékek kopnak el, hanem az értékválasztás, értékközvetítés, értékmegőrzés kuszálódott el.
A kommunista diktatúra nemcsak politikai diktatúra volt, hanem értékdiktatúra is. Az értékzavar abból származott, hogy a szocialista pedagógia nem tudott mit kezdeni az előző korok nézeteivel, életelveivel, értékeivel. Elvetette például a családot és a nemzetet, mint értéket, de érdemben nem tudott helyükbe állítani semmit. A szocialista értékrend és embereszmény arról szólt, hogyan lehet az embereket kapcsolataiktól, kötődéseiktől megfosztani, és alárendelt helyzetbe hozni.
Amit Keleten a kommunizmus művelt az értékekkel, ugyanazt tette Nyugaton a fogyasztói társadalom. Az emberek manipulálásával, a hagyományok szétverésével, új, többnyire látszatszükségletek kialakításával, valóságos hadjáratot folytattak a korábbi értékekkel szemben, itt is, ott is, azok megsemmisítésére törekedtek. A cél mindkét esetben az volt, hogy az emberek értéktudata minél teljesebben a politikai manipuláció áldozatává váljon.
– Közép- és Kelet-Európában a rendszerváltás milyen változást hozott ezen a téren?
– A rendszerváltással, a monetáris gazdaság térhódításával gyakorlatilag teljessé vált az értékzavar. Az új hatalmi struktúrát kiszolgáló tömegkommunikációs műsorok a mindennapi tudat befolyásolásával, az idegen érdekeknek megfelelő témák felvetésével, a közfigyelem irányításával vagy éppen elterelésével, a nyilvánosság előtt szereplők megválogatásával, a hamis értékek és szükségletek sugalmazással jelentős mértékben hozzájárulnak az értéktévesztéshez. A tudati manipuláció olyan mértékűvé vált, hogy akár kifejezett értéktagadásról is beszélhetünk, vagy ha úgy tetszik életellenességről, egészség- és családellenességről, természet- és emberellenességről.
Ennek a manipulációnak a következtében semmi sem áll ma távolabb az egyéni életszerveződéstől, mint a szilárd értékrend, a tervszerűség és tudatosság. Kivételek természetesen akadnak, velük, szerencsés emberekkel kapcsolatban, akár mint tehetségekről is beszélhetünk.
– Hogyan függ a tehetség sorsa az értékzavartól?
– Kétszeresen is az értékválasztáson áll és bukik. Egyfelől azért, mert szilárd értékrend, tervszerűség és tudatosság nélkül kiemelkedő fontosságú alkotásokat nem lehet létrehozni, másfelől a társadalom, a „megmondó” emberek, mindig valamilyen értékrendszer alapján tartanak valamit fontosnak vagy haszontalannak, ennek alapján nyilvánítanak valakit talentumnak vagy ostobának, de nemcsak a „megmondó” emberek, a zsűrik, a Nobel-bizottság tagjai értékelnek saját szájízük szerint, a hétköznapi emberek is aszerint ítélkeznek, hogy adott esetben milyen készséget, tudást, tevékenységet és teljesítményt tartanak fontosnak és kívánatosnak, illetve mi az, ami nem tetsző, zavaró számukra. Kultúránk egyik nagy ellentmondása, hogy miközben látszólag zseni-kultusz van, a média egyfolytában a tudás fontosságáról karattyol, a közvélemény az egymást érő Ki-mit tud? versenyeken felbukkanó tehetségeket csodálja, az iskolák képtelenek a szellemi képességek felismerésére és támogatására, a releváns társadalmi értékek és tudás átadására, a társadalmi intézményekben, döntést hozó szervekben pedig nem a szakértelmet, tudást és hozzáértést részesítik előnyben, hanem a politikai lojalitást.
– És a pénz hatalma?
– Külön tanulmányt igényel annak kifejtése, hogy az ész, az értelem az ember becsvágyától, sikerre való törekvésétől hajtva hogyan szegődik a pénzvilág, a hadiipar, a hatalom, a politikai spekuláció szolgálatába az egyik oldalon, és hogyan marad magára az ember értékteremtő (értékmegőrző, értékközvetítő) munkája a másikon. Tehetségek itt is, ott is, ezen és azon az oldalon is vannak, ám amíg az előbbieket a hatalom elismeri és ünnepli, az utóbbiaknak többnyire keserves sors jut osztályrészül, névtelenül vívják küzdelmüket, értelmetlennek látszó szélmalomharcukat, sorsuk a mellőzöttség, sokszor az üldöztetés.
– Az értékteremtés tehát a társadalmi viszonyoktól függ?
– Csak arra szerettem volna rámutatni, hogy az értékteremtés és a tevékenység értékelése, a tehetség kérdésköre keresztbe-kasul át van szőve azokkal a társadalmi viszonyokkal, amelyek között élünk. A zsenialitás nem magától értetődő adottsága az embernek, nem beszélhetünk született tehetségről, a kiemelkedő teljesítmény azért jön létre, mert valakinek az értékteremtő munkája szerencsés időzítésben találkozik környezete értékszemléletével. És ami még fontosabb, a zsenik különlegessége abban rejlik, hogy valamilyen megfoghatatlan külső elvárás vagy belső indíttatás kitartó, célirányos tevékenységre sarkallja őket akkor is, ha megszállott törekvésüknek mások nem tulajdonítanak semminemű jelentőséget sem.
