Márciusban Óbecsén nyílt meg, majd áprilisban Zentán látható a Boldogasszony című tematikus képzőművészeti kiállítás, melynek keretében a budapesti Forrás Galéria huszonhat festőt, szobrászt, grafikust fogott össze azzal a szándékkal, hogy újraértelmezzék a Boldogasszony képet. A meghívottak között olyan meghatározó alkotók voltak, mint Bráda Tibor és Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festőművészek, Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikus, Kő Pál Kossuth-díjas szobrász, Orosz István Kossuth-díjas- és Molnár Kálmán Munkácsy-díjas grafikusművész, valamint egyetlen vajdaságiként és a legfiatalabbként Tóth-Kovács József óbecsei származású, jelenleg Csongrádon dolgozó festőművész.
A fiatal művésznek már több csoportos és önálló kiállítása is volt, legutóbb három művével részt vett a pekingi Magyar művészet című kiállításon. Alkotásain sokszor gyermekkorának világát idézi meg, de fest portrékat, zsáner- és oltárképeket is. Mind témáival, mind technikájával a tradíció mellett tesz hitet.
Festményeiddel a hagyományos festészetet képviseled, amivel ugyancsak kilógsz a kortárs mainstreamből. A főiskolán nem volt gondod emiatt?
– Vannak olyanok, akik az akadémiai képzést arra használják, hogy kapcsolatokat szerezzenek, más meg ez alatt az idő alatt megtanul festeni. Be lehetett ugyanis járni az akadémiára rajzolni, de ezt nagyon kevesen tették meg, mert nem volt kötelező. Van, aki még csak ecsetet sem vett a kezébe, hanem videókat, fotókat csinált, és ez lett az útja. Ecsettel dolgozni ma már elavult technika. Az én esetemben valójában fotó utáni festésről van szó – úgy festek meg időben velünk élő hagyományokat, témákat, hogy miközben tiszteletben tartom a régi mesterek tanításait, beleviszek a festményeimbe egyfajta új, csakis rám jellemző ízt. Egy disznóvágást fotó nélkül nem is lehetne vászonra vinni. Ez is kortárs festészet, csak én a klasszikus módszer szerint festek, de ez csak egy eszköz.
Már kilencéves korodban lett mestered, Skrabány Viktor tanított éveken át Óbecsén.
– Ő szintén a valósághű, a klasszikus mesterektől tanult festészetet képviseli. Ő arra tanított bennünket, hogy legyünk nyitottak és tiszteljünk minden művészeti irányzatot. Én elismerem még azokat a modern festőket is, akik akár ecset nélkül is alkotnak, de visszafelé ez nemigen működik, mert sokan közülük lenézik azt a művészt, aki végigjárja azt az utat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjon jól festeni egy portrét. Pedig nehéz és hosszú ez az út, legalább tíz év aktív portrézás kell hozzá.
Vannak dolgok, amiket nem lehet megúszni, ha valaki jó festő akar lenni.
– Nausch Géza kovács, ötvös, szobrász mondta nekem azt, hogy nem lehet megkerülni a munkafolyamatokat, a régi kínaiak meg azt mondták, hogy mindig a nehezebb utat kell választani. Ha nem a rajzolással kezdek, hanem rögtön absztrakt képeket festek, akkor megkerültem egy munkafolyamatot, és nem fogom megérteni az absztrahálás lényegét. Ha átugrom ezt a tanulási szakaszt, nem lesz elég jó, harmonikus a munkám. Sok a dilettáns ezen a pályán.
A disznóvágás, a lópatkolás megörökítése mellett téged mi foglalkoztat még?
– Engem a kihalófélben lévő mesterségek érdekelnek, ezeket a mai arcokat festem meg új eszközökkel. Ebben az a furcsa, hogy miközben a téma egy régi világra utal, mégis mai embereket ábrázol. Nekem az is fontos, hogy az adott téma magyar vonatkozású legyen. Szeretném felhívni a figyelmet ennek a süllyedőnek vagy elsüllyedtnek hitt világnak a még itt élő hagyományára.
Falu
Ezekkel a gyerekkorból hozott emlékekkel szemben Budapest egészen más hatással volt rád.
– A nagyváros vizuális impulzusai – a plakátok, a nagy vásznak, a bevásárlóközpontok színkavalkádja – egészen más hatást gyakorolnak az emberre, és ezt le kell csapolni, meg kell szűrni. Talán ezek ellen a hatások ellen is választok olyan témákat, amelyek számomra értéket képviselnek, ami egyúttal egyfajta tisztelgés a régi mesterek előtt. Sokan próbálják mindig az aktuális divatot meglovagolni, ezért gyakran változtatnak irányt. Én ezeket a zsákutcákat úgy akarom elkerülni, hogy olyan témákat viszek vászonra, amiket megéltem vagy megélek. Ha érzelmileg kötődöm a témához, az átsüt a vásznon, és ettől leszek hiteles.
Ez egy meglehetősen magányos műfaj.
– Amikor a művész szemben áll a fehér vászonnal, egyedül kell lennie. A műtermi lét nagy koncentrációt követel, és a valósághű festészet sikere gyakran millimétereken múlik.
Álom
De a siker nem csak a tehetségen meg a millimétereken múlik, hiszen komoly marketing is kell hozzá. Neked ez hogy megy?
– Manapság ha van egy menedzsered, vagy áll mögötted egy galéria, akkor az árat úgy tornázza fel, ahogy csak akarja. A sajtómegjelenésekkel, címlapokkal, külföldi kiállításokkal nagyon meg lehet emelni egy művész ázsióját. Bárkit fel lehet futtatni, ugyanakkor egy pillanat alatt le is lehet lökni a trónról. Itt nem elég a munka, komoly önmenedzselés is kell. Nem könnyű ez a feladat, de megélek a képeimből.
Tóth-Kovács József 1999 és 2003 között az újvidéki Bogdan Šuput Formatervezői Középiskolában tanult, majd 2009-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Nagy Gábor osztályában szerzett diplomát.
Díjai: Újvidéki Mezőgazdasági Egyetem díja (2002), Nagyidai Nagy Lajos-díj (2004), Pannoncolor-díj (2009).
