Szín vagy kontúr? Tér vagy látszat? Emberi forma vagy az őt idéző fény? A mindig jelen levő árnyék? Vörösek, sárgák vagy a megélt valóság van-e a képen? Annak tükre? Mása? Kép vagy gesztus? Végül is megfordítani-e a világot a saját képünkre vagy elfordulni tőle, a képhez, a képpel? Kérdésre kérdés. De nincs vége: kérdés-e a kép? Vagy válasz? Nem tudom. Szemlélő vagyok. Nem érdekel a válasz. Csupán a kép. Színezett rézkarc az újvidéki kánikulában. Szerzője Csikós Tibor, ki Újvidéken, Budapesten és Párizsban tanult, ma Göteborgban él. A sárga által tündöklő fény, néhol a kék, a félig örvénybe forduló tűzpiros és a rézkarc égő csipkebokra a kép. Fényeső hull tűzbe, gyűrűzik, köröket hagy a képen. Selymesen. Játszik vagy otthonát idézi a grafikus most? Tiszán a fényt, malomban az őrölt paprika porát? Még Martonos, a szülőhely vagy új otthona, Svédország, valami hűvös jön át a képen? Tüzes fény? Ember? Lélek? A képen az van, ami bennünk, az, ami nem jön át, az, amit önmagunkban építünk a képpel, sárgákkal, pirossal, néhol kékkel. Pillanat csupán, egy lenyomat s aztán vagy elhagyjuk a város rengetegében, vagy valami szín örvénylik velünk, s szeretjük, mintha miénk lenne. Ennyi a kép.
