A mai Kilátót Sava Šumanović Fürdőző nők című kiállításának festményeivel illusztráltuk
A nők időtlen szépséget sugároznak. Állnak a néma nyárban. Valami múló örökkévalóság van azokban is, akik a folyópart füvén hevernek. Egy-egy odaliszk. Itt állok előttük. Fényképezni tilos! Hátrább lépek. Teljes nagyságukban fürdőznek a nők. Az őr nem lát. Fényképezek. De mit is akarok? S amit akarok, hogy a fénykép segítségével érzékeltessem, amit látok, ezen túl azt, amit érzek, vajon sikerül-e? Ízt, fényt s a látottakon túl mindazt, ami bennem ébred, folyik, megfogalmazódik, a szépet és annak mandulaillatát el tudom-e mondani egy színes fényképpel, kettővel, többel? Szándék és kétely. Kattog a gépem. A nők rózsaszín bőre rezzenetlen. Nézni kéne, lehunyt szemmel, csendben maradni, nem birtokolni, csak a semmit megérintve állni. Ez lenne a szépség? Maga a látvány? Modell és festő? Az állapot? Nem tudom. Valami, de az sohasem elég, mert vagyunk úgy, hogy Isten műve nem elég. A lázadó, az alkotó kegyelmi állapota sem elegendő. Nekünk a szépség nem elég, mi többet akarunk. A teremtést megkísértve akarjuk a szépet. Rajzolva, festve, fényképezve hirdetjük, kudarcról, kudarcra járva, hogy megérintettük, a szépséget láttuk. Elmondani, az elmondhatatlant. És kérdezni. Kopik-e, csupán kárpit lesz-e bármelyik elragadó szépség, ha naponta előtte étkezünk, öltözünk, fésülködünk, élünk, szeretkezünk? De ez már egy másik kérdés. Sok minden más is eszembe jut a fürdőző nők láttán. Elteszem a gépet.
A kijáratnál kedvesen köszönök a teremőrnek, és távozom a šidi Sava Šumanović képtárból. A fürdőző nőket magukra hagyom. Volt csendélet, havas szerémségi táj, akt és Párizs is, Szajna. Ennyi egy életmű, ennyi egy élet. Kilépek belőle. A kubizmus legjelentősebb szerb képviselője, a XX. századi szerb festészet kimagasló alkotója, mint havas tájkép, szótlanul fénylik a napon. Itthon minden másként van, érezte, tudta Sava Šumanović is. Párizsban a Montmartre „királynője” állt modelt neki, itthon a félelem. S kopogtatott a lélek furcsa zavara. Aztán mégis, egy lenhajú nő kölcsönözte vonásait valamennyi fürdőző nőnek képein, és mire azt hitte ez a sorozat lesz életműve, beteljesedett, élete véget ért.A festőt 1942-ben árokba lőtte a független horvát állam karhatalma. Csupán a képek maradtak, fürdőző nők a Száva partján és a szőke modell végtelen szomorúsága. A festőnek halál, nekünk fény és mozdulatlan tágasság, folyóvíz, barackszín.
