(Korond, 1938. április 2. – Székelyudvarhely, 2012. november 9.)
Lovak, kékhideg fenyők, vízparton bivalok, a korongon agyag, temérdek, remény volt, Korondon, napok, évek, emlékezések keserűsége, most megállt, az állványon hócsend szitál, cserefák várnak, menj, mire a Küküllőn átérsz, a Firtos fölött, áttört fényben időd megállt.
Páll Lajos. Erdélyi költő és festő. A székely Korondon született, szülei, nagyszülei, sőt még rokonai is fazekasok voltak.
„Elmentem volt jutalomból Naszódra. Ott kerültem először össze szemtől szembe románokkal.
Hogy nem tudnak ezek magyarul?! Sehogyan sem értettem. Amikor pedig korábban kimentem a környező falvakba, mindenki magyarul beszélt. Naszódon tapasztaltam meg először, hogy vannak olyanok is, akik nem tudnak magyarul.”
Későbbi életében sok mindent megtanult. De nem felejtett. Kolozsvár, Szamosújvár, Duna-delta és a román szocializmus minden bugyrai konokságba zárták. Kemény lett, költő és festő, dacos, mire rehabilitálták. Néha szólt. Versben és képben, Korondon otthon volt.
Páll Lajos: Vázlat
Vissza-vásár
Uram, vidd a lovad,
fáradt fehér paripád,
láttad, hogy táncolt nyűggel a lábán,
s nem várhatott reám!
A testét hányszor kiverte a tajték,
szárnya elhullt a tapodástól,
(be szép volt a szárnyas csikó,)
nem falhat a hóttszén abrakából.
Uram, vidd a lovad,
vesszen az előleg,
milyen átok ez élethez
igást venni tőled.
Tószeg
Havas Szilas
