2.rész
2. rész
„Sohase lehet eléggé bámulni azon, hogy az ember beszél, és a lehelete mozgatta hangszálaival közölni tudja azt, amit gondol és érez. Ez a lehelet maga a lélek, maga a csoda.” (Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek)
Manapság a legegyszerűbb szöveg se arról szól, amit mond, hanem másról. Nézzük pl. a politikai szövegeket, kampánybeszédeket, programnyilatkozatokat! A legegyszerűbb, a politikában is kevéssé járatos ember is tisztában van vele, hogy az elhangzó szép beszédeknek még a töredéke sem fog megvalósulni. Nem is azért mondják el, hanem azért, hogy a választásokon sikert arassanak. Még sohasem fordult elő, hogy számon kérték volna egy párt vagy egy politikus választási programbeszédjének, ígérgetéseinek megvalósítását. A választók rendjén levőnek tekintik, vagy belenyugszanak abba, hogy egy ígéret sem fog realizálódni. Ezért van az, hogy minden párt programja csupa szépet és jót ígér.
A megtévesztés szándéka a bankrendszerben fokozottan érvényesül. Ennek kárát látja jelenleg Magyarországon pl. a több ezer vagy tízezer áldozat, aki a svájcifrank-alapú kedvezményes hitellehetőséggel élt, és most fedél nélkül maradt. Az emberek százezrei hagyják magukat még ma is megtéveszteni az előnyös hitellehetőségek délibábos álmaitól, hogy aztán a kamatterhek és a rejtélyes módon felduzzadó adósságok nyomása alatt görnyedezzenek, és töltsék meg a bankok feneketlen zsebét.
A jogi nyelv csűrés-csavarása mindenki számára közismert. Ortutay Katalin A jogi nyelv fogalma és jellemzői c. írásában megállapítja, hogy „A szaknyelvek közül egyedül a jogi nyelvre jellemző a tartalom és forma nagyon szoros, egymástól elválaszthatatlan kapcsolata. Míg általában a szaknyelvek tudományterületek jelenségeinek leírását szolgálják és biztosítják az egyértelmű szakmai kommunikációt, a jog pusztán a nyelvet mint ruhát magára öltve, sőt magára igazítva létezik. A jogi tartalom, a jogi norma, amely mindannyiunk életét szabályozza, a nyelv nélkül nem képes létezni. A kívülálló számára éppen a nyelv sajátos normaként történő használata okoz megértési, befogadási nehézséget.” A jogi nyelv használata olyannyira nehézséget okoz a kívülálló számára, hogy adott esetben, valamely jogi ügy kapcsán a jogi ügybe keveredett fél az esetek túlnyomó részében csak közvetítő – ügyvéd, jogász, tehát egy jogrendet képviselő személy – útján kerül kapcsolatba a jogrendet képviselő másik személlyel, közvetlenül nehezen vagy sehogy sem tud elboldogulni.
Újabban minden képzeletet felülmúl az a körmönfont, látszólag az ember, a beteg érdekeit képviselő szöveg, ami egy-egy gyógyszer tájékoztató kis útmutatóján olvasható. A gyógyszergyárak a tökélyig fejlesztették azt a törekvést, hogy bebiztosítsák magukat, hogy ők mindenre figyelmeztették a pácienst, az semmiképpen se keresse fel őket, ne vonja felelősségre őket egy-egy káros mellékhatás kapcsán. Az újabban divatos EU-s előírások a gyógyszeres dobozokban található betegtájékoztatók, ha elolvassuk őket, egyszer és mindenkorra elveszik a kedvünket attól, hogy beszedjük a gyógyszert. * A félretájékoztatás, az emberek megtévesztése, alaptalan riogatása a madár- és sertésinfluenza esetében kétségbeejtő méreteket öltött. A híresztelés miatt szinte tömeghisztéria alakult ki, és csak jóval később vált nyilvánvalóvá, hogy nem arról van szó, hogy világméretű epidémia támadta meg az emberiséget, hanem sokkal inkább arról, hogy a gyógyszercégek kíméletlen és gátlástalan profitszerző törekvéseikben semmitől sem riadtak vissza. A felelősségre vonás a megtévesztő propaganda miatt ez esetben is elmaradt. Senkit sem vontak felelősségre a szándékos félretájékoztatás miatt.
A fentebb elmondottak nemcsak a gyógyszerekre, de általában mindenféle használati utasításra érvényesek. Nagyon derék törekvés az EU szabályai szerint az egyes termékeken számos nyelven feltüntetett termékismertető, de sem a nyelvezetük, sem a tartalmuk nem a felhasználó érdekeit tartja szem előtt. Ki olvasna el az üzletben minden egyes termékkel kapcsolatban hihetetlenül apró betűs szövegeket, ki lenne tisztában a termékben fellelhető számtalan E-jelzet mindegyikével, ki tudná kódolni vásárlás közben, melyek károsak az egészségre, melyek nem? Legfeljebb azon lehet elgondolkodni, hogyan kerülhetnek élelmiszer-ipari, emberi fogyasztásra szánt termékekbe egészségre káros adalékanyagok, íz- és állagjavító szerek. A termékismertető, a használati utasítás sokkal inkább a gyártói felelősség elhárítása a bekövetkezhető káros hatások következményei elől, nem annyira tájékoztat, mint ahogy egy tájékoztatótól elvárható lenne, mint amennyire a lehetséges jogi következmények elhárítása a célja.
Megpróbáltam utánajárni, mi az oka a termékleírások, használati utasítások kritikán aluli nyelvezetének. Kiderült, hogy nem a fordítók nyelvi hiányosságaival magyarázható ez a jelenség, hanem a megrendelő kívánalmaival. Általában ugyanis az az elvárás, hogy a fordítás ugyanannyi helyet foglaljon el, mint az eredeti, és a szavakra is ugyanannyi betűhely van szánva minden nyelven. De mi van olyankor, ha a másik nyelven több betűből áll a szó? Ragozó nyelv esetén még nagyobb a gond: a ragokat az alapszóhoz illesztik, sajnálatos módon megnövelve ezzel a betűk számát. Az álságos törekvés itt is lelepleződik: nem az a fontos, hogy érthetően tájékoztasson a szöveg, hanem az, hogy formailag tegyünk eleget a szabályoknak.
TISZTA BESZÉD?
Napjainkban az őszinte beszéd hiánya a legnagyobb probléma. A nyelv, a beszéd, az írás a megtévesztés eszköze lesz. Ezért válik nehézkessé a szöveg, ezért a sok idegen szó, mely egyfelől a tudálékosság, a bennfentesség látszatát kelti, másfelől eleve elbizonytalanít, zavarttá tesz, kisebbrendűségi érzetet kelt. Ezért nem cél a világos, tiszta beszéd, nem követelmény a pontos megfogalmazás. A mellébeszélés, a hamisság beférkőzik az irodalomba, a művészetekbe, a tudományba, az élet valamennyi területére.
A tiszta beszéd, a míves megfogalmazás ma már nem kritérium egy-egy irodalmi műnél, és a tudomány is a hatalom szolgálóleányává szegődik. Olvashatatlan művek egész soráról próbálta bebizonyítani az irodalomkritika, hogy az irodalom élvonalába tartoznak, miközben a jó szándékú olvasó egyetlen szót sem tudott megérteni belőle.
Manapság mindent kódolni kell. Sem a beszéd, sem az írott szöveg nem azt jelenti, amiről konkrétan szó van, hanem rejtett üzenete van. A beszélgetőtársnak vagy olvasónak ezt a rejtett tartalmat, rejtett mondanivalót kell kihámoznia. A lényeg oly sokszor az apró betűs megjegyzésekben rejlik, vagy éppen abban, ami el sem hangzik.
Nézzünk csak egy-két példát a fentebb elmondottakra!
„Akar keresni havi 500000 Ft-ot? Jelentkezzen az alábbi címre!” – ilyen és ehhez hasonló szövegeket tartalmazó cédulákat gyakran nyomnak az ember kezébe az aluljárókban, vagy gyakran olvasni az újságok Állást kínál rovatában. A mai körülmények ismeretében ennek a felhívásnak a valóságtartalma a nullával egyenlő, s aki hitelt ad ennek, gátlástalan csalók, szélhámosok markába kerül.
„Fiatal lányokat külföldi könnyű munkára keresünk…” – olvashatjuk a csábító ajánlatot. Ez is azok közé a szövegek közé tartozik, amelyeket igencsak kódolni kell. Mindig is foglalkoztatott a kérdés: a könnyű munkára jelentkező fiatal lányok tényleg nem tudják, hogy mire jelentkeznek, vagy csak úgy tesznek? A következményekből ítélve nem tudják, mert legközelebb már a tévé híradásaiból és a külképviseleti szervek hivatalos nyilatkozataiból értesülünk a „könnyű munka” következményeiről.
A reklámok nyelvében is nagyon könnyen tetten érhető a megtévesztés, félrevezetés szándéka. Az eladó annyira szeretné megvásároltatni az eladásra szánt árut, hogy nyilvánvaló valótlanságoktól sem riad vissza. Az alaphelyzet a potenciális vásárló meggyőzése, mennyire jól jár, ha a reklámozott terméket megvásárolja. És a potenciális vásárló hagyja is magát meggyőzni, hogy milyen előnyei származnak a vásárlásból. Tisztességes reklámot nagyon nehéz találni, ízléstelent annál többet. A valóság az, hogy sose a vásárló jár jól, nem az ő érdekében készül a reklám, hanem az eladó érdekében.
„Különleges ajánlat, csak ma!” „Csak Önnek!” „Ön nyert!”
E nyilvánvalóan manipulatív reklámok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tükröznek. Számos nyelvi eszköze van: gyakran tegező a megszólítás, ami egy csoporthoz tartozás benyomását akarja kelteni, hiszen az egy csoportba tartozó emberek tegezik egymást. Vagy a többes szám első személyű „mi” formula használatos, ami szintén az összetartozást, a „brancson” belüliséget kívánja hangsúlyozni. Jelen esetben a választékos, tisztelettudó Ön megszólítás a vásárló rendkívüliségét kívánja hangsúlyozni, és a lényeget – csak vegye meg, fizessen be még ennyit és annyit –, a szándékos félrevezetési szándékot leplezni. Állítólag vannak jogszabályok, amelyek tiltják a tisztességtelen reklámot, a félrevezetést, de a mindennapi gyakorlatot látva ezek visszatartó ereje elenyészően csekély.
A hivatalos iratok nyelve sem polgári és nem is demokratikus, hanem a hivatal fölényét, dominanciáját hivatott közvetíteni. Nem partnerviszonyt akar kialakítani az ügyféllel, hanem megfélemlíteni, maga alá rendelni kívánja őt. A mindennapi életnek pedig szerves részét képezik a különböző tájékoztatók, ismertetők, közüzemi számlák, lakossági értesítések, felhívások és még számos más, e műfajba tartozó hivatalos irat.
Életünk során számos alkalommal hivatali ügyeket kell intéznünk. Személyi iratok, számlák, postai ügyek, be- és kifizetések intézése során és még megannyi más téren kerülünk kapcsolatba a hivatallal. Talán nincs is ember, aki ne szorongana, ha a hivatallal kell kapcsolatba kerülnie. A szorongás forrása pedig az, hogy a köznapi ember a hivatallal szemben mindig alárendelt helyzetben érzi magát. Nem kellene, hogy így legyen, demokratikus társadalomban különösképpen nem, de a hivatal gondoskodik arról, hogy a vele kapcsolatba kerülő – egyébként sose saját jószántából, hanem kényszerűségből kapcsolatba kerülő – polgárral szemben éreztesse fölényét, felsőbbrendűségét. Ennek számos eszköze van, a kitöltésre váró űrlapok érthetetlen kérdéseitől kezdve a hivatalos iratok túlbonyolított nyelvezetéig. A hivatali dominancia ügyféllel szembeni egyik megnyilvánulási formája a hivatalos iratok érthetetlen nyelvezete. Nemcsak az alacsonyabb iskolázottságú ügyfelek állnak tétován egy-egy hivatalos értesítés olvasása közben – ők egyébként hamar megoldják a kérdést, azaz nem foglalkoznak vele, papírkosárba dobják –, hanem egyetemi végzettségű embereknek is komoly fejtörést okoz pl. egy cégbejegyzési űrlap kitöltése. Manapság teljesen általános jelenség, hogy még egy diplomás ember is hosszasan töpreng egy-egy hivatalos űrlap kitöltése közben, mert a legjobb szándéka ellenére sem tudja eldönteni, melyik rubrikába mit kell beírni. Az a paradoxon, hogy a hivatal, amely az ügyfelek, a polgárok érdekeit lenne hivatott szolgálni, egyáltalán nem törődik azzal, hogy az ügyfelek megértsék a velük szemben támasztott elvárásokat: ezzel szemben a polgároknak kell alkalmazkodni a hivatal rendjéhez. A hivatal pedig véget nem érően csak ontja az agyonbonyolított értesítéseket, melyeknek lényege nagyjából a körül forog, hogy adott esetben mit kell befizetni, vagy mit mulasztott el időben megtenni a polgár, és milyen következmények, bírságok várhatók ezért.
A hivatalos ügyek szövegértési problémái sorába illeszthetjük be a pályázatok kapcsán felmerülő kétségeinket is. Manapság az egyik bűvös szó a „pályázat”. Minden probléma megoldására ott a recept: csak pályázni kell, és tudni kell jól pályázni. Aki már megpróbált legalább egy pályázatot is kitölteni, az már előre aggodalommal gondol a pályázati űrlapok nem egyértelmű, gyakran érthetetlen kérdéseire, az értelmezési különbségekből adódó félreértésekre. A túlbonyolított szövegek ebben az esetben is kétségessé teszik a pályázatok demokratikus voltát. A pályázók köréből eleve kiesnek azok, akik formailag nem tudnak megbirkózni a pályázati bürokráciával – pedig gyakran nekik lenne rá legnagyobb szükségük.
Így tehát a legtöbb ember szorong, ha hivatalos ügyeket kell intéznie. Fél attól, hogy nem fog tudni kiigazodni az utasításokon, nem érti meg, mit kell tennie, segítség, magyarázat helyett kioktató magatartással fog találkozni, ami még jobban megnehezíti az ügy elintézését. Azt hiszem, nincs is olyan ember, aki bármilyen figyelmesen is olvassa a bürokrácia nyelvén íródott hivatalos értesítéseket, az első szótól az utolsóig mindent megértene. Az mindenesetre azonnal kitetszik, hogy miről van szó: a hivatalos irat a hivatal dominanciáját és az ügyfél alárendelt helyzetét szándékozik tudomásunkra hozni.
A LÉLEK RUHÁJA
A beszéd a lélek ruhája – szokták idézni Senecát, akinek tulajdonítják a fenti mondást. Milyen a lelkünk, ha ilyen ruha van rajtunk? Milyenek a körülményeink, ha minden másról szól, mint amit mond? Ha nemcsak megérteni, de értelmezni kell az elhangzottakat, megfejteni, mint valami rejtvényt? Ha beszédünk és írásunk nem őszinte, ha mást mondunk, mint amit gondolunk, ha a beszéd és az írás hamis célok álcázására szolgál? Ezek a kérdések már meghaladják a beszéd- és szövegértés nyelvi vonatkozásait, és aktuális társadalmi problémák felvetése irányába mutatnak. Nekünk itt most az a feladatunk, hogy rámutassunk arra, hogy vissza kell szereznünk a mondott és írott szó igazi szerepét, mert e nélkül csak kiszolgáltatottan és bizonytalanul tudunk mozogni a világban. (Vége)
