2024. augusztus 2., péntek

Retail park épül Szenttamáson

Az új épületben három üzlet és egy gyógyszertár kap majd helyet

Nagyjából két hete kezdődött meg Szenttamáson a kiskereskedelmi, ún. Retail park építése, továbbá a hetipiac teljes körű felújítása. A kidolgozott terv szerint négy ismert márka üzlete nyílik meg, és egy új, a modern szabványoknak megfelelő piactér épül. Az előttünk álló hónapokra a hetipiacot a Graditelj Közvállalat hátsó bejáratánál lévő területre helyezték át, mindössze 50 méterre a piactértől.
Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere elmondta, hogy a kiskereskedelmi parkban a Maxi (825 m²), a Pepco (470 m²), a Sinsay (576 m²) üzlet és a Galen Pharm (93 m²) gyógyszertár kap helyet, a központ pedig 40 polgárnak nyújt munkahelyet.

− A projektet a tervek szerint ez év végére befejezik, és az összes üzlet megnyílik. Minimális eltolódással a régi piac helyére új épül, a polgárok ugyanott vásárolhatnak, ahol eddig is, a területet behaton födémekkel burkolják, fedett asztalokat állítanak fel, a standokon kívül elegendő hely marad a rendes árusításhoz. A Dositelj utcából új kapukat nyitunk a piacra, emellett az eddiginél több parkolóhelyről gondoskodunk, így az új egység a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtsa majd. Figyelembe véve az eddigi hagyományokat, de a vásárlók és az eladók biztonsága, valamint a munka zökkenőmentes és gyors lebonyolításához szükséges feltételek megteremtése érdekében a piac átmenetileg, az elkövetlező két hónapra a Graditelj Közvállalat hátsó bejáratánál lévő térre költözött, ami nagyon közel van az eddigi piactérhez. Úgy döntöttünk, hogy az ideiglenes piacon árusítóknak nem számítunk fel piaci díjat – mondta Radivoj Debeljački.

Közben elmagyarázta, hogy a tervek szerint a piac és az új üzletközpont több irányból is megközelíthető lesz, mintegy 2000 négyzetméteren fekszik majd, ebből mindössze 1000 négyzetméter lesz a nem fedett rész, és ezt főleg az éves bérlettel nem rendelkezők vehetik majd igénybe.

A szenttamási polgármester kiemelte, az új piac és üzletközpont a tervek szerint mintegy 40 szenttamási dolgozónak nyújt munkahelyet. A beruházás teljes értéke kétmillió euró.

 

Nyitókép: Egyelőre a földmunkálatok és az alap elkészítése van folyamatban (Fotó: Paraczky László felvétele)