Az ujgurok rokon népnek tekintik a magyart, és nagy örömmel jönnek ismerkedni – mondta el a Magyar Távirati Iroda által is idézett nyilatkozatában, idén februárban Weiner Sennyey Tibor költő, a Magyar Írószövetség budapesti, Bajza utcai székházában megtartott ujgur-konferencia, irodalmi találkozó és felolvasóprogram egyik szervezője. Az egri születésű alkotó ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy az Uyghur PEN 2009 nyarán alakult meg Isztambulban, tavaly pedig a kirgizisztáni Biskekben szervezett – a Nemzetközi PEN Klubbal közösen – egy konferenciát helyi és ujgur íróknak, költőknek. Az ujgur írószervezet harmadik kongresszusának helyszíne pedig a magyar főváros volt, és a rendezvény, a szervezők elképzelése szerint, egyben kulturális találkozóvá nőtte ki magát.
Az ujgur kultúra megismertetése, terjesztése, illetve az ujgur–magyar kulturális párbeszéd elősegítése (megalapozása?) volt a célja az Uyghur PEN mintegy huszonnyolc fős delegációjának, amelyik néhány hete, február 20-án, vasárnap érkezett Budapestre. A vendégek négy napon át – gyakorlatilag megállás nélkül –, szerdáig, irodalmi eszmecseréken és fölolvasásokon vettek részt; a programoknak a Magyar Írószövetség székháza adott otthont. Weiner Sennyey Tibor költő – aki mellesleg az Irodalmi Jelen Online és a Méhesben-rovat szerkesztője, illetve „a lap kertésze” –, hivatalos szervezői minőségében összegezte akkor, hogy a budapesti találkozó a Magyar Írószövetség, a Magyar PEN Klub, a kulturális tárca és a Nemzetközi PEN Klub közös szervezésében valósult meg.
Már a vendégek megérkezésének másnapján, hétfőn az írószövetségi felolvasásokon elsősorban ujgur, de – hozzájuk csatlakozva – magyar írók és költők műveiből is ízelítőt hallhatott a közönség. Késő délután pedig Szörényi László irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója tartott előadást ezzel a sokat sejtető címmel: Az ujgur–magyar őstörténeti kapcsolatok a népzenekutatás fényében Stein Aurél keletkutató munkásságától Bartók Béla népdalgyűjtésein keresztül napjainkig. Az esti programban fellépett a London Uyghur Ensemble nevű, tradicionális ujgur zenét játszó – londoni székhelyű – zenekar.
Elárultuk, megtagadtuk volna őket?
Az ujgurok a mai Kína északnyugati részén fekvő Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területen élnek. Mindenkinek, aki érdeklődik kultúrájuk és az említett konferencia anyaga iránt, az Irodalmi Jelen honlapját tudom ajánlani, a rendezvény médiapartnere, a www.irodalmijelen.hu publikációiban ugyanis – anélkül, hogy most itt mindezt részletezném – a résztvevőkkel és a szervezőkkel is megismerkedhet a világháló útvesztőiben is ügyesen bolyongó olvasó. A tervek szerint pedig a Magyar Napló című folyóirat készülő számában válogatást közöl a kortárs ujgur szerzők magyarra fordított műveiből. Érdemes lesz lesni hát… Régtől tudjuk, hogy az „ujgurok rokon népnek tekintik a magyart” – ahogyan Weiner Sennyey Tibor is fogalmazott fent idézett mondatában –, csak mi vagyunk azok, akik egy kissé elhanyagoltuk, más eszmék, tézisek és tanok jegyében időnként talán meg is tagadtuk őket. Gondolom, senkinek sem árulok el nagy titkot azzal, ha a figyelmet ezen a ponton, és ezen hivatkozás alapján a máig is élénk, és esetenként igencsak szenvedélyes indulatokat gerjesztő finnugorvitára (amelynek témájára mellesleg Kányádi Sándor, a nagyszerű költő is kiváló humorral reflektált a néhány héttel ezelőtt, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megtartott írószövetségi rendezvényen, a Költészet Vásárán…) irányítom a figyelmet: szakavatott elmés fők és önjelölt, mindentudó műkedvelő csodabogarak felszólalásai, jegyzetei, publikációi fokozzák már évek óta a magyar őstörténet-kutatás jelenleg is átláthatatlan (ős)káoszát.
Az ujgurokra valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek derekán (vagy kicsivel talán már korábban is…) Kiszely István antropológus kutatásai hívták fel a szakma és a közönség figyelmét. Az ő eredményei és tudományos publikációi nyomán indult útnak a hatalmas Kínába, és azon belül is a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területre egy magyar újságíró, Gergely Miklós is, aki később így tudósított élményeiről az utazásról készült riportjában: „Végre megtaláltuk ázsiai rokonainkat? Valóra válik egy álom, amelyre Kőrösi Csoma Sándor is feltette az életét? Dr. Kiszely István antropológus néhány éve azt állítja: igen! Több »rokonlátogató« expedíció járt már a professzor vezetésével az ujgurok földjén, és sok érdekes adatot gyűjtött. A népművészet formavilágában, a zenében, a konyhaművészetben és más területeken végzett összehasonlításaikkal támasztják alá a Kiszely-féle elméletet. Én csak kíváncsi turistaként jártam arra, s úgy vettem észre, hogy a különösnek tűnő feltevés ötletnek nem is olyan eredeti, sőt újkeletűnek is csak nálunk mondható! Beszéltem egy tanárral – az illető szovjet állampolgár –, aki azzal az állítással lepett meg, hogy amíg mi szinte nem is tudtunk róluk, az ujgurok mindig is megkülönböztetett vonzalommal viseltettek irántunk! Ő az 56-os magyar események és a 68-as reformok idején az ujgur fővárosban, Urumcsiban tanított, s még most is emlékszik, milyen különleges érdeklődés, figyelem kísérte a történteket; sokan valóságos »drukkhangulatban« éltek.”
A Selyemút nyomán
„Félig-meddig tehát rokonként érkeztem Ujguriába, amely Kína nyugati határ menti tartománya, s ma hivatalosan a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület nevet viseli. A tizenhét magyarországnyi területen 13 millió lakos él. Ezen a kietlen tájon vezetett valamikor régen a híres Selyemút, amelyen kereskedőkaravánok szállították a Mennyei Birodalom áruit a Közel-Keletre, onnan Európába. Ma is erre az útvonalra épül a tartomány fő közlekedési »úthálózata«, s én is ezt az utat követtem Ujguriában, Kína nyugati csücske, Kasgar felé tartva. Mintha máris a világ végén lennénk! A kelet felől érkező egyetlen vasútvonal, amely összeköttetést teremt a tartomány és az ország többi része között, Urumcsinál, illetve Korlánál véget ér. Igaz, én már egy »megállóval« előbb, Turfannál leszállok, de a teljes út Pekingtől Urumcsiig vasúton majdnem nyolcvan órát vett volna igénybe. Nem éppen röpke vonatozásról van szó! Turfantól Kasgarig pedig még további megpróbáltatások sora vár rám a »kínai vadnyugaton«.” Gergely Miklós riportja Az ujgurok földjén címmel a Világ Ifjúságában jelent meg valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek második felében. Nem tudom pontosan, mikor indult ez a leginkább a vajdasági, korabeli Képes Ifjúsághoz hasonlítható anyaországi ifjúsági havilap, de az Országos Széchenyi Könyvtár állományában 1952-től vannak meg a régi példányai, tehát minden bizonnyal ez lehetett az első évfolyama. És 1993-ig találhatóak meg a lapszámok… Mindezek alapján nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy élt negyvenegy évet/évfolyamot. Aztán pedig a rendszerváltás új szeleivel lassan kimúlt… Hasonló ifjúsági lap azóta sem jelenik meg Magyarországon, ebben is egyedülálló tehát az otthoni Jó Pajtás és a mai Képes Ifjúság.
Polgárháború élő közvetítésben: Urumcsi 2009
A nyolcvanas években Vajdaságban is rendszeresen be lehetett szerezni a trafikokban – más magyarországi lapok, mint a Képes Sport, az Autó-Motor, a Dörmögő Dömötör, az Élet és Tudomány, a Ludas Matyi, a Nők Lapja, a Füles, a Fürge Ujjak, a Képes Újság, a Kutya és mások mellett… – a Világ Ifjúságát is, így hát kiskölökként jómagam is a rendszeres olvasója voltam. És ha témáit, tartalmát, témaválasztását, nem kevésbé pedig a politikai magatartását is nagyban és látványosan meghatározta az akkor még javában fennálló – de már a kifulladás felé haladó – Kádár-rendszer kultúrpolitikája, jómagam például élvezettel olvastam a lap némely cikkét, köztük Gergely Miklósnak az ujgurokról, Ujguriáról készült úti beszámolóját is, amely annyira megragadott, hogy a cikket kivágva azóta is őrzöm.
Ujgur terrorizmus?
Hiába a tizenhárommilliós lélekszám, a hatalmas Kínában az ujgur mégiscsak kis nép; egy a sok közül, „futottak még”; a nagyhatalmak, a világpolitika és a nemzetközi sajtó csak ritkán figyel oda Urumcsira vagy a Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területre. Csak akkor kerülhet a címlapokra és a vezető hírek közé, ha valami – és igencsak sajnálatos módon, de az esetek többségében kifejezetten véres – események irányítják ebbe az irányba (no, jó, de melyikbe is?!... vajon tudjuk-e, hogy hova is kell néznünk hirtelen a térképeken?...) a nagy tévétársaságok, mint a CNN vagy a BBC (és egyebek…) figyelmét. Mint például két évvel ezelőtt is, 2009 júliusában, amikor zavargásokról érkeztek jelentések a ma már csak felerészben ujgurok lakta Ujguriából. A hírek pedig egy – nagyjából – tízmilliós kisebbségről szóltak… Már ez így kimondva, önmagában is jelzi a helyzet abszurditását!
Ujgur tüntetők kővel dobálják a rohamrendőröket Urumcsiban 2009. július 5-én: az összecsapásokban száznegyven ember életét vesztette, több mint nyolcszáz megsebesült
Az iszlám vallású, türk nyelvű ujgur népcsoport jelentős része él – manapság divatos kifejezéssel úgy mondhatnánk: tömbben – az Afganisztánnal és volt szovjet közép-ázsiai köztársaságokkal – Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Kirgizisztánnal – szomszédos Hszincsiang-Ujgurban (csak kevesebben szóródtak szét munkalehetőségek és a jobb megélhetés reményében más kínai tartományokban, illetve költöztek a fővárosba, Pekingbe…). A vidék politikailag és gazdaságilag is stratégiai jelentőségű, ugyanis szénben, aranyban és uránban gazdag, egyik legfőbb iparága tehát a bányászat, de jelentős kőolaj- és földgázkészletekkel is rendelkezik. A kínaiak 1955-ben foglalták el ezt a hegyvidéki jellegű, sivatagos területet, és a han népcsoporthoz tartozó telepeseket költöztettek oda. Ismerős hódítói viselkedési minták… Az ujgurok azóta küzdenek az egykori – 1930 és 1949 között önálló – Kelet-Turkesztán elszakadásáért, és Peking azóta már több mint háromszáz merényletet ír a számlájukra. A kínai vezetés ezért terroristacsoportnak nyilvánított négy ujgur szervezetet. Nagy úr manapság az iszlám terrorizmus réme, s úgy tűnik, ezzel akár még egy erőszakosan terjeszkedő állam elnyomó politikáját is igazolni, legitimizálni lehet a nagyvilág, az ENSZ és más sóhivatalok előtt. Emberi jogi szervezetek ugyan folyamatosan figyelmeztetnek arra, hogy Kínában elnyomják a kisebbségeket, adataik szerint a mai napig is rendszeresek a kínzások, de – amíg például a távol-keleti állam pénzügyileg az Amerikai Egyesült Államokat is a markában tartja – nagy eredményre persze nem juthatnak ezzel. Tömeges letartóztatásokról, de halálos ítéletekről is szólnak a civilek jelentései… Az Amnesty International – az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb nemzetközi jogvédő szervezet – adatai szerint a kilencvenes évek közepétől számítva több mint háromezer ujgurt tartóztattak le, közülük pedig több mint kétszázat ki is végeztek.
Nos, a 2009. július 6-i jelentések szerint csak az előző nap kezdődött zavargásoknak száznegyven halottja és több mint nyolcszáz sérültje volt. Egy nap alatt! Az Új Kína hírügynökség pedig aznap kürtölte világgá a hírt, miszerint „ellenőrzés alá vonták a helyzetet”. A rend helyreállt! Kína békéje ez…
