Nemrég a Forum Kiadó gondozásában jelent meg Silling István nyelvész, néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár Képek és szeretők címűregénye. Silling új, szerintem mindig is benne rejlő szerzői arcát mutatja megez által a könyv által, amely fordulatos történetmesélést, szerelmi viszonyok nyújtotta pikantériát, egyszóval olvasói kalandokat ígér a színtiszta szépirodalom míves eszközeivel. Bőven volt hát miről beszélgetni a szerzővel.
Nem ez az első szépirodalmi kiadvány, amelyet jegyez.
– Valóban nem, ugyanis még 1999- ben megjelent egy vékony verseskötet Apatinban, Útjaim címmel. Az volt az utolsó,Apatinban kiadott magyar nyelvű könyv. Akkor már nem voltam fiatal. 2023-ban jelent meg a Bácskaiemlékezések–Levéltáriádák című novelláskötet,most pedig ez a regény.
Regényként pedig első az életműben. Tekinthető a Bácskai emlékezésektovábbgondolásának? Hogyan fogott hozzá a megírásához?
– Valójában novellának indult ez a mű is,csakfolytatódni ,,akart”. Mintha kettő is megszületett volna, folytatták egymást. Aztán jött az ötlet és az ihlet is, de az előző, a Bácskai emlékezések című novelláskötettel nem függ össze. Ez merőben más, történetmesélő, életutat bemutató könyv. Amiben hasonlít az előző novelláskötethez, az a téma, illetve a helyszín, ahol játszódik a történet egy része. Ez pedig a Nyugat-Bácska. Az elsőé teljes egészében, a másiké ebből a térségből indul, oda is tér vissza, de kiterjed az egész monarchiára, hiszen a történet ideje a 19. század vége.Az 1900-as évek elején Zombor meg Apatin, aztán a folytatás már az első Jugoszláviában zajlik. Nem kapcsolódik a két könyv, csupán a helyszín által, a történet és a szereplők is mások.
Mindegyik történetben ott a kép, amely miatt íródik a történet. Honnan ez, miért épp a képek, a vizuális műkincsek izgatták írói fantáziáját?
– Valójában egy műkincs körül forog a regény világa. A novelláim, amelyek a novelláskötet után íródtak, sorra veszik a vidék képzőművészeti életét, alkotóit. Egy másik érdekességet kellett találnom, de szerencsére van is, mert Zombor képzőművészeti élete gazdag volt és maradt is. Nem azt mondom, hogy nagy művészek kerültek ki Zomborból, persze vannak itt a legnagyobbak közül valók is, de nem ez a tendencia jellemző. Konjovićot meg kell említeni, aki egyébként szerepel is a regényben, és mások is vannak rajta kívül. Aztán a műgyűjtők, műkereskedők, és vannak olyan emberek, akik ezekkel a kincsekkel foglalkoznak, alkotják, gyűjtik,értékesítik vagy ellopják. E kép sorsának története köré fontam az embereket, akik a festmény közelébe kerültek, vagy övék volt a kép, vagy szerették volna, ha az övék lenne, vagy őket kérték meg, hogy szerezzék vissza, vagy eladni szerették volna, vagy egy vidéki múzeumnak akarták megszerezni, pl. egy fiumei múzeumnak, amelyben egy apatini származású művészettörténész dolgozott…
A kötet borítója, amelyet Pesti Emma festménye díszít (Forum Kiadó)
Az egész könyv szinte kiszakadt belőlem. Annyira szeretem ezeket a képzőművészeti alkotásokat, hogy szinte másról sem tudtam szólni végig. Nemcsakrégóta érik bennem a téma, hanem az életem része is. Mindez így adta magát, és jártam közben a régi világot. Fekete J. József azt mondja, a mesterem Herceg János. Hadd mondja, nem baj, szinte vállalom is. Jó lenne úgy tudni írni, ahogy János bácsi írt, és úgy megtalálni a témát is.
Szerintem nagyon is rálelt a mesélő hangjára. Ezek a történetek fordulatosak, lekötik az olvasót, szépen szövi a mesélés szálát. Továbbá pikáns színezetű írások, erre utal a cím is.
– Nálam a történeteken van inkább a hangsúly. A tájleírás vagy a személy megjelenítésekicsit háttérbe szorul, mert amit mondani akarok, az a kép sorsa. Kihez került? Miért kerül oda? Most mi lesz vele? Sikerül-e ellopni? Sikerül-e visszalopni? Természetesen a tulajdonosok vagy a kincskeres(ked)ők, illetve a kupecok egymáshoz közel is kerülhetnek, és az erotikus természetüket is felhasználhatják annak érdekében, hogy a kép közelébe férkőzzenek, avagy véletlenül, de szerelembe esnek. Különböző korú szereplői vannak a regénynek, de azt hiszem,természetes, hogy nem két húszéves találkozik, hanem húsz évtől az ötvenig elmehet ez a történetben, hiszen a szerelemben nincs, nem lehet törvény.
Hogyan zajlott az írás folyamata?Mindig pontosan tudta, mit akar leírni, megjeleníteni, vagy ahogy az állítólag a regényírásnál lenni szokott, maga az írás folyamata vezette rá a dolgokra, fordulatokra?
– Így volt.Adta magát, merre fordítsam, merre irányítsam az adott szereplőmet, hogy oda menjen, mert ott bukkanhat az elveszett, ellopott vagy kézre játszott kép nyomára. Tehát a tettek mögött általában hatalmas emberség is van, ha mindezzel a szerelmet vagy az erotikát mentik, az sem baj. Ha az elkötelezett kártyajátékost menti az adott karakter, azt bajnak mondhatnánk, de abban is a szándékot, az indítékot vizsgáljuk, hogy például mi okból lett valaki szerencsejáték-függő.
Hol találkozhat az (olvasó)közönség ezekkel a történetekkel, a könyvvel és a szerzővel?
– Bemutatjuk majd Újvidéken, a kiadónál, a Forum Házban, továbbá a Szekeres László Alapítvány Csütörtök esték rendezvénye keretében beszélgettünk már a könyvről a szerkesztővel, Antalovics Péterrel. Ezt követően a kishegyesi Csépe-napok részeként, majd pedig Zomborban, a Magyar Polgári Kaszinóban mutatjuk be a regényt.
El kell mondanom a könyvről, hogy nagyon szépek a benne lévő illusztrációk. Kimondottan örültem, amikor Pesti Emma képzőművész elvállalta, nem is az illusztrálást, inkább nevezném ezt díszítésnek.
Kész a könyv folytatása, kéziratban. Ha az első könyv két részből áll, akkor mondhatjuk, elkészült a harmadik rész. Emma vállalta annak díszítését is, úgyhogy most büszkén, örömmel mondom, hogy talán jövőre is olvashatnak általam írt regényt.
Nyitókép: Silling István a kötet szabadkai bemutatóján (Szekeres László Alapítvány)
