A világhírű topolyai festőművész nem szeret összegezni, nem csinál leltárt, még ha a hatvanadik születésnapját tölti be, vagy ha egy nagyon sikeresnek mondható, az eddigi évekhez viszonyítva rendkívül mozgalmas évet zár is le. Beszélgetésünket valahol ott folytattuk, ahol tavaly ilyenkor, az indiai útját követően lezártuk. Akkor azt mondta, hogy 2015 az utazások éve volt számára, az addigiakhoz viszonyítva, de fokozottan érvényes ez a most lepergő esztendőre is.
A víz és a festék találkozásának végtelen lehetőségeiről, a tanításról és az utazásairól beszélgettünk, miközben Boszi (Garfield után a leghíresebb macska a világon!) az ölembe kuporodott, és dorombolással, dagasztással jelezte, elfogadja, hogy gazdija interjút ad.
Penovác Endre először arra hívta fel a figyelmem, hogy több síkon futnak a szálak, nem csak abból áll az akvarell-aktivitás, hogy nemzetközi rendezvényeken vesz részt.
– Egy dolog az akvarell-szövetség, a biennálék, évente két háromra elmegy az ember, de többre nem lehet eljutni. Úgy lenne szép, hogyha valaki megjelenik az egyiken, a másikra már új munkákat visz, ez, sajnos, nincs így, a katalógusokat már szinte át sem lapozom, mert tudom, hogy kitől mi várható, a mennyiség felé tolódott a dolog. Bár lehetőség ez, számomra is kiugrást jelentett, hiszen aki megjelenik egy ilyen nemzetközi rendezvényen, azután hívják a másikra, meg a harmadikra, csak győzze idővel meg pénzzel, mert ezek az események pénzt nem hoznak. Legjobb esetben az ott-tartózkodást fedezik, az utat már nem. Viszont olyan egzotikus országokba, mint India, Thaiföld, mindenki el szeretne jutni, no most, ha csak az utat kell fedezni, elmegy az ember, és a szakmai szempont, az ismerkedés sem elhanyagolható.
Találkoztál bizonyára olyanokkal, akiknek a munkáit a világhálóról ismered. A fotók tanúsága szerint nagyon kellemes légkörben teltnek a seregszemlék.
– La Fet kiemelhetem, őt a Facebookról ismertem előbbről, tavaly Fabrianóban ismertem meg, amikor az első ilyen találkozón voltam. Akkor csak elmentünk megnézni az eseményt, hiszen nincs túl messze, és az egyik legjobb papírgyár is ott van. Jól döntöttünk, mert ez indította el a lavinát. La Fe is ott volt, nagyon megörült, megszervezte a bemutatkozásomat, és elhintette azt az ötletet, hogy kiállítást készít Thaiföldön. Lelkesedése nagyon jó érzés volt. Nem üres beszéd volt, mert az idén megvalósult a közös kiállításunk.
Ebben az évben merre jártál?
– Januárban egy egyéni kiállítással Salzburgban voltam, Ausztria után márciusban Pakisztán következett, ott nagyon jól éreztem magam, mert nagyon jól megszervezték a nemzetközi rendezvényt. Az ország nem egy turistaparadicsom, s így nagyon megbecsülték azokat, akik elmentek hozzájuk. Lenyűgözött ahogyan fogadtak bennünket. Karacsiban szállt le a repülőgép, ott volt egy kiállítás, egy ottani művészeti akadémia vendégei voltunk, láttuk az Arab-tengert, a sivatagot, színes volt a program. A szegénység, a nyomor mellett gazdagságot is láttuk, de ami általános és meghatározó, az a szívélyes fogadtatás volt. Ebből kifolyólag nagyon jól éreztük magunkat. Aranykanállal ott ettem életemben először. Ki hitte volna ezt?
Áprilisban volt Ciprus, ez a harmadik terület, a work shopok, kurzusok, a tanítós énem, ami már volt India előtt is Moszkvában. És azóta háromszor. Szeretem még abból az időből, amikor tanítottam is, szeretek foglalkozni azokkal a gyerekekkel, akiket érdekel, nem szoktam visszautasítani senkit, aki akadémiára készül, mindig szívesen megnézem a munkáit, ellátom tanácsokkal, soha nem adtam senkinek pénzért órákat, de a lelkes gyerekeket szívesen fogadom. Ezeken a kurzusokon is olyanok vannak, akik szeretnék megtudni, hogy én hogyan csinálom, amit csinálok. S nem titok, hogy ezt jól meg is fizetik.
A nyáron Portugáliában egy klasszikus művésztelepen voltam. Az effélék ma már nem klasszikusak, hanem egyéb eseményekkel megtűzdelik őket, a turizmus felé is kacsingatnak. Svájcban, Bázelban a világ legnagyobb művészeti vásárán jártam, októberben Franciaországban egy meghívásos alapon szervezendő akvarell-fesztiválon vettem részt. Egy kisebb városkában voltunk Bordeaux közelében, ennyi embert egy hét alatt nem láttam, nagyon sokan megjelentek, gyűjtők, speciális vásárlók. Nyilvános festést is szerveztek, színházteremben a pódiumon megvilágítva festünk, és az érdeklődők kivetítőn nézik, mi készül.
Decemberben harmadszor voltam Moszkvában, Székelyföldön, Gyergyószentmiklóson a testvérvárosi kapcsolat ápolása keretében
Mikulás napján nyílt kiállításom.
Nem fárasztó a sok utazás?
– Nem lehet azt mondani, hiszen amennyire fárasztó, annyira pihentető is. Ez ugyanolyan, mint a munkám, kifáradok, de jóleső ellazulást is nyújt, ha jól sikerül, amit elképzelek. Kimerít, relaxál és fel is tölt tulajdonképpen. Ezek az utak is ilyen lehetőséget hordoznak, van némi fizikai fáradtság, de a lelki feltöltődés kárpótolja. Szerencsére az utak csak 5-6 napig tartanak, tíz nap volt Portugália és Thaiföld. Szaporítani már nem szeretném a számukat, havonta egy út. Többet vagyok itthon mint távol. Három hét marad a műteremre. Nem rossz arány ez. Ennyit vállalok a jövő évre is.
A tanítás számodra mit jelent?
– A klasszikus akadémiai tanításnak elmúlt az ideje, túl sok a négy-öt év, hogy bizonyos számú, mondjuk tíz tanárnál tanuljon valaki, a kurzusokon a diák megválaszthatja, hogy kinél akar tanulni, és néhány nap alatt nagyon sok mindent meg tud tanulni. Az oktatás ilyen irányban halad. Diplomát adunk ki. Intenzív és hatékony is, szeretem elmondani, hogyan kell a témához közelíteni, hogy az egyéniségen átszűrve kell visszaadnia a képet. Amíg nincs véleményed az adott témáról, addig kár ecsetet fogni.
Az ihlet a fejben születik, és alkalom, idő kell hozzá, hogy kijöjjön. Fejben kell összeállnia, és ez alakul akkor is, amikor a levelet gereblyézem, és nem úgy van, hogy leülök a műterembe és várom az inspirációt, az összeállhat a kerti munka alatt is. Nem is szeretem azt a szót, hogy inspiráció, túlmisztifikálják ezt a kifejezést, túlromantizálják. Szárnyasok, tyúkok, kakasok is itteni inspirációk, hiszen ahogyan átnézek a szomszédba, ott szaladgálnak. A kulcskérdés a számtalan fekete macska esetében, hogy az akvarelltechnika lehetőségeit hogyan tudom fölvonultatni. A póz is már szinte számtalan és a pózon belül a technika lehetőségei: a spontán részektől, a víz meg a festék egymásra hatásától a konkrétig, amit jobban kontrollálva megjelenítek a papíron.
A képeiden megjelentek új motívumok, az utazások?
– Ami már látható, az pakisztáni élmény, hiszen azóta egy kisebb csoportos kiállításom is volt, ahol nyolc munkával szerepeltem. Kihívásként éltem meg. Rutinból, megszokásból nem szabad festeni. Élményből és kihívásból kell, persze India is az, csak még nem jutottam oda, ezek az élmények még bennem vannak.
Az akvarell dominál, ezek az utazások mind az akvarellről szóltak, mindenhol akvarelleket vártak tőlem. Talán egész évben nem festettem olajat, csak néhány rajz készült. Mindent nem lehet, azelőtt párhuzamosan csináltam évtizedekig, most annyira elsodort az akvarell, hogy nincs időm másra.
A hazai eseményeket nem is említettem, Peđa Aćimović, az első szerbiai akvarell-galéria tulajdonosa már a negyedik akvarell-biennálét szervezte meg az idén Belgrádban, ott a kezdetektől jelen vagyok. A tervek szerint a thaiföldi kiállításnak lesz folytatása, La Feval Belgrádban fogunk közösen bemutatkozni, oda szeretnék új, keleti élményeket vinni.
