Néhány cérnaszál apró vizuális rezgése szól a belső tartalmakról. A leghétköznapibb anyag is esztétikai élményt közvetít Pulai Árpád alkotásaiban. A szenttamási származású, Belgrádban élő művész folyamatos vizsgálódás, megkérdőjelezés és türelem révén jut el a végeredményhez, olykor hónapok árán. Csupán ránézéssel alkotásai nehezen definiálhatóak. Megtévesztő az anyag. A gyapjú olykor kőből készült szoborként hat. A hagyomány mellett ugyanis a modern megközelítés nyomai irányítják az alkotási folyamatot.
Milyen módon lehet sikeresen összefonni a múltat és a jelent a textil anyaga által? Milyen szerepet játszik a hagyomány a munkáidban?
– Az egyik alkotói periódusomban környezetbarát anyagokkal foglalkoztam. Olyan újrahasznosított anyagokat használtam, mint a nejlon, a műanyag, a zacskó és a fólia.
Egy másik fázis a hagyományokra épülő szakasz, amelyben a gyapjú által alakítok ki egy egységes alkotást. Az anyag rostja képezi az alapot. Idővel, a gyapjú eredetéhez fűződő kutatásaim során jöttem rá, hogy ez az anyag korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Tehát e nagy hagyományokra épülő anyagot modern, mai témák kifejezésére használom fel. Aktuális társadalmi problémákat vetítek át a textíliába.
A gyapjú múltjának és történetének kutatása volt a projektum első lépése. Ez az anyag ősidők óta használatos tájainkon. Fekvőhelyek, takarók alapanyagaként az egykori nomád népek alkalmazták. Maga az alapötlet nem volt azonnal definiált, mivel ez az anyag egykor főként kétdimenziós felületként volt használatos, takaró, szőnyeg, válaszfal és függöny formájában. Izoláló felületként szolgáltak, amelyek hőt biztosítottak, illetve térszervező szerepet töltöttek be. E kétdimenziós, hagyományra épülő alap, modern, mai koncepcióval ötvöződik. Az emberek többsége nehezen hozza kapcsolatba ezt az anyagot a mai, időszerű témákkal. A természetes gyapjú, valamint a hozzá fűződő technika, a nemezelés főként a régi mesterségek világához köthető.
Az alkotásaimban általában a téma az ami aktuális. Így a hagyományt képviselő anyag és technika végül modern, mai keretbe formálódik, összekötve ezáltal múltat és jelent.
A gyapjú formába öntése nagyon nehéz. Minden egyes alakzat, idom és figura rendkívüli mennyiségű energiát és fáradtságot, valamint türelmet követel. Nem formálható azonnal, ez egy hosszú folyamat, egy-egy figura megformálásához akár egy, másfél hónap szükséges. Ezért maga az alkotási folyamat is egyfajta kapocs a hagyománnyal. Nem mondhatnám, hogy lassú, inkább sokrétű a nemezelés technikája.
Az anyag magában hordozza az átalakulás, a mulandóság fogalmát. Milyen szerepet játszik az alkotásaidban az idő, mint az anyag egyik meghatározója? Összekapcsolható-e ez az általad kiválasztott témákkal?
– A mulandóságról beszélhetünk fizikai és elméleti szempontból. Az anyag, amit használok, nem változik jelentősen, viszont a külső hatások egyaránt kihatnak a gyapjúból készült alkotásokra is. Az anyagot, és általában a művészeti alkotást nehéz megőrizni, konzerválni. Ez volna a mulandóság fizikai része. Azonban ami nálam inkább érvényes, az a mulandóság elméleti megközelítése. A témák, amelyekkel foglalkozom, minden időben aktuálisnak számítanak. Az anyag eltűnhet, átalakulhat, a téma idővel szintén más alakot ölthet. Az anyagot a cél, vagyis a mondanivaló szerint választom.
Témáim közül önmagam vizsgálatával, megismerésével foglalkoztam elsősorban. Az introspektív kutatás révén más emberek természetét is sikerült feltérképeznem. Főként a társadalmat érintő kérdéseket boncolgatok. A társadalom lelkiismeretlenségével, az értékítélettel és az értékrend drasztikus különbözőségeivel egyaránt foglalkozom az alkotás által. Különféle, a faciális expresszió csoportjába tartozó érzelmeket igyekszem vizuálisan kifejezni, mint amilyen a harag, a szomorúság és az öröm. A cérna vékony lineáris szerkezetén keresztül, a textil felületén elszórom az üzenetet hordozó jeleket. Vagyis a forma jelenléte mellett az anyag, valamint olyan, apró vizuális részletek, mint a hímzett ábrák, segítenek abban, hogy kifejezzem magát a tartalmat.
Mindez a pillanatnyi lelkiállapotomat tükrözi, amelyet egy-egy alkotói fázison, perióduson keresztül mutatok be. Alkotásaimban mindarról szó esik, ami engem körülvesz, és ami a környezetemben és a körülöttem lévőkkel történik.
Az iparművészet jelenleg vidékünkön teljesen háttérbe szorult. Van-e kiút ebből a helyzetből művészként? Hogyan látod a jövődet?
– Nagyon nagy gond nálunk az, hogy a textilipar gyenge lábakon áll az egykori, jugoszláviai állapotokhoz képest. Jelenleg főként magángyárak és szabadúszó alkotók munkája képezi. Nagyon fontos volna ennek felemelkedése, mert ezáltal alakul ki a régió vizuális identitása. Nagyon nehéz kiharcolni, hogy a textiltervezés vezetőszerepbe kerüljön. Mindennek ellenére van nálunk is néhány kiváló vezető dizájner, akik külföldi piacokon tudják bemutatni ötleteiket és tudásukat. Kérdés, hogy maga az állam miként fogja felismerni, majd pedig megoldani e problémát. Holtverseny alakult ki a művészet és a textiltervezés ágazata között. A textildizájn üzleti fogalomként létezik, a művészet pedig, durván fogalmazva, nálunk csupán egyfajta hóbort. Nagyon nehéz harcolni egy olyan mentalitású környezettel, amely egyszerűen nem tudja befogadni sem magát az alkotást, sem pedig a mögötte rejlő munkát és célt. Külföldi kiállítások alkalmával mindezt felismerik.
Mindennek ellenére, mivel itt Szerbiában élek és alkotok, célom, hogy itt teremtsek magamnak teret. Mindeközben követem a nemzetközi alkotói színteret, és igyekszem párhuzamot vonni a hazai és a külföldi művészek munkái között. Szemlélem a folyamatot, a különféle eljárásokat és módokat a textilipar, és általában a művészi kifejezésforma terén egyaránt.
A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat a Topolyai Napok keretében adják át szeptember 15-én. Ugyanekkor a hagyományoknak megfelelően a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében megnyílik a díjazott művész kiállítása is.
