Léphaft Pált nem kell bemutatni olvasóinknak, hisz rajzait mindannyian jól ismerik. Nemrégiben rangos díjat vehetett át, ennek kapcsán beszélgettünk vele a karikatúráról és a humorról mint sajátos erőről a sajtó világában.
Először is, meséljen egy kicsit a szóban forgó díjról!
– Az Európai Unió állandó szerbiai küldöttsége karikatúra- és képregénypályázatáról van szó, amelyet Szerbia és az EU címmel hirdetett meg. 150-en pályáztunk a díjakra. Predrag Koraksić Corax, Marko Somborac és Aleksandar Zograf zsűritagok, 20 alkotást javasoltak kiállításra.. Én második díjjal tértem haza.
Tulajdonképpen melyek azok a dolgok, amelyekkel legjobban lehetne jellemezni a karikatúrát? Mi tesz egy rajzot jóvá?
– Sajtóműfajról van szó, így a karikatúra az újságban érzi jól magát. A jó rajz alapja az, hogy egy jó gondolatot jól el tudunk mondani. A pályázathoz kapcsolódóan még annyit, hogy jó ötlet volt a karikatúra és a képregény bevetése, mivel ezek a műfajok az utca nyelvén is szólni tudnak, ugyanakkor a humor, a szatíra olyan erőként is definiálható, amely megtöri a jeget az emberek között, megkönnyíti a kommunikáció létrejöttét, és segít olyan dolgokkal szembesülni, amelyekről egyébként nem szeretünk hallani, illetve beszélni. Így egy teljesen egyedi módon köszönt vissza balkáni közösségünk és az Unió kapcsolata. A jó karikatúra tulajdonképpen a jó ötletnek és a jó grafikai tálalásnak a harmóniája.
Mióta foglalkozik karikatúrák rajzolásával?
– Negyven éve rajzolok. Újságírónak tartom magam, én ezzel mondok véleményt. Mint mondtam, sajtóműfajról van szó. A karikaturista is tulajdonképpen újságíró. Ez azt jelenti, hogy naprakésznek kell lenni, figyelemmel kell kísérnie a híreket, jól informáltnak kell lenni. Tudni kell, hogy ki kicsoda; tudni kell, hogy hogy néz ki egy pápa, egy mufti, egy elnök, vagy akár egy bicikli. Ha például Angela Merkelről felmerülne, hogy az NDK-ban (Német Demokratikus Köztársaság) politikai biztos lehetett, akkor így kell ábrázolni Merkel asszonyt, az NDK-s múltjával.
Mennyire fontos ebből a szempontból maga az alkotó? Az ő stílusa mennyiben járul hozzá a rajz sikeréhez?
– Mi, újságírók közszereplők vagyunk. Megjelent munkáinkkal nap mint nap színt vallunk. Így természetes, hogy a rajzaimmal egy bizonyos idő után kialakítok egy kézjegyet, egy stílust, és az olvasó azt előbb-utóbb fel fogja ismerni. Bár közhely, de én is csak annyit mondhatok, hogy a stílus maga az ember. A legbanálisabb dolgot is úgy igyekszünk megalkotni, hogy mi is benne legyünk, hogy felismerjenek bennünket. Az újságíró nap mint nap elmondja véleményét, és felvállalja magát. A politikus is így tesz, de miután megnyerte a választásokat, nyugodtan visszaszívhatja az ígéreteit. Mi újságírók önmagunkat írjuk és rajzoljuk állandóan, és nem szívhatjuk vissza.
Mi inspirálja egy rajz elkészítéséhez?
– Engem a lapzárta. Amikor pénteken este fél nyolckor még nincs kész a címoldali rajz az.. Őszintén, kell hozzá egy bizonyos kegyelmi állapot, hiszen az ember önmaga nem elegendő. Nemcsak egy jó rajz, hanem egy jó írás, vers elkészítéséhez is kell az isteni segítség. Előfordul például, hogy egész nap forgatok a fejemben egy ötletet, viszont nem tudom hogyan ábrázolni. A tálalás fontos, mert a jó karikatúrának az is jellegzetessége, hogy a pillanat tört része alatt mondja el az olvasónak a lényeget. Ugyanakkor, fontos még kisebb csavarokat is becsempészni, amelyeket később fedeznek fel az emberek.
Mely témákkal szeret a legjobban foglalkozni?
– Napi szinten rajzolok, bel- és külpolitikát egyaránt. Könnyebb megrajzolni Obamát vagy Putyint, mint mondjuk a főszerkesztőt, valakit a városvezetésből vagy egy pártfunkcionáriust. Azért nehezebb őket megrajzolni, mert itt vannak, mert mindennap találkozom velük, mert esetleg holnap akár keresztbe is tehetnek.
A rajzok sokszor kilépnek az újság hasábjaiból, és elkezdenek saját életet élni. Mi tesz egy rajzot hosszú életűvé?
– A műfaj természetéből adódóan, a karikaturista mindig a határokat feszegeti. A jó rajz nem gyilkos, hanem vitriolos, és akkor sikeres, ha túléli a másnapot. Vannak olyan rajzok is, amelyekre évekig emlékeznek. Ez leginkább annak a függvénye, hogy az adott témát milyen sikeresen tudja ábrázolni a rajzoló. Coraxot említeném, a Danas karikaturistáját, aki a kilencvenes években nagy tekintélyt vívott ki magának munkáival, és mindenki azt várta, hogy hogyan fog reagálni az akkori legaktuálisabb történésekre. A jó karikatúra kordokumentum, pontos receptet azonban nem mondhatok, talán az olvasókat kellene megkérdezni.
Meséljen valamit az ön által szerkesztett szatirikus mellékletről a Grimaszról is (amelyben rendszeresen megjelennek karikatúrái a vajdasági magyar politikai- és közélet aktuális szereplőiről)!
– A Magyar Szó mindig fontosnak tartotta, hogy rajzos-humoros véleménynyilvánítás is megjelenjen benne. A kezdetektől volt belső karikaturistája.
A Grimaszt 1994 óta szerkesztem. Fontos dolognak tartom, hiszen humorral igen sok olyan éles megjegyzést, komoly kritikát tálalhatunk, amelyeknek máshol egy lapban nem lenne helye. Amit a király nem mondhat el, azt elmondja az udvari bolond. Ily módon, egyes esetekben többet mond el a humorista és a karikaturista, mint a vezércikk.
