2024. december 22., vasárnap

Csobbanás az akvarell világába

Megnyílt Penovác Endre kiállítása Topolyán

A cikkhez tartozó képgalériát ITT tekinthetik meg.

Topolya Község Múzeumában csütörtökön ünnepélyes keretek között, nagy érdeklődés mellett megnyílt Penovác Endre aquArt című kiállítása. A világhírű festőművész alkotásait legutóbb tizenkét éve, 2012-ben láthatta a topolyai közönség az Egy csepp otthon című kiállításon, az Art Galleryben, a Topolyai Művésztelep galériájában. Az aquArt című tárlat azóta készült akvarellképeiből nyújt válogatást, bemutatva a művész emblematikus figuráit. Mint a cím is sugallja, a kiállítás technikájában, de több kép témájában is kötődik a vízhez: a közönség akvarellel és kínai tussal készült 28 festményt tekinthet meg a múzeum emeleti termeiben. Van kép a pöttyös korszakból, van meggy, virág, vannak varjak, kékség és csobbanás, valamint a fekete macskák sem hiányoznak, a művész a „helyi színt” sem hagyta ki a válogatott képekből.

Penovác Endre művészetének egyik legkiemelkedőbb jellemzője az akvarell technika mesteri alkalmazása, amely lehetővé teszi számára, hogy különleges atmoszférát és érzelmi mélységet közvetítsen alkotásain. Művészi világa a hagyomány és a modernitás harmonikus egyesítése, amely új perspektívákat nyit a néző számára – ezt a gondolatot emelte ki megnyitóbeszédében Radaković Marina, Topolya Község Múzeumának megbízott igazgatója és Klájó Adrián képzőművész, Topolya Község Múzeumának munkatársa.

– Penovác Endre a fény és az anyagfelületek, a szín és a légkör érzékeltetésének mestere. Vízpárái gyöngyházszínben pompáznak, porfelhői, habkönnyű fellegei szinte tapinthatóak. Árnyékai élnek, textúrái egy vonással megfogalmazottak – hallottuk.
A megnyitón elhangzott az is, Penovác Endre alkotásai megtalálhatók Európa, Amerika, Ausztrália és Ázsia különböző magángalériáiban. Az általa tartott akvarellműhely-bemutatók világszerte nagy népszerűségnek örvendnek, amiben a már említett macskáinak is van némi furfangos szerepe, hiszen az igazi, áttörő sikert ők hozták neki. Velük az érdeklődő a fenti hallban találkozhat, majd belépve a központi terem bejáratán, azonnal fejest is ugorhat Penovác festészetének páratlan világába – ajánlotta Klájó Adrián a közönség figyelmébe az október 4-éig megtekinthető tárlatot.

A kiállítás támogatói a Magyar Nemzeti Tanács és Topolya Község Önkormányzata. A kitűnő hangulatú megnyitót – amelyre nemcsak a helyi érdeklődők voltak kíváncsiak, hanem Penovác Endre számos távolabb élő festő barátja is eljött –, megtisztelte jelenlétével Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatásért felelős tagja és Szatmári Adrián, Topolya község elnöke is.

Az utóbbi tíz-tizenkét év terméséből válogatott tárlat október 4-éig megtekinthető (Herceg Elizabetta felvétele)

Az utóbbi tíz-tizenkét év terméséből válogatott tárlat október 4-éig megtekinthető (Herceg Elizabetta felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A kiállításmegnyitón (Herceg Elizabetta felvétele)