A dr. Bodrogvári Ferenc-díjas festőművész, Kovács Pécskai Emese neve nemcsak Csantavéren, hanem a vajdasági művészeti és kulturális életben is jól ismert. Nem csupán tehetséges alkotó, hanem közösségépítő és elkötelezett művelődésszervező is: a helyi Bartók Béla Művelődési Egyesület elnökeként fáradhatatlanul dolgozik a magyar hagyományok ápolásán, ugyanakkor aktív szerepet vállal a környezetvédelem terén is az EcoKarma szervezet tagjaként. Művészeti tanulmányait a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte, ahol festőművész- és képzőművésztanár diplomát szerzett. A nagyvárosi lehetőségek helyett azonban úgy döntött, hogy hazaköltözik Csantavérre, mert fontosnak tartotta, hogy tudását és tapasztalatát szülőföldje javára kamatoztassa. Jelenleg a Hunyadi János Általános Iskolában dolgozik, emellett számos kulturális és közösségi kezdeményezés aktív szereplője. Kovács Pécskai Emesével művészetről, alkotómunkáról, valamint az elmúlt évek kihívásairól és eredményeiről beszélgettünk.
Kovács Pécskai Emese alkotása, amelyet Utasi Jenő plébános a Magyar Életfa díja mellé kapott (Cvitkó Beatrix felvétele)
Az elmúlt két évben rengeteg területen aktív voltál. Hogyan sikerült összehangolnod a tanítást, a közösségszervezést és a saját alkotói munkádat? Milyen eredményekre vagy büszke?
– A művelődési ház vezetése sok időt elvesz a szabadidőmből, folyamatosan új ötleteken töröm a fejem, de ha nem élvezném, nem csinálnám ekkora lendülettel. Mivel Magyarországon tanultam, kicsit kiestem a vajdasági művészeti közegből, viszont egyik világban sem találtam meg teljesen a helyemet. Úgy érzem, a festészetemet még nem tudtam igazán kibontakoztatni, ennek ellenére mindig utolérnek a lehetőségek, és rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Legutóbb a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségére készítettem azokat az egyedi okleveleket, amelyek a Magyar Életfa díjak mellé jártak. Tavaly Egerbe küldtem egy akvarellt egy kiállításra, amely bekerült egy katalógusba is, olyan elismert művészek munkái közé, akiket nagyra tartok. Ezt az alkotást egy művésztelepen, Várvölgyben festettem a szabad ég alatt, a természet ihletésére. Az elmúlt években két csoportos kiállításon is szerepeltek a munkáim, amelyek határon túli művészek alkotásait mutatták be. Az egyik kiállított festményemet egy szlovákiai művésztelepen készítettem a Magyarság Háza felkérésére, majd megfestettem annak folytatását is. Mindkét alkotás több helyszínen volt látható: Budapesten, Komáromban, Németországban, Szlovákiában, Miskolcon, és jelenleg Balassagyarmaton, a Palóc Múzeumban tekinthető meg. Tavaly nyáron Magyarkanizsán mutattuk be Rókiállítás című egyéni tárlatomat, amely az egyetemi éveim alatt készült munkáimat foglalta össze. Korábban Csantavéren is rendeztem egy kiállítást Elvonulás címmel, ahol a Nápolyban készült alkotásaimat láthatta a közönség. A csantavériek számára pedig már hagyomány, hogy őszi és tavaszi tárlatokon is találkozhatnak a munkáimmal. Elhatároztam, hogy a jövőben évente legalább egy önálló kiállítást megvalósítok.
Hogyan éled meg az alkotás flow-állapotát?
– A pandémia időszaka különleges lehetőséget adott számomra, hogy teljes figyelemmel és elmélyülten alkossak. Most azonban ismét a külvilág elvárásai kerültek előtérbe, ami megnehezíti, hogy elegendő időt szenteljek a festésnek. Úgy érzem, hogy a mai ember figyelme leginkább kifelé irányul, míg én tudatosan törekszem arra, hogy befelé figyeljek. Ezért tartom kiemelten fontosnak a művésztelepeket. Tavaly nyáron Bácskossuthfalván volt lehetőségem arra, hogy végre olyan módon dolgozzak, ahogyan igazán szeretek: reggeltől estig, teljes elmélyüléssel. Az alkotóközösség légköre különösen inspiráló volt számomra – látva a körülöttem dolgozó művészeket, még inkább lendületbe jöttem, és szinte egyfajta flow-állapotba kerültem. Művészi látásmódom a klasszikus realista festészet értékrendjének megőrzésére épül. Különösen érdekel a természet alkotta formák és az absztrakt ábrázolás viszonya, valamint a valóság átértelmezése a festészet eszközeivel. Szeretek elmélyedni a környezetem apró részleteiben, és azok szépségét felfedezni. Fő témáim a hétköznapi világ egyszerű, mégis megkapó jelenségei, valamint az élményszerű ábrázolás, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy pillanat megörökítésével egy egész történetet és annak hangulatát is átadjam.
Az elmúlt években az önfejlesztés és a meditáció is fontos szerepet kapott az életemben, ami segít a belső egyensúlyom kibontakoztatásában és művészi munkám elmélyítésében. Festményeim gyakran a vajdasági életérzést tükrözik – különös figyelmet fordítok a színek játékára, a fény megjelenítésére, valamint a napkorong és a napfény ábrázolására, amelyek meghatározó elemei a kompozícióimnak. Az inspirációt leginkább a természet hozza el számomra. Amikor teljesen átjár az alkotás vágya, rögtön nekilátok a munkának, és a legjobb kreálmányaim általában így születnek: frissen, lendületesen, anélkül, hogy túl sokat gondolkodnék rajta. Ezeken a festményeken mindig megtalálható egy különleges energia, talán épp azért, mert spontán, tiszta és őszinte módon jönnek létre.
Milyen alkotónak tartod magad? Képzőművészként hogyan tudsz érvényesülni Csantavéren?
– Művészként és az életben is mindig a maximumra törekedtem, de idővel rá kellett jönnöm, hogy ezt nem lehet minden esetben fenntartani. Ha mindenben a tökéletességre törekednék, az csak elégedetlenséghez vezetne. Ma már inkább arra figyelek, hogy a vizuális élmény teljessége adjon számomra elégedettséget – és hogy a képeim ne csak nekem, hanem a közösség számára is értéket képviseljenek. Tehát nem magamnak, inkább a közösségnek festek. A kulturális élet főként a nagyvárosokban pezseg, ott könnyebb lépést tartani a művészeti világ eseményeivel. Ennek ellenére, úgy gondolom, alkotni bárhol lehet – és ebben talán még előnyöm is van. Sok városi művész helyhiánnyal küzd, kis szobákban próbálnak dolgozni, míg én Csantavéren akár egy ötméteres vásznat is kifeszíthetek, ha úgy tartja kedvem. Egy festőnek szüksége van térre, nekem itt saját alkotóhelyem van, ahol teljes szabadságban dolgozhatok. Bár a globális művészeti közegtől kissé elesettnek érzem magam, mégis ebben a környezetben sokkal jobban elmélyülhetek a munkámban.
Csantavéren évek óta megszervezitek Cvitkó Beatrixszel a Kalandozás a képzőművészetben elnevezésű rajztanfolyamot általános iskolás diákok számára. Mi a célja a műhelymunkának?
– Évente négy-öt alkalommal szervezünk foglalkozásokat azon gyerekek számára, akik valóban érdeklődnek a képzőművészet iránt, és akik szeretnének fejlődni ezen a területen. A szakkörökön a jelenlévők kötetlenül alkothatnak, előhívhatják a kreativitásukat, ismerkedhetnek és barátkozhatnak. Hiszünk abban, hogy a művészet nem csupán egy készség, hanem egy világ, amelyet érdemes megismerni és elmélyíteni. Azért tartjuk ezt a programot különösen fontosnak, hogy egy kis pluszt adjunk a gyerekeknek, és olyan dolgokat mutassunk, amiket nem tudnának elsajátítani otthon vagy az iskolában.
Nyitókép: Kovács Pécskai Emese (Cvitkó Beatrix felvétele)
