A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által első alkalommal szervezett vándor-sajtófotókiállítás 105 fényképet mutat be, amelyek a 2015 Brassaï Sajtófotó pályázatra beérkezett munkáknak csupán egy részét képviselik. Öt kategóriában 35 pályázó vett részt.
Molnár Edvárd kollégánk érdemelte ki a nemzetközi sajtófotó-pályázat első díját hír- és eseményfotó kategóriában, valamint átvehette a Magyar Újságírók Országos Szövetségének különdíját is. A díj kapcsán kollégánkkal az eseményfotó-készítésről beszélgettünk.
– Küldtem sorozatot a Durindóról és Gyöngyösbokrétáról, a Traktorfesztiválról, a doroszlói búcsúról, a migránsokról, a román–magyar focimeccsről is. Az, hogy pontosan melyik képemet díjazták, nem derült ki, én arról kaptam értesítést, hogy a zsűri több képemet is díjazásra javasolta. Készül a díjazott képekből egy album is, talán abban majd megjelölik – mondta Edvárd, akit arról kérdeztünk, a jó hírfotónak, eseményfotónak milyennek kell lennie.
– Röviden az a lényege, hogy legyen hírértéke is meg esztétikai értéke is. Információt is adjon, és esztétikailag is megüsse a mércét, vizuálisan is megragadó legyen a kép. A híradás mellett a kompozíció, a fények, a figurák is adjanak vizuális élményt. És hiteles legyen. Van olyan, amikor az esemény valójában egy pillanat, meg van olyan esemény, amely eltart hosszabb ideig, mint például a fesztiválok. A fesztiválok esetében például annyi minden történik, annyi látnivaló van, hogy ott az a kihívás, hogy a fotós mit lát meg, mit szűr ki, mit és hogyan mutat be. A rendezvényeken általában több fotós is van, és az egyediséget az adja, hogy ki melyik pillanatot ragadja meg, és hogyan mutatja be. Érdekes lehet látni, hogy az ugyanazon a rendezvényen levő fotósok mennyire különböző képeket készíthetnek. Akár ugyanazt fotózva is különböző szögekből. Itt jön az a felismerés, hogy nem a felszerelés a legfontosabb – hiszen a fotós kollégáknak általában hasonló kvalitású gépeik vannak –, hanem inkább a fényképezőgép mögötti szem a mérvadó. A migránsokról küldött képeim például nem a szokásos perspektívából készültek, egyik békaperspektívából, ahol csak a láb látszik, másik madárperspektívából, ahol a fekvő migránsok látszanak. Igyekeztem úgy bemutatni, ahogy általában nem látjuk őket. A szétázott lábak is sok információt hordoznak, látszik, hogy hosszú utat tettek meg, és nem is az a lényeg, hogy kié ez a láb, hanem itt maga az esemény, maga a jelenség a lényeges. Szeretem megkeresni és kiemelni azokat a részleteket vagy történéseket, amelyek informatívak, sokat tudnak elmondani. Például ilyen a fellépésre váró, népviseletbe öltözött lányok fotója, amelyen egymásra borulva alszanak a színpad mellett, vagy a népviseletbe öltözött fiúk készülődése, amikor a csizmájukat törölgetik.
Kollégánk különösen fontosnak tartja az igazságot, a valóságot.
– Azt vallom, hogy a dokumentumfotózás lényege, hogy azt fotózzuk le, ami megtörtént, és úgy fotózzuk le, ahogyan megtörtént. Nekem már nem nagyon fér bele, ha azt mondanám, hogy táncoljatok, de közben nézzetek ide és mosolyogjatok. A valóság sokkal érdekesebb tud lenni annál, mint amit az ember kitalál, beállít. Csak ott kell lenni, és észre kell venni azt a furcsa vagy nem mindennapi jelenséget, ami talán ott van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre.
A pályázat névadója Brassaï, eredeti nevén Halász Gyula (Brassó, 1899. szeptember 9. – Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotó- és filmművész, festő, író. 1919-ben Párizsban André Kertész vezette be a művészkörökbe. Az alig néhány évvel később kiadott fotóalbumaiban már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse-Lautrec volt képes. Gyakran fotózta az éjszakai Párizst. A fotóművészet mellett képzőművészként és íróként is sikeres volt. Cikkeit, beszámolóit a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkóp közölte. Regényt írt, Prévert verseit illusztrálta, grafikát, Picassóval együtt szobrokat állított ki, egy filmje (Ameddig állatok lesznek) díjat nyert a cannes-i fesztiválon, sikert aratott franciául 12 kiadásban, magyarul Beszélgetések Picassóval címen 1968-ban megjelent könyvével. Sokoldalú egyéniség, a graffitinek, a falakra karcolt és írt képeknek, szavaknak, mondatoknak, a párizsi utca folklórjának felfedezője. (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete)
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
