![Az előadás résztvevői Az előadás résztvevői](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/121364/image-thumb__121364__msz-article-nocrop/cms-image-000117297.jpg)
Az előadás résztvevői
A szabadkai Danilo Kiš Színházi Műhely kedden este mutatta be legújabb, Alakok című előadását, amelynek műfaját városházi performance-ként határoztak meg. A darab Kosztolányi Dezső azonos című írásán, valamint a Bácskai Hírlap korabeli cikkein, illetve a Séta Kosztolányival című kiadványon alapszik.
Az előadás a szabadkai városháza előtt, a kék szökőkútnál vette kezdetét, és a városháza dísztermében fejeződött be. A nagyszámú érdeklődőt a Kosztolányi Dezsőt alakító színész vezette, és sétaállomásain rövid jeleneteken keresztül megismerhettük magát Kosztolányit, az író, költő emlékhelyeit, illetve a kor jellegzetes figuráit, a primadonnát, aki miatt megszámlálhatatlanul sok férfi lett öngyilkos, a kávéházi pincért, aki mindenki történetét ismeri, vagy éppen a bolondos utcaseprőt. Az előadásban a Danilo Kiš Színházi Műhely középiskolás színésznövendékei mellett fellépett Kálló Béla színművész, a csapat vezető tanára, valamint Stanislava Orlović színésznő is. A darab befejező részében a szabadkai Zeneiskola válogatott vonósainak játékát élvezhette a közönség.