Vastaps az Alice produkcióért
Vastapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a Synergy kisebbségi színházak fesztiválján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra – Albert-Nagy Örs, Bocsárdi Magor, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, Kónya-Ütő Bence,Vitályos Lehel zenészek – közös produkcióját. Az előadást Lewis Carrollnak az Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című – fantasztikus meseregényei alapján Bocsárdi László állította színpadra.
A tinédzser korú Alice (Korodi Janka) beavatódik egy számára ismeretlen világba. Barangolásai és megfejthetetlen találkozásai az Újvidéki Színház színpadán értelmezhetőek kamaszkori testtapasztalásként, vagy önismereti kalandként.
A sepsiszentgyörgyi társulat az előadással, amely műfajilag félúton van a színházi produkció és a koncert között, vendégszerepelt az idei, V. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) Budapesten, illetve a kisvárdai fesztivál külső helyszínén, a debreceni Csokonai Színházban. Ez utóbbin Erdei Gábor elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat. A produkció idén ősszel részt vett a szatmárnémeti TranzitFeszten és a Bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) 28. kiadásán is. Az előadás három díjat hozott el a budapesti Színikritikusok Céhének ez évi díjátadójáról: Kiss Zsuzsanna a legjobb jelmezért, a sZempöl Offchestra a legjobb színházi zenéért, Korodi Janka pedig a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat nyerte el.
A rendező kísérleti és koncertelőadásában Alice utazása során tanúi vagyunk annak az álmodozó nyugtalanságnak, amelyen keresztül megy a tinédzser. Az önmarcangoló „Ki vagyok én?” – kérdésre keresi a választ, keresi az élet értelmét, meg szeretné érteni a világot.
Mivel a szervező tudta, hogy hangosabb, intenzívebb az Alice produkció élő zenéje, mint egyébként szokott lenni az előadásoké, a közönségnek dobhártyakímélő füldugót osztott. Bocsárdi László rendező a darab színpadra állításakor megengedte, hogy a zene határozza meg az darab menetét. Az előadás elején a közönségből kilépő Alice – a királykék kötényrátétes türkiz pendelykosztümben, tintakék térdvédővel és alsóneműben, tavaszkék sportcipőben – tudja a nevét. A színpadra lépve, ahol mindenki anonim, ő is elfelejti a nevét. Egyébként az eleven, értelmes kamaszlányt belső félelmek mozgatják: elveszítheti a nevét, elkésik valahonnan, ahová még nem is váltott jegyet. Állít és kérdez – dialógusokat folytatva, a szavak értelmes használatában gyakorolja magát – a világot így tanulja ki. Előéletében ő volt a Királynő, kiválasztottjában az Őzt már akkor elejtette, s a mostani barlangéletében azt a királynői testalakzatot keresi, amely majd a fényre érve, a szelleméhez illeni fog.
A díszlettervező Bartha József balra-jobbra hasadékot nyitott, mintha egy-egy nyúlfül mélyén tűnnének el, s bukkannának fel onnan átváltozottan a történet vezérszereplő epizodistái. Az előadás hatalmas színészi, maszk mögé bujtatott összmunka. Rancz Antal vizuális effektjei, pergő barlangfal-mozija leképezi az érzékvilág szüntelen metamorfózisát, s részesévé tesz bennünket annak az élményzuhatagnak, amelyben Alice is a fejét-lábát kapkodva keresi a tájékozódási-igazodási pontokat. Ott, ahonnan állítólag elkésett, ahol megfosztják a nevétől az emlékezetét, s percenként adnak az addig igazinak hitt helyett, újakat. Három virágnevű tinédzsertársa Vass Zsuzsanna, Szalma Hajnalka, és Kovács Kati tudatmódosító bolharák porral kínálja, amitől először férfióriássá, majd anorexiás csitrivé változik. Aztán, a hirtelen jött partidrog hatását túlélve, normál belőttségben stabilizálódik az állapota, és konszolidált delíriumban álmodik tovább...
Noha a rendezőt a darab színre állításakor a tizenhárom éves lánya ihlette, és hogy az előadást a fiatal közönségnek szánta, a felnőttek is élvezték a bölcseleti színházkoncertet. Az előadásban a nagyszülők a mélytengeri teknősök, akik már kijárták a hét napos iskolát: tíz órát tanultak az első napon, s az utolsón már egy percet sem, mert addigra nem lett szükségük ismeretekre ahhoz, hogy tudást szerezzenek: hiába, a lustaság az élet igazi tanítómestere. Az apukák-anyukák leckéje a családi-társadalmi szatíra. Bezsán Noémi a hiteles bulimozdulatok koreográfiájával és a sZempöl Offchestrával a gyermekeik színháza az Alice. A nézőtéri dobhártyafelelős a Sound Studio (hangtechnika). Szélvész gyors sodrú folyammá teszik az epizódokat, az Idő egymásra villázott pillanatait: mintha a mederfenéktől a mennyboltig tartó réseket sodorna magával a víz a tenger felé.
