Gilbert Adair Álmodozók című regénye 1968 tavaszán játszódik, Párizsban. A város ébredezik téli álmából, s a levegőben ott a társadalmi és a politikai megújulás titokzatos szelleme… Gilbert Adair világszerte nagy sikert arató regényét, valamint az ennek alapján készült nagy sikerű, kultikus Bernardo Bertolucci-filmet sokan szeretik. December 14-én, pénteken az Álmodozók c. előadás bemutatója lesz az Újvidéki Színházban. Az utolsó napok próbáin, a „fényezés” izgalmai közepette beszélgettünk Lénárd Róbert rendezővel.
Miért nyúlt az „álmodozók” témájához? – kérdeztük a rendezőt, akinek az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként a próbák előtt más feladatai is voltak.
– Nekem ez a Bernardo Bertolucci-film (és egész életműve) nagyon fontos. Az ragadott meg, amit három ember kapcsolatán keresztül megfogalmaz általában a forradalomról mint létállapotról. Ez tette fontossá pont most a szöveget. Igazán évek óta volt szó különböző helyzetekben arról, hogy az Álmodozókat valakinek színpadon is meg kellene csinálnia az idén, mivel a témája, az 1968-as forradalom az idén 50 éves. A színházunk életében úgy jött ki a lépés, hogy ezt az előadást én rendezhettem meg.
Hogyan alakult az Álmodozók előadás a próbák során?
– 1968 nekem az utolsó globális forradalmat jelenti. Mi ebből a témából csak táplálkoztunk. A múltban nemcsak az történt, hogy Párizsban kimennek hisztériázni a fiatalok, munkások az utcára, hanem a világ teljesen különböző, össze nem kötött pontjain robban ki elégedetlenség.
(Bizonyára azért, mert mi most erre koncentrálunk, figyeljük a sajtó megnyilvánulásait. Jelenleg tüntetések vannak Budapesten, a Kossuth téren, tüntetések Belgrádban, tüntetések Párizsban… Ebben a pillanatban is legalább három minket érintő helyen történnek ilyen megmozdulások.)
Visszatérve Bertoluccinak erre a kultikus filmjére, elmondhatom, a szerbiai bemutatóját 2003-ban láttam a FEST-en a Magyar Szó tudósítójaként. Nagyon-nagy hatással volt rám az alkotás, és iszonyatos elvárásokat támaszt maga a film… A színpad nyelve azonban teljesen más. Ami a filmben hatásos, az a színpadon nem működik. Sokat dolgoztunk, hogy megtaláljuk a téma színpadi nyelvét, a színészi és rendezői eszközöket, hogy elmeséljük ezt a történetet. Dramaturgiailag nehéz szülés volt. Van egy korpusz, egy szöveg, egy történet, ezt a színpadon kell elmesélni, hogy annak a szabályai szerint kezdjen el működni. A film dialógusait a munkafolyamat közben átírtuk, a regényből is használtunk kisebb bekezdéseket, valamint a 68-hoz vagy más forradalmakhoz kapcsolódó szakszöveget, mondatot és egy rakás filmes idézetet használtunk, de a filmben használtak nagy részét kicseréltük zömmel kilencvenes évek végi filmidézetekre. A csapatunk hozta be azokat a filmeket, amelyek nekik kultikusak. Az előadásunkban szinte nincs olyan szegmens, amely a regényhez vagy a filmhez képest ne változott volna meg, akár szövegileg is. Gyakorlatilag azonban a néző ugyanazt fogja látni, mint a filmben. A végén, ami összeáll, ugyanarról szól, mint a regény és a film. Amikor az ember egy formanyelven kezd fogalmazni, gyakorlatilag azon a formanyelven kezd működni… Színházi eszköztárat használva próbáltunk elmesélni egy történetet…
Mi az előadás mondanivalója?
– Nem egy üzenetre koncentráltunk, hanem körüljártunk egy témát. Nem zártuk le a történetet. Sokat vitáztunk a színészekkel a próbafolyamat elejétől kezdve arról, hogy forradalom pró és kontra, van-e értelme. Ahová beszélgetésileg eljutottunk, az benne lesz az előadásban, akár szöveg, akár megnyilvánulás szempontjából. Hagyunk annyi rést, teret, hogy el tudják dönteni az emberek, szerintük a forradalom, amely tágabban értelmeződik, érdemes-e vagy sem…
Izgalmas, furcsa, nagyon perverz egymásrautaltság az, ami kialakul a főszereplők között, a háttérben rímként történik valami az utcán. Ez az izgalmas. A történelem az egyénen, az autoritás pedig itt kicsit tágabb értelemben az apa-anya figurán (Kőrösi István, Figura Terézia) keresztül valósul meg. A nagyon pici emberek alkalmasak arra, hogy el lehessen mesélni a történelmet, a társadalmi mozgást.
A furcsa kapcsolatban élő ikrek (Elor Emina, Gombos Dániel) befogadnak egy kívülálló, fölső rétegből származó középiskolás kölyköt. Ezután nyilván összeütközés következik az ikerpár nagyon zárt világa és a kinti világ között…
Az előadás komplex elemzés egy adott helyzetről. Az előadás a téma komolysága – emberi viszonyok csontig-velőig – miatt nyilván nem a 14 éves korosztálynak való.
Hálásak vagyunk Puskás Zoltánnak, aki tervezte a kosztümöket, és a színpadterv, az előadás vizuális identitása is az ő elképzelése alapján valósult meg – mondta Lénárd Róbert.
A rendező megfogalmazásában a „süvöltően tömör anyagból egyrészes, 1 óra 20 perces előadás kerekedett hét szereplővel. Ezek: Elor Emina, Gombos Dániel, Szalai Bence, Figura Terézia, Kőrösi István, valamint Huszta Dániel és Ferenc Ágota. A Lénárd Róbert rendezte Álmodozók bemutatójára az Újvidéki Színház pénteken 19 órára várja a közönséget.
