A budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola diákszínjátszó köre a héten vajdasági körúton járt. Csiky Gergely Stomfay család című vígjátékát öt településen mutatták be: Majdányon, Hódegyházán, Tiszaszentmiklóson, Péterrévén és Zentán. A középiskolásokból álló lelkes csapat múlt vasárnap érkezett, mindvégig Tiszaszentmiklóson lakott a Magyar Kultúrkör épületében, és onnan járt át az említett településekre bemutatni színházi produkcióját. Vezetőjük Némethy Kálmán volt, aki egyben az iskola igazgatója és a darab rendezője is.
Zentán szerda este a Kertek helyi közösségben vendégszerepeltek és nagy sikert arattak.
Némethy Kálmán elmondta, hogy másodszor járnak a Vajdaságban, ugyanis tavaly is tájoltak nálunk. Ezúttal 19 diákkal érkeztek, akik nagyon jól érezték magukat a körúton, és terveik szerint jövőre is jönnek.
– Iskolánknak közel tíz éve van diákszínjátszó köre. Mivel az előadások elkészítésébe mindig sok energiát fektetünk, tavaly az az ötletünk támadt, hogy mi lenne, ha a határon túlra is eljutnánk vele, mert sajnáljuk, hogy olyan sokat dolgozunk rajta, aztán meg csak kétszer mutatjuk meg a közönségnek, azt is odahaza. Egy felsőhegyi jó ismerősömmel, Csonti Melindával tavaly egy budapesti néprajzi cserkésztáborban szóba is került ez a dolog, és az ő segítségével még abban az évben eljutottunk ide, a Délvidékre. A folytatás pedig idén nem volt kérdéses. Így a budapesti előadás bevételéből befolyt összeget idén is a körutunkra fordítottuk, meg a diákok is hozzájárultak a kiránduláshoz, itt aztán meg tárt karokkal fogadtak bennünket. Nagyon jó volt Tiszaszentmiklóson lakni, a falubeliek örültek nekünk, a diákjaink sok helybeli fiatallal kötöttek barátságot. A színjátszókör tagjai közül volt, aki már tavaly is járt itt, de többen először jöttek erre a vidékre.
Jász Mihály, a darab egyik szereplője már tavaly is részese volt a vajdasági körútnak:
– Tizenegy éve járok a Ward Mária Iskolába, és hat éve vagyok tagja a színjátszó körének. Tavaly is és az idén is nagyon jól sikerült az itteni vendégeskedésünk. Az emberek nagyon kedvesek, a házigazdáink igazán szívélyesek. Tavaly több tiszaszentmiklósi fiatallal is megismerkedtem, és velük azóta is tartjuk a kapcsolatot, úgyhogy most jó volt visszajönni.
Major Laura az előadásnak köszönhetően először járt a Vajdaságban:
– Tizedikes vagyok, kilencedikben jöttem a Ward Mária Iskolába, és nagyon jó a színjátszókörünk. Számomra az az egyik legérdekesebb dolog ebben a körútban, hogy hogyan tudjuk napról napra új helyszínen és az ott adott kellékekkel felépíteni a színpadot. Minimális kelléket hoztunk magunkkal, és mindig abból építkezünk, ami az adott színházban, teremben a rendelkezésünkre áll.
Némethy Kálmán, az iskola igazgatója hangsúlyozta, hogy csakis amatőr diákszínjátszó körként működnek. Számukra ez egy kiváló forma, sok pedagógiai sikert könyvelhetnek el a diákszínjátszó körnek köszönhetően. Fő céljuk élményhez juttatni a gyerekeket.