Operettpremierre készül az Újvidéki Színház társulata. Radoslav Milenković rendezésében Szilágyi László és Zerkovitz Béla Csókos asszonyát október 15-én mutatják be. A rendező immáron sokadik alkalommal dolgozik az Újvidéki Színházban, azonban a zenés előadásokat illetően ez a harmadik munkája. Elmondása szerint számára ez igazi kihívást jelent. Éppen az ilyenfajta népi, szórakoztató, érthető és energiával teli színház az, amit ő maga is látni szeretne, hiszen az ilyen daraboknak nagyon is egyértelmű mondanivalójuk van.
– Lehet, hogy éppen az a fajta frissesség, amellyel megközelítettem az adott zenés színpadi műfajt, járul majd hozzá a sikerhez. Legfontosabb meggyőzni a közönséget arról, hogy a műfaj sajátosságainak egyike, hogy azok az illetők, akik addig a színpadon beszélgettek, egyszer csak énekelni kezdenek. Ha elhisszük, hogy ez a szereplők kifejezésmódja, akkor az egy igazán jó zenés színház – mondta Radoslav Milenković.
A Csókos asszony története egy egészen távolinak tűnő időben játszódik, amelyet „békebeli Pest” néven emlegetnek. 1926-ban mutatták be először. A darabban olyan örökzöld slágerek csendülnek fel, mint az Asszony, asszony, csókos asszony, Éjjel az omnibusz tetején, Látta-e már Budapestet éjjel, Mi muzsikus lelkek, Gyere, te nímand!, vagy Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, és ezek a slágerek a mai napig hozzájárulnak az előadás sikeréhez. A darab muzsikáját Zerkovitz Béla komponálta, dalainak a boldog, jókedvű és szentimentális Pest volt a forrása. Mégis az akkoriban íródott operett üzenete mai társadalmunkban is igen aktuális lehet.
– A klasszikus repertoárt mindig a jelen kor szemszögéből olvassuk újra. A Csókos asszony esetében valóban egy közismert, közkedvelt operettről beszélünk, én mégis azt szerettem volna, hogy a mai korra jellemző érzelmi állapotból tekintsek rá, hogy még véletlenül se tegyük tönkre az előadás szórakoztató jellegét. A darabot az Újvidéki Színház zenekarához igazítottuk hozzá, és némileg átírtuk, és az adott kor érzékenységét, amelyben játszódik, kissé a jelen pillanathoz igazítottuk. A történet ezzel egy újabb, valamennyire eltérő aktualitást kapott. Ugyanis a különböző társadalmi rétegek közötti szakadék, és az összetűzések az előadásunkban talán még igazibbak, valószerűbbek és ridegebbek. A történet időszerűsége éppen a ridegségében rejlik, pontosabban arról a jelenlegi általános állapotról beszélünk, amelyben a mai világ van. Az a bizonyos boldogabb, érzelgősebb időszak – amelyben az operett íródott – ma egy másik funkcióval rendelkezik. Méghozzá, hogy ironikus módon kiélezze a mi szentimentalizmusunkat. Nem szeretném ezzel elrettenteni az olvasókat, hiszen mi a próbák, a zeneszámok közepette a téma rideg aktualitása ellenére is nagyon jól érezzük magunkat. Hiszem, hogy egy örömteli találkozás lesz az, amikor a közönség beül a színház soraiba, és közösen énekeljük majd az örökzöld slágereket. Másrészt, bízok abban, hogy ők is felismerik a jelen korra jellemző bizonyos pillanatokat. A legfontosabb, hogy annak az adott kornak a lencséjén át szemléljük a mai világot, amelyben íródott, és választ találjunk arra a kérdésre, vajon meddig jutottunk mint emberek, emberiség, vagy egy közösség.
