Vasárnap a programban szereplő három előadás helyett kettőt tekinthetett meg a nagyérdemű közönség a XXII. VMASZT-n. A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grundjának előadása, a Hair sajnálatos módon elmaradt, ugyanis nem fért be a bácsfeketehegyi játéktérbe. A napot így 18.00-kor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelye nyitotta a Tükör c. előadással, melyet versenyen kívül adtak elő a középiskolás szereplők Varga Tamás rendezésében. A zsűri kiemelte, hogy az előadást inkább helyzetgyakorlatok sorozatának fogták fel, mint színháznak. Olyan iskolai feladatokat láthattunk, mint a csend megfeszítése (meddig lehet kitartani a csendet), hogyan kell színpadon nevetni, hányni, vetkőzni. Ezek színésztechnikai dolgok, helyzetgyakorlatoknak megfelelnek, de színháznak talán egy kicsit kevés.
Őket a szabadkai Danilo Kiš Alapítvány Színházi Műhelye követte a Közelebb c. formakereső előadással. A drámából nagy sikerű film is készült 2004-ben, melynek részleteit Kálló Béla, az előadás rendezője be is építette az előadásba. Az előadás egyfajta prológussal kezdődött. A színészek a rendezővel együtt felsorakoztak a nézők előtt, majd néhány mondatban beavatták őket a próbafolyamat részleteibe és a szerepformálás nehézségeibe. Táborosi Margaréta zsűritag így fogalmazott az előadás kapcsán: „Amerikai és vajdasági összeütközés zajlott előttem. Az amerikai film amerikai módon van megcsinálva, és nem tudott olyan igazi lenni, mint ti élőben, mert mi másként játszunk, mint az amerikaiak.” Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművész az értékelés elején nagyon megdicsérte az alkotókat: „...szép, érett, finom színészetet láttunk. Példaértékű volt ezen a vetélkedőn. Ilyen közel lenni a nézőhöz, és ilyen oldottan, egyszerűen játszani igazán dicséretes dolog.”
Érdemes még megjegyezni, hogy mindkét szabadkai csapat az egykori Színitanodából eredeztethető.
A Találkozó első négy napját kétnapos szünet követte. Ebben a két napban, pontosabban hétfőn ünnepelhettük a színház világnapját (1962. március 27-én ünnepelték meg első alkalommal a nemzetközi színházi világnapot, melyet azért hoztak létre, hogy érzékeltesse a színház közösségi, nemzeteket és embereket összefogó erejét), s ennek kapcsán a Súgóban, a Találkozó mindennap megjelenő újságjában közöltük is a színházi világnapi üzenetet, melyet Isabelle Huppert, francia színésznő fogalmazott meg idén.
A Találkozó második részét hétfőn folytattuk két előadással, ámde egy csoporttal. A szajániak két előadást is hoztak (Helén és a tehén, Leszállás Párizsban) az idei rendezvényre. Nagy Aleksz, a produkciók rendezője elmondta, hogy azért készített két előadást, mert a Leszállás Párizsban c. mű kevesebb szereplős, mint ahányan vannak a csapatban, s mivel mindenki szerepelni szeretett volna, hát rendezett még egy előadást. Példaértékű két vígjátékot láthattunk. A zsűri és a közönség is érezte azt, hogy a csapat szereti a közönségét, önmagát és azt is, amit csinál. Hihetetlen profi szintű eséseket láthattunk: minden leesett, elesett, visszacsapott. S mindezt olyan ösztönösséggel, olyan könnyedséggel, amit talán tanítani sem lehet. Sajátos, cseppet sem öncélú humorral vitték színre mindkét darabot. Ahogyan mindkét előadás színpadképe és kosztümje is igényes, funkcionális volt.
