Dévai Zoltán, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze Csavaró urat, a közjegyzőt alakítja A képzelt betegben.
– Ő igazából Argan felesége jóvoltából kerül be a házba, és különböző piszkos módszerekkel próbálják meg kihúzni Arganból a végrendeletet és az összes pénzét. Itt ez most a hetedik évem, egyhuzamban a nyolcadik Tanyaszínházam. Vajdaságban a hetedik, a tavalyi kimaradt, ugyanis akkor Romániában voltam a Bánsági Vándorszínházban. 2010-ben, amikor főiskolát kezdtem, A falu rosszát csináltuk Táborosi Margarétával. Volt pár év, amikor kötelezően ajánlott volt nekünk a Tanyaszínház az Akadémián. Utána befejeztük a negyediket, és akkor pont úgy jött ki a lépés, hogy Nagypál Gábor rendezte az Ilja prófétát, ami nekünk már nem volt kötelező, de én Újvidéken voltam diákszínjátszó, és pár hónapon keresztül volt szerencsém Nagypál Gáborral dolgozni. Úgy voltam vele, hogy egy ilyen alkalmat nem kellene kihagyni. Úgyhogy kijöttem utána is. Valahogy belelopta magát a szívembe ez az egész Tanyaszínház-történet, és így minden évben kijöttem. Majd tavaly előtt, amikor László Sándor tanár úr rendezte A bort, akkor meg úgy voltam itt mint rendezőasszisztens – szóval végigpróbáltam a Tanyaszínháznak az összes oldalát. Azóta is eléggé nagy szerepet tölt be nálam, ugye idén a negyvenedik, ez is egy nagy dolog, hogy negyven éve létezik már egy ilyen történet. Arról nem beszélve, hogy Rale Milenković rendezett, szóval azt ki kellett próbálni. László Juca dolgozott már vele, és mondta, hogy egy életben legalább egyszer dolgozni kell vele. Így összejött a kettő, hogy Rale is, meg negyvenedik is. Fontosnak tartom magának a Tanyaszínháznak a lényegét, hogy olyan helyekre juttatja el a színházat, ahol sajnos a nézők csak akkor látnak ilyet, hogyha a Tanyaszínház eljut hozzájuk. Mi a Zentai Magyar Kamaraszínházzal is megpróbálunk nagyon-nagyon sokat tájolni. A Magyar Nemzeti Tanács tájolási programja keretén belül, de emígy is sok helyre járunk, és jó érzés, amikor kisebb településekre is elmegyünk, ahol nincs is színház, csak művelődési ház meg kisebb közösségek. És hogy mennyire hálásak utána az emberek. Most pont Óbecsén vagyunk, félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy Becsén nem jó – Becsén is nagyon jó, meg Zentán is jó. Vannak nagyobb települések, ahová eljárunk, de ha azt mondom, hogy Völgyes, Majdán, Tóba, Torda, Magyarittabé – ilyen picike kis helyek, ahová nagyon érdemes elmenni. Sokkal hangulatosabb ilyen kis helyekre elmenni. És azok az emberek tényleg csak akkor látnak színházat, ha mi elmegyünk. És az öröm az arcukon eléggé szép fizetség.
