Magyar Attila Öcsit a Tanyaszínház elnökét, főkoordinátorát arra kértük, értékelje a negyvenedik turnét.
A főpróbahéten jártunk Kavillón, a Tanyaszínház főhadiszállásán. Akkor még javában tartottak a munkálatok, mára viszont nagyrészt elkészült a művésztelep. Hogyan látod így visszatekintve a munkafolyamatot, illetve milyen munkálatok maradtak hátra?
– Azt hiszem, ahogy az időjárás engedte, ahogy a körülmények engedték, nagyon jó ütemben haladt a művésztelep építése, apróságok maradtak el, és most érkezett el az, hogy a parkosítás és az udvarnak a hangulatosabbá tétele lesz a következő feladat. Idő kell ahhoz, hogy növényzet kerüljön be a gyönyörű nagy udvarba, és ahhoz is, hogy a növények belakják ezt. Ezt mihamarabb meg kell csinálni, hogy pár éven belül tényleg oázis legyen belőle.
Milyen terveitek vannak arra, hogy ne csupán nyáron, a Tanyaszínház ideje alatt, hanem az év többi részében is ki legyen használva, be legyen lakva a művésztelep?
– Ez a történet még várat magára – majd tartalommal kell belakni, de már folynak a tárgyalások, úgyhogy valószínűleg különböző táborokat fogunk tartani, városi gyerekeket fogunk busszal elhozni a tanyavilágba, egyéb másfajta rendezvényeket is tartunk majd. Valószínűleg a mi ötleteink és a kereslet találkozásának függvényében fog kialakulni pár év alatt az, hogy mi mindent lehet megtartani ebben az udvarban azon kívül, hogy a Tanyaszínház munkája itt folyik. Valószínűnek tartom, hogy ezt a téltől már elkezdjük – a terveim szerint jómagam és pár cimbora, akik úgy érzik, hogy kicsit másképp kell lennie a szilveszterezésnek, kimegyünk Kavillóra, és ha még hó is lesz, az se baj, ott fogjuk bevárni az új esztendőt.
Nemrégiben úgy nyilatkoztál, hogy „a nézők olyanok, mint a gyerekek, vagyis ha unatkoznak, rosszalkodnak, ha pedig élvezik a darabot, akkor szinte a részévé válnak”. Milyen volt az idei kavillói közönség, és milyen élményekről számoltak be a tanyások – avagy van-e valamilyen évadösszegző beszélgetésetek a turné végeztével?
– Nagyon régóta csinálom ezt, úgyhogy a sok élmény és információ kavarog, és lehet, hogy már összemosódik a fejemben. Viszont azt el tudom mondani, hogy nagyon sikeres turnét tudtunk kanyarítani, úgyhogy a tervezett huszonhét előadásból csak egynek a végét mosta el az eső, és kettőt tartottunk meg úgymond tető alatt, de valójában megszületett a tervezett huszonhét előadás, ami egy szabadtéri színháznak nagyon szép eredmény. Nagyon kedvező volt az időjárás, legalábbis a mi szemszögünkből, ugyanezt nem mondhatják el a földművesek, részben a szárazság és a meleg miatt. A visszhang az, hogy az előadást nagyon szerette a közönség, már fönn van a világhálón is: négy kamerával rögzítettük, úgyhogy akiknek nem sikerült eljutni valamelyik előadás helyszínére, akkor az utólag megnézheti. Igaz, hogy egy felvétel az előadásról nem ugyanazt adja vissza, de valamelyest tudja kárpótolni azokat, akik egyáltalán nem találkoztak A képzelt beteggel.
Úgy tudom, benneteket hívnak külföldre is egy-egy tanyaszínházas produkcióval.
– Igen, van rá eset, hogy meghívnak bennünket akár a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, vagy annak idején járunk a Muravidéken egy kis turnéval, több helyszínen bemutatkoztunk Magyarországon is. A terveink közé tartozik, hogy valamikor elmenjünk Erdélybe – lehet, hogy jövőre sikerül megejteni egy ötnapos kirándulást a Székelyföldön. Nyitottak vagyunk mindenre, de elsősorban azt a feladatot próbáljuk teljesíteni, amit itt, Vajdaságban vállaltunk föl.
Sok színésznövendék és ígéretes amatőr színjátszó szerepelt az idei előadásban. Hogy értékeled a turné folyamán nyújtott teljesítményüket?
– Ebben nem sok újdonság van, hiszen ez negyven éve így történik – mindig csapódnak fiatalok a Tanyaszínház meglévő vagy előző évi társulatához, és ciklikusan változik a társulat összetétele. Tizenöt évesen én is így keveredtem ki. Azok a kölykök, aki idén, tavaly vagy három éve jöttek, vagy fölbátorodtak, és megpróbálják folytatni ezt a pályát, vagy csak belekóstoltak, és egy-két élménnyel tértek haza. Embere válogatja, ki hova kanyarodik, és kinek mit jelent a Tanyaszínház. A negyven évre visszatekintve nem sok olyan tanyaszínház-tagról hallottam, aki megbánta volna, hogy ide egyszer is betette a lábát. Mert ez egy szép nagy család, és jóban-rosszban együtt vagyunk másfél, két hónapig. Akár a katonaság: abban a pillanatban lehet, hogy nehéz, meg rossz, meg össze kell szorítani a fogunkat, de a végén a szép emlékek maradnak meg. Azt tapasztalom, hogy az emberekben is azok a gyönyörű pillanatok maradnak meg, amikért megérte kijönni, mert biztos, hogy nagyon sokat tapasztalnak, okosodnak és valamiféle bölcselethez juthatnak, és elraktározzák magukban azokat az értékeket, amiket itt tanulnak meg, és aztán tovább tudják kamatoztatni az életük vagy a szakmájuk során.
Gondolom, a következő évi tervekről még nagyon korai lenne kérdezni.
– Ami az előadást illeti, erről még korai beszélni. Viszont az utolsó fotóhoz, amit a Facebookon kiraktam, azt írtam, hogy nagyon szépen köszönjük a támogatóknak, hogy megszülethetett a művésztelep, hogy megszülethetett a negyvenedik nyári turné, nagyon szépen köszönjük a házigazdáknak, akik fogadtak bennünket egész Vajdaság-szerte, és nem utolsósorban nagyon szépen köszönjük, hogy velünk volt a közönség. Mert egy színháznak nagyon fontos dolog, hogy közönsége is legyen, aki várja és szereti, és hála istennek, a Tanyaszínház ilyenben nem szenved hiányt.
