A közönség legnagyobb örömére az idén is vajdasági körúton vesz részt a Magyarországról érkező leányfalui Szekér Színház, amely során Móricz Zsigmond Szerelem című előadását adták elő a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesületben. Az előadást a szabadkai születésű Póka Éva színművésznő rendezte, aki egyben a színház vezetője is. Póka Éva az előadásban is megjelenik, banyának álcázva alig lehetett felismerni, de a Szekér Színház hű közönsége így is felismerte:
– Jobban szeretek úgy szerepelni, ha más rendez, egyébként amint felmegyek a színpadra, azt figyelem, hogy teljesíti-e a partnerem azt, amit megbeszéltünk. Amíg pedig őt figyelem, elfelejtem a saját szövegemet. Végül a színpadi csend ébreszt rá, hogy most tulajdonképpen én következem.
Évről évre Vajdaságban köszönthetjük a Szekér Színházat. Élménygazdag a vajdasági körút?
– Mindig nagy örömmel jövünk. Köszönet Pál Károlynak a szervezésért, a tízszemélyes színházat ugyanis etetni és szállítani is kell, ami nem kis feladat. A társulat tagjai szeretnek Vajdaságba jönni, nagyon lelkesek és szorgalmasak, azt mondják, nagyon jó itt a hangulat. Aki épp kimarad az előadásból, ennélfogva a turnéból is, az mindig sajnálkozik. A résztvevők hazaérve elújságolják, hogy már megint milyen jó volt, azután pedig azt kérik, hogy tegyem be őket a következő előadásba, de ezt nem tudom garantálni. Először beleszeretek egy darabba, majd pedig megnézem, milyen típusú színészek játszhatják el legjobban. Valamikor viszont a pénzügyi keretek miatt kell leredukálom a szereplők listáját.
Fontos-e milyen helyszínen lép fel a színház?
– Csak a közönség a fontos. Teljesen mindegy, hova megyünk, elit vagy szegényesebb helyre. Egyszer egy kis faluban léptünk fel, ahol a nénik és bácsik maguk hozták el a széküket. Este nyolc után kezdtünk, mert addig kint dolgoztak a földeken, épp a cséplés ideje volt. Amikor viszont lenéztünk a nézőtérre, nagyon meghatódtunk. A homlokuk felső részén levő fehér részről felismerhető volt, hogy földműves emberekről van szó. Érdes kézzel tapsoltak, mi pedig megtisztelve éreztük magunkat, hogy eljöttek megnézni az előadásunka, habár évente csak egyszer lépünk fel. Hálával tartozom Leányfalu volt és mostani polgármesterének, mert még nem lettünk elutasítva, ha támogatásról van szó. Mindig azt mondom, hogy ezt Leányfaluért, magunkért, a kultúránkért tesszük. Nem múlt el a múlt. A múlt maradjon is meg a jövő számára, ez is fontos. Szinte természetesen, hogy mindig kapunk támogatást a vajdasági útra, itt pedig Pál Károly vár bennünket. Nagy boldogság ez számunkra.
Hány előadást készített a Szekér Színház? Milyen darabokat visz színre?
– Tizenhárom éve működünk, és ez tizenhárom bemutatót jelent. Minden évben szerényen egyet, de időnként a régi előadásainkat is előszedjük, kicsit leporoljuk, felújítjuk vagy az új színészekhez igazítjuk. Kisfaludy Károly, Szigligeti Ede, Jókai Mór, Móricz Zsigmond... de a keresztény darabokat is szeretem, így említhetem akár Szentes Regináld csíksomlyói minorita szerzetest is. Értékesnek tartom, hogy régen papok fordították a darabokat. Ugyanakkor szerintem nagyon szerethető Simai Kristóf Gyapai Mártony a feleség-féltő c. műve is. A Tabulatúra együttessel is készítettem már műsorokat, koncerteket tartunk, templomokban is fellépünk, ezt is nagy szeretettel teszem.
Milyen terveket tartogat a jövőre nézve?
– Tele vagyok tervekkel, nem tudok lenyugodni. Az NKA-nál pályáznék, hogy Böjte atya védenceinek eljátszhassuk a Ludas Matyit és a Mátyás deákot. Leányfalunak van egy gyönyörű kápolnája, ott is szeretnék előadást játszani. A díszlet már megvan, és gyönyörű orgonaszólóval igazán hangulatossá lehet tenni. Nyughatatlanságom viszont nem csak a színházi életre vonatkozik. Bölcsészkarra iratkoztam, arra gondoltam, sose késő előbbre lépni, és sikeresen elvégeztem az első évet. Sok mindent ösztönösen csinálok, ebben is hiszek. Így jött a színészet is, előtte egészségügyin tanultam. Nagy fordulat volt ez. Azt hitték, bolond vagyok, hogy lehet egy nővérből színész? Titokban márpedig mindig a színházat szerettem. Horváth Emma tanárnő szüntelenül buzdított. Megkérdezte: Nem akarsz színész lenni, Évám? Ezzel pedig kimondta azt, amit én addig nem mertem. Jógázok is öt-hat éve, úgy érzem, annak is megvan a varázsa. Hiszek a családban, jó férjjel áldott meg az élet, gyerekekkel és unokákkal, igazán szerencsésnek mondhatom magamat. Édesanyám varrónő volt, így a Szekér Színháznak mindent meg tudok varrni. Apám buzdítására megtanultam szerbül, így szláv közegben is jól feltalálom magamat. Köszönöm a szüleimnek mindazt, amit megtanultam tőlük, a becsületet, a hazaszeretetet, mert hazajönni nagy lelki öröm. A legnagyobb öröm számomra, ha adhatok. Remélem, hogy a tanítványaimnak mindent át tudok majd adni.
Szabadkán nőtt fel, mit érez, amikor hazajön?
– Amikor a kis fatornyos házat meglátom a sorompónál a Halasi úton – ahol először lehet megpillantani a városháza tornyát –, mindig egy mély sóhaj jön elő belőlem. A Halasi úton laktam. Édesanyám és édesapám már öt éve elhunytak, de mindig azon az úton jövök, hogy megnézzem a régi házat, rendben van-e. Megnyugodtam, mert egy rendes család lakik ott, három gyerekkel. Örülök annak, hogy egy jó család talált otthonra abban a házban, ahol mi oly boldogok voltunk.
