A próbák megközelítőleg tíz napja kezdődtek el. A Kosztolányi Dezső Színház új előadása, az Exodus, Tolnai Szabolcs szerzői projektuma, amely a kitaszítottságról, a hontalanságról és a menekülésről szól. Valójában egy szembesülés a mindenkori archetipikus történettel: az exodussal, az otthonukat elhagyó, új lehetőségeket kereső emberek valóságával. A bemutatóra a tervek szerint október 30-án kerül sor. Szereplők: Nagyabonyi Emese, Czumbil Orsolya, Mikes Imre Elek, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Berta Csongor. A sajtótájékoztatón Tolnai Szabolcs szólt a készülő előadásról:
– Néhány évvel ezelőtt független filmes projektbe kezdtem barátaimmal. Kijártunk Szabadka szélére a Prozivka lakótelep mögé. Az ottani erdőben, lankákon és a szeméttelep környékén, költői szövegek alapján kezdtünk bele improvizációkba. Megmozgatott bennem valamit a táj. Ahogy a szemétáradat belefolyik a tájba, az volt az érzésem, hogy a mát tükrözi, ugyanakkor egy nagy kulisszának is láttam. Tanúja voltam az első menekültek megjelenésének is az erdőben. Ez olyan volt, mintha a kulisszámba új szereplők érkeztek volna, akik az egésznek egy új jelentést adtak. Azóta időnként kijártam hozzájuk, ismerkedtem, beszélgettem velük, megpróbáltam segíteni, amikor tudtam. Szomorú sorsokkal találkoztam, szomorú pillanatokat is megéltem velük, amikor a kis menedékeket, fekhelyeket, amiket megpróbáltunk összetákolni nekik, a karhatalom rendszeresen felgyújtotta. Az egész helyszín ezek után a Téglagyárba tevődött át. Szabadka szélét, a kiserdőt, a mezős részt, a szeméttelepet, a gyárat – ami mindjobban kezd az auschwitzi barakkokra emlékeztetni mai szereplőkkel – egy különleges tájként élem meg azóta is. Amikor Urbán Andrással beszéltünk, azt mondtam a menekültléttel foglalkoznék. Akkor még nem volt ennyire eldurvulva a helyzet, de már akkor úgy éreztem, hogy nehéz másról beszélni manapság. A palicsi filmfesztiválon is dolgozom, amelynek idén Európai álom volt a szlogenje, miközben pedig Európáról beszéltünk az ünnepélyes megnyitón, nem messze onnan nincstelenek százai vonultak el. A különbségek a mai világban kétségbeejtők számomra, de úgy érzem kötelességünk ezzel foglalkozni. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehet erről beszélni, miközben bezárkózunk egy térbe és megalkotunk egy művészi produkciót. Úgy éreztem, akkor van létjogosultsága, ha valamilyen módon eljut azokhoz is, akikről szól. Így jött az ötlet, hogy olyan előadást készítsünk, amit akár kint is bemutathatunk a Téglagyár környékén, meghívva azokat is, akik témául szolgáltak, talán nekik is jelent valamit az, amit létrehozunk. Nem csupán a mai menekültekkel foglalkozunk, hanem az emberiség történelmének nagy exodusaival is, a Bibliával, Mózes második könyvével is. Előadásunkkal nem szeretnénk politikai álláspontokat megfogalmazni, művészekként a vízióinkat mutatjuk meg erről a világról. A manipulációs propaganda a morál halálát eredményezte, ezek után az alkotás egy morális tett, művészekként ez a kötelességünk – fejtette ki Tolnai Szabolcs.
Az előadás készítésének kihívásairól Mészáros Gábor is beszámolt:
– Amikor elkezdtünk Tolnai Szabolccsal dolgozni, azonnal kimentünk a menekültek közé, meleg ruhát, pokrócokat osztottunk. Ez volt az első találkozásom szemtől szembe a menekültekkel. Sötét volt, senkit sem láttunk, csak néhány taxit. Azután találkoztunk néhány emberrel, és miután kiderült, hogy segíteni szeretnénk, lámpákkal elvezettek bennünket hozzájuk. A menekültek félve néztek ránk, először nem tudták mit akarunk. Megpróbáltunk kommunikálni, habár kevesen értettek angolul. Kettős érzés kerített hatalmába, egyrészt a félelem, amit a manipulációs propagandák tápláltak belénk, másrészt a jóleső érzés, hogy segíthetünk, amit a menekültek jóhiszeműen megköszöntek – mondta Mészáros Gábor, majd pedig Nagyabonyi Emese is szólt a benyomásairól.
– Konkrét szöveg nincs az előadásban, de úgy érzem nem is lehet szavakba foglalni ezt a helyzetet. Igyekszünk középmezsgyén maradni, félelem, előítéletek, sajnálkozás nélkül, ugyanakkor mindannyiunkban benne van, hogy egyszerű emberként mit érzünk. Naponta változnak az események, bennem is naponta változik, hogyan állok hozzá ehhez a témához. A kutatás szempontjából a személyes találkozás a legértékesebb. Ami megdöbbentő, hogy mennyire elveszik az ember ebben a történetben, mint ahogy más hasonló történetekben is. Nem tudjuk a megoldást, de kezdetben annyi talán elég lenne, hogy emberként nézzünk a másikra, emberként tiszteljük – hallottuk Nagyabonyi Emesétől.
