Az évad első bemutatójaként Kosztolányi Dezső Édes Annáját állítja színpadra a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. A bemutató október 22-én, 19.30-kor lesz a Jadran színpadon. Az előadást Czajlik József rendezte, akitől megkérdeztük, hogyan került kapcsolatba a vajdasági színházvilággal és az Édes Annával.
– Újvidéken a Vérnászt rendeztem, Szabadkán még nem dolgoztam, ez a második rendezésem Vajdaságban. Kassáról jöttem, ahol a Thália Színház igazgatója vagyok és rendező. Emellett Budapesten élek a családommal, de Dunaszerdahelyről származom, úgyhogy szélesebb régióban mozgok. Ezt a háromszöget járom be, amely Szabadkával most már négyszöget alkot. Gyarmati Katával régóta ismerjük egymást, középiskolás korunkban többször részt vettünk színjátszó táborokban Magyarországon. Innen indult az ismeretségünk. Ez utána folytatódott Újvidéken és Budapesten a Bárka Színházban, ahol együtt töltöttünk néhány évet Nagypál Gáborral, Mezei Kingával és Szorcsik Krisztával. Gyarmati Kata akkor már dramaturgként dolgozott. Azáltal, hogy tavaly Szabadkára jött, felvette velem a kapcsolatot, majd megkérdezte, volna-e időm és kedvem itt rendezni. Így került sor erre az együttműködésre. Elég régóta foglalkozok az Édes Anna darabbal. Egyszer felkértek Debrecenben, hogy rendezzem meg egy másik változatát, de arra nem került sor. A regényt persze még az iskolában olvastam, és örültem annak, hogy Gyarmati Kata ajánlatai között szerepelt. Mindenképpen egy magyar klasszikust szerettünk volna. Az Édes Anna nagyon izgalmas, különösen pedig az, hogy egy egészen másmilyen megközelítéssel, sajátos átiratával foglalkozunk, amelyet Gyarmati Kata jegyez. A kis magatehetetlen, jogkörökkel alig rendelkező embernek a kálváriája, egyfajta pszichoterrorban való létezése, aktuális probléma. Ez a fajta elnyomás, a másik oldalon a saját jogainkért való kiállásra való képtelenség, nagyon is időszerű. Amíg ember él a Földön, ez a két kulcsprobléma valószínűleg jelen lesz. Nagy öröm számomra a Magyar Társulattal dolgozni. Korábban is ismertem társulattagokat. Egyszer volt egy felolvasó színházi fesztivál kaposvári, kassai és szabadkai színházzal. Abban is részt vettek szabadkai színészek, de még azelőtt Kisvárdáról ismertük egymást, láttuk egymás előadásait. Neves művészek alkotják a társulatot, akik szakmán belül is elismertek. Sok erőt megmozdító társulatról van szó, ez számomra is beigazolódott – mondta lapunknak Czajlik József.
Címszerepben G. Erdélyi Herminát láthatjuk, akit arról kérdeztük, hogy milyennek látja Édes Annát, milyennek Vizynét, de feszegettük a történet aktualitását is:
– Egyik meghatározó irodalmi élményem Kosztolányi Édes Annája. Nem egyszer olvastam el a regényt. Annak idején, amikor az Újvidéki Színházban színre vitték, sajnos nem láttam, de sok jót hallottam róla. Meglepődtem, amikor a szereposztásban Édes Anna lettem, mivel ez a regény egy 19 éves lányról szól, én pedig ennél azért több vagyok. Azután megnyugtatott, hogy eleve a közép- és idősebb korosztály felé tolódott ki a szereposztás. Az éveimet talán a figura hasznára is tudom fordítani. Nyilván ennyi évesen már több mindenen keresztülmentem, több szűrőn tudom átszűrni ezt a történetet. Áldozat Édes Anna és Vizyné is, de úgy gondolom, hogy a darabban mindenki valaminek az áldozata, egy letűnt kor és ideológia, embertelen társadalom áldozatai. Számomra ez a darab elsősorban a szeretet és az irgalmasság hiányáról szól. Ilyen szempontból teljesen aktuális. Két nagyon különböző, de egyenlő félről van szó, akik se egymással, se egymás nélkül nem boldogulnak. Ez csak egyikük halálával érhet véget. Nyilván abból jön ki előbb a gyilkos ösztön, aki elemibb szinten működik – fejtette ki G. Erdélyi Hermina.
Az előadásban Vizynét Vicei Natália játssza, akit szintén egyebek között a karakteréről, valamint Vizyné Édes Annához fűződő kapcsolatáról kérdeztük:
– Vizyné a kor áldozata, de személyes tragédiájának áldozata is, mert a gyermeke meghalt, és ebből kifolyólag kisiklott az élete. Nem tudni azonban, milyen lenne, ha ez nem történik meg. Ötven százalék az, amit hozunk magunkkal, amilyenek vagyunk, a másik ötven pedig a szocializációnk során adódik hozzá, amikké leszünk. Nyilván, ha Vizynébe ez genetikailag nincs bekódolva, akkor másképp éli meg a gyászt, és ez a gyász másmilyen hatással is lehetne az életére. Sok emberben a gyász hatására megnő az empatikus érzés, más emberek szenvedése iránt. Vizynével nem ez történik, nem lesz szerethető, egy zsarnokoskodó nővé válik, amit maximálisan fókuszáltan és a legtöményebb adagba tömörítve zúdít Édes Annára. Azt mondhatom, hogy a Vizyné egy kígyó, méghozzá egy anakonda, amelyik tekeredik és fojt. Addig fojtogatja Annát, míg a lány levegőt se kap. Ez a figura attól válik unszimpatikussá, hogy nem egy szemtelen lánnyal van dolga, hanem olyan valakivel, aki szorgalmas, odaadó, tisztelettudó és csendes. Egy olyan lány kerül mellé, akire egész életében vágyott, és amikor megkapta, nem tudja meghálálni a sorsnak. Gyilkos szorításába veszi. Ha mélyen gondolkodunk, ebben is láthatunk tragédiát. Milyen rossz neki, hogy ilyen. Nem tud úgy szeretni, hogy az a másiknak is jó legyen. Az elmagányosodását nagyrészt magának köszönheti. Nem nagyon tudok szerethető fogást találni rajta, nem használhatunk ugyanis egy tragédiát alibinek egy életen át a tetteinkért. Szerintem Vizyné végig úgy gondolja, hogy neki van igaza és a világgal van probléma. Másra hárítja a szerencsétlenségét, férjére, környezetére, Édes Annára. Benne van a levegőben, hogy a történetnek másmilyen vége nem is lehet. Láttam Újvidéken az előadást, nagy színházi élmény volt. Emlékszek Romhányi Ibi Vizynéjére, és Szilágyi Rövid Eleonóra Édes Annájára. Nem mindegy, hogy egy előadás mikor készül, a saját életünkben sem. Akárcsak a filmművészet, a színház is gyorsan változik és korszerűsödik. A játékstílus, az érzelmek nem fognak emlékeztetni az újvidéki előadásra. Az egy másmilyen élet volt, ez most a mi életünk, ezért az előadásunk is másmilyen lesz – mondta Vicei Natália.
