Hagyományosan október 29-én, a délvidéki magyar színjátszás napján adják át a Pataki-gyűrű díjat. A gálaest jövő csütörtökön, este fél nyolckor kezdődik Szabadkán, a Jadran színpadon. A jelöltek: Mészáros Gábor (Kosztolányi Dezső Színház), a Kovács Frigyes által rendezett Liliom címszerepéért és az Andrej Boka rendezte Csend című előadásban Apa szerepéért; Crnkovity Gabriella (Újvidéki Színház), Antal Attila által rendezett Babett hazudik című előadás főszerepéért; Krizsán Szilvia (Újvidéki Színház), az Urbán András által rendezett Bánk bánban Gertrudis királyné szerepéért; Mezei Zoltán (Szabadkai Népszínház Magyar Társulat), a Sebestyén Aba rendezte Bolondok táncában a kormányzó szerepéért; Béres Márta (Kosztolányi Dezső Színház), a Kovács Frigyes által rendezett Liliomban Juli szerepéért és Andrej Boka Csendjében a kislány szerepéért. Mint minden évben, az idén is bemutatjuk az öt jelöltet. Ez alkalommal a Crnkovity Gabriellával, Krizsán Szilviával és Mészáros Gáborral készült beszélgetést közöljük.
TINÉDZSERSZEREPBEN
Crnkovity Gabriella az Újvidéki Színház társulatának a tagja, az Antal Attila által rendezett Babett hazudik című előadás főszerepéért jelölték a díjra.
Jelöltek már a Pataki-gyűrű díjra?
– Ez az első alkalom, hogy jelöltek a díjra, őszintén meglepődtem és megörültem, mert nagy megtiszteltetés. A Babett hazudik egy ifjúsági előadás, amely a fiatalabb közönséget célozza meg. A sok hatalmas és ismert szerep közül mégis észrevették Babettot.
n Mit kell tudni a szerepről?
– Babett egy 15 éves lány, aki egy idegen faluba költözik, teljesen új közegbe és egy új osztályba kerül. Az édesanyjával élnek nagy szegénységben, és szégyelli ezt az élethelyzetet. Tinédzserként nagyon nehezen szocializálódik, hazugságokat talál ki, pénzt lop az anyukájától, és menő ruhákat vásárol, hogy bevágódjon az osztálytársainál. Miután befogadták, elkezd uralkodni a többiek felett, és a történet végén meghal valaki. Az előadás bemutatja a tinédzserkori vagányságot, amikor a fiatalok egy része attól érzi vagánynak magát, ha minél nagyobb hülyeséget csinál.
Mit jelent számodra ez a szerep?
– Különleges volt, mert dupla annyi idős vagyok, mit az általam megformált lány, és ez egy nagy harc volt önmagammal, hogy ismét átéljem a kamaszkoromat, méghozzá sokkal durvább kivitelben. Ez számomra nagyon nagy feladat volt. Különösen nehéz volt egy 15 éves lánnyá változni, aki bántalmazza a társait. A végén sikerült megszeretnem a szerepet – már amennyire lehetséges –, és összetalálkoztam Babettal.
Egy vajdasági magyar színésznek mit jelent ez az elismerés?
– Szerintem nagyon nagy megtiszteltetést, és valamilyen módon igazolja a színészek munkáját. Természetesen nem attól lesz valaki nagyon jó vagy nagyon rossz színész, hogy megkapja-e a Pataki-gyűrűt. Ezt az elismerést szerintem az összes színész megérdemli Vajdaságban.
Mit jelentene számodra, ha október 29-én te kapnád a díjat?
– Nem tudom, hogy mi történne bennem. Nyilván örülnék neki, de nem idézne elő gyökeres változásokat a személyiségemben. Gyűrűvel vagy gyűrű nélkül is sokat kell dolgoznunk, nekünk színészeknek is, itt, Vajdaságban.
MIT JELENT EGY DÍJ?
Krizsán Szilvia az Újvidéki Színház társulatának a tagja, az Urbán András által rendezett Bánk bán című előadásban Gertrudis királyné szerepéért jelölték a díjra.
Az idén már nem először részesültél elismerésben Gertrudis szerepének megformálásáért. Áprilisban Nagykikindán a Vajdasági Hivatásos Színházak 65. Fesztiválján Balázs Áronnal együtt a színészi díjat, júniusban a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobb női főszereplői díjat, július elején Čortanovciban a nemzetközi színházi fesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat, majd szeptemberben a Bánk bán című előadásban nyújtott alakításáért vetted át a Színikritikusok Díját Budapesten. Most pedig a Pataki-gyűrű díjra jelöltek ismét Gertrudis szerepéért. Van valami titkos vonzereje a darabnak vagy a szerep az, ami kihozza belőled azt a rendkívülit, amire mindenki felfigyel? Mit jelent a Pataki-gyűrű egy vajdasági magyar színésznek, és mit számodra? Amennyiben az október 29-én sorra kerülő gálán téged választanak miként befolyásolja a színházi hivatáshoz való viszonyodat?
– Az uram versenybridzses. Amióta gyerekeink vannak, ritkábban játszik, de azelőtt hetente kétszer járt edzésre, rendszeresen vett részt az országszerte megrendezett tornákon, sőt egy időben az ifjúsági válogatottnak is tagja volt. Most biztos sok olvasó visszaugrik a bekezdés elejére, leellenőrizni, hogy jól olvasta-e, vajon tényleg a bridzsről, a kártyajátékról van-e szó? Igen, arról. De ez nem a filmekből jól ismert négy angol idős hölgy veri a blattot az ötórai teája mellé bridzs, hanem versenybridzs. Ugyanolyan értékű logikai „sport”, mint a sakk. Ugyanakkora tornákkal, világbajnokságokkal. A versenybridzs nem függ a szerencsétől, a jó lapjárástól. A versenybridzset sok asztalnál játsszák, sokszor 4 ember, és minden asztalnál minden játékos ugyanazokat a leosztásokat játssza végig. Vagyis a lényeg: ki tud ugyanazokból a lapokból minél jobb eredményt kihozni. Mivel az uram ezt igen magas szinten művelte, serleggel, éremmel tért vissza a tornákról. A serlegeket, érmeket egy darabig a tévé fölött tartottuk, aztán ha már nem fért el több, akkor kivittük őket a spájzba a stelázsira, helyet csinálván az újabbaknak.
Mikor kicsi voltam az áruház sportosztályán sóvárogva néztem a serlegeket és érmeket. Úgy szerettem volna egyszer egyet hazavinni. De nem a boltból. Megnyerni. Kiérdemelni.
Életemben egyszer én is kaptam egy serleget. Első lettem az adai Szarvas Gábor beszédművészeti vetélkedőn, és Bonyhád város díjaként én vihettem haza a serlegeket, a kisebbet haza-haza, örökbe, a nagyobbat a sulimba, a szenttamási gimibe egy évre – lévén hogy vándorserleg volt. Sok gyönyörű könyvet is kaptam, és a lényeg: 20 márkát. A kilencvenes évek első felében történt, 20 márka rengeteg pénz volt. Nagypál Gábor adai kollégám, aki azóta színházigazgató lett, egy későbbi beszélgetésünkkor elmondta:
– Soha még úgy első díjat nem irigyeltem, mint ott akkor a tiédet.
Szóval nekem is van egy serlegem, azóta ugyanott porosodik az uram megszámlálhatatlan serlegkollekciója mellett a spájzban, a stelázsin.
Lujzi, a kislányunk – aki azóta maga is a falra rakja az első, második helyezést, különdíjait igazoló okleveleit – akkor még nem értette:
– Anya, mire valók a díjak? Az ember kiteszi őket egy kicsit a tévére, aztán ha megunja nézegetni, akkor elpakolja?
Sokszor gondolok erre a csacska, mégis lényegi kérdésre. Mire valók a díjak? Jobb színész lesz valaki attól, mert díjat kap?
Mikor évekkel ezelőtt én vihettem haza a Sterija-díjat, amire végtelenül büszke vagyok, kicseréltem a gyerekszobán az ablakokat, és azóta van laptopom. Hát ha a díj pénzzel jár, akkor az ilyesmire vitathatatlanul nagyon jó. De amúgy a Sterija-díj ,,súlya” megrettentett. Kevesen tudják, de ez egy akkora kitüntetés ebben az országban, hogy akinek van ilyen, annak nagyobb lesz a nyugdíja. Nem állítom, hogy az enyém is nagyobb lesz tőle, ki tudja, akkor mi lesz a törvény, de ha most mennék nyugdíjba, nagyobb lenne. Úgy éreztem kötelez. Féltem, hogy elveszi majd tőlem a játék szabadságát, hogy majd nem merek suta lenni.
Ma már nem így van. Egy díj annyit jelent, hogy aznap, amikor az, akit éppen felkértek, hogy ő mondja meg, neki mi tetszett a legjobban, pont a mi munkánkat szerette. Nem általában a munkánkat. Nem a művészetünket. Egy díj csak egy este, egy konkrét előadás lenyomata az önéletrajzunkban. Aki ettől hiúvá válik, és azt hiszi innentől kezdve mindentudó: az hülye.
,,MINDKÉT ELŐADÁST SZERETEM"
Mészáros Gábor a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze, a Pataki-gyűrűre az Andrej Boka rendezésében készült Csend és a Kovács Frigyes által színpadra álmodott Liliom című előadásban nyújtott szerepeiért jelölték.
Hogy érintett, amikor megláttad a Pataki-gyűrű díjra jelöltek névsorát?
– Először is, örültem a jelölésnek, de már az is meglepő volt, hogy Mártit is és engem is két darab miatt jelöltek, mindkettőnket a Liliomban és a Csendben nyújtott alakításunkért. Két egymástól nagyon eltérő nyelvezetű, tartalmú és mondanivalójú darabról van szó. A Csend című előadásban az apa szerepét játszom, amikor készítettük, az volt a jó benne, hogy úgy improvizáltunk, hogy ennek a kis családnak az egész előéletét megpróbáltuk egy komplett történetté szőni. Kielemeztük azt is, hogy ez az apuka mostoha vagy édesapa-e. A mi belső sztorink – ami tulajdonképpen nem is került bele az előadásba – az volt, hogy az apuka egy fogorvos, akivel összejött a kétgyerekes anyuka, össze is házasodtak, együtt is éltek. Az apuka piszkos oldalát az anyuka nem ismerte, és nem is akarta elhinni a darab szerint, hogy képes ilyesmire. A próbafolyamat alatt történő kutatás során néztünk dokumentumfilmeket is, amelyek rávezettek erre a figurára, hiszen elég negatív személyiséget kellett a színpadra vinnem. Utána, amikor kész lett, a darabban igazából a mi történetünknek kb. a hatvan százaléka maradt benne, azt láthatja a közönség. Tulajdonképpen ez egy nehéz téma, amiről nem igazán beszél a világ, afféle tabutémaként van kezelve, sőt, úgyis fogalmazhatnánk, hogy szőnyeg alá van söpörve. Ezért is tartom fontosnak ezt a szerepet, hiszen rávilágít, hogy sosem tudni, melyik embernek éppen mi lakozik a fejében.
A másik előadás a Liliom, amely egy teljesen klasszikus darab, a magyar drámairodalom egyik legjobban megírt drámájának tartják mindmáig. Éppen ezért nagy kihívás belefogni egy Liliomba és feltárni benne egy-egy olyan új oldalát, amellyel még nem igazán foglalkoztak, hiszen már rengetegen eljátszották a pályafutásuk során, akik szerencsések voltak, és találkozhattak a szereppel – egy sűrűn játszott darabról van szó. Ez egy mindig aktuális dráma, ezért volt nehéz valami újat kihozni belőle, de úgy gondolom, hogy sikerült. Igyekeztem magamon átszűrni a szerepet, felfedezni magamban Liliom tulajdonságait és fordítva. A legizgalmasabb talán az volt, hogy bemutassuk a férfi gyengeségeit, amelyeket a külvilágnak erőként tüntet fel.
Ha te ítélhetnéd oda a díjat, melyik szereped éreznéd inkább méltónak rá?
– Úgy érzem, hogy a Liliom mégiscsak egy komplexebb szerep, ami miatt talán azzal volt nehezebb dolgom, és az volt a nagyobb kihívás is, így talán azért az előadásért jelölhettek jogosabban.
Mindkét előadás esetében túl vagy több fellépésen. Mit szeretsz bennük?
– Az a jó ebben, hogy előadásról előadásra, ahogy egyre inkább érik a színészben a figura, minden egyes alkalomkor, amikor játssza, új és új dimenziókat vél felfedezni benne, hiszen új dolgok jelennek meg, elkezd egyre jobban élni benne a dolog, és több síkját is láthatja az egésznek. Azért is szeretem mindkét darabot. Ez a jó akkor is, ha verssel foglalkozol, hiszen ott is az van, hogy minél többet mondogatod a verset, új és új dolgokat fedezel föl benne, új és új képek jelennek meg előtted a vers által. Ugyanez van a szerepben is: ahányszor csak játszod, mindig fölfedezel valami új pillanatot, amit ki tudsz használni, és lehet, hogy átértékelődik miatta a következő három pillanat, mert még hozzáraktál valamilyen gesztust, ami benne van a dialógusban vagy akár az egész jelenetben. Mindig elkaphatsz egy újabb pillanatot, amellyel színesebbé tudod varázsolni a szereped.
Az idei várományosokat Tolnai Szabolcs rendező válogatta ki. Az idei zsűrit Káich Katalin színháztörténész, László Sándor színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára, Nataša Gvozdenović újságíró, kritikus és Szerda Zsófia újságíró, fotós alkotják, valamint egy összesített szavazattal az Újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatói.
