2024. december 22., vasárnap

A szerb amatőr színház ünnepe

Ma este zárul a zentai fesztivál

Kedd este a Zentai Művelődési Ház nagy színháztermében ünnepélyes keretek között elkezdődtek az idei Jovan Đorđević Színházi Napok. A helybeli Stevan Sremac Szerb Művelődési Egyesület és a Miroslav Antić Kamaraszín közös amatőr színházi szemléjén az idén 5 előadást tekinthettek/tekinthetnek meg a zentai színházkedvelők. Az ünnepélyes megnyitón Miroslav Basarić köszöntötte a közönséget és a vendégeket.

Basarić a jelenlévőket üdvözölve elmondta, hogy a fesztivál elsődleges célja a színházi kultúra népszerűsítése a zentaiak körében, majd pedig rámutatott, hogy az idén tizenegyedik alkalommal megrendezett szemle mottójaként  nem véletlenül választották a „Tovább tartson a taps” szlogent, ugyanis így szeretnének megemlékezni mindazokról, akik már nincsenek közöttünk, viszont életükben mindent elkövettek annak érdekében, hogy ez a rendezvénysorozat a mai napig öregbítse Zenta és a zentai színjátszás hírnevét.

Az idei színházi fesztivált Branislav Šibul, a Nagykikindai Népszínház egykori igazgatója és színésze nyitotta meg. A megnyitó ünnepséget követően a zentaiak Csehov: Hattyúdal című előadását tekinthették meg a Gornji Milanovac-i színház előadásában, szerdán pedig a belgrádi Teatar 011 és az újvidéki Šmiranti társulat mutatkozott be. Csütörtökön a Smederevska Palanka-i színház A protekció című előadását láthatták, ma, pénteken a fesztivál utolsó napján pedig a Račai Színház Lőporos hordó című színdarabját tekinthetik meg a nézők szerb nyelven.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás