2024. december 22., vasárnap

Két új dráma ősbemutatója

A Kortárs Vajdasági Magyar Szerzők Felolvasószínházával kezdetét vette a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának rendezvénysorozata

Kedden este elkezdődött a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának rendezvénysorozata, melynek első állomása a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban volt, ahol felolvasószínházi produkciók keretében mutatták be a szabadkai Népszínház drámapályázatának győztes munkáit. Ezt a hozzá kapcsolódó vitafórum követette. Mivel tavaly elmaradt a felolvasószínház, így idén a szervezők két évet vettek figyelembe a beérkezett drámákat illetően. A két befutó végül Rókus Zoltán Macska a ketrecbe és László Judit Végállomás című alkotása lett. Mivel ezek nem csupán sima felolvasások, az egyik előadást Kucsov Borisz, a KDSZ társulattagja, a másikat pedig Némedi Emese rendező, dramaturg és drámaíró rendezte.

A drámapályázatot a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata hirdeti meg minden évben. Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója elmondta, hogy nagyon színvonalas írások érkeztek be, és azt is, hogy egyre több fiatal próbálja ki magát a megmérettetésen.

– Az is előfordult már, hogy továbbküldtük ezeket a drámákat további elbírálásra az anyaországba, és például Kucsov Borisz egyik drámája Shakespeare-díjat nyert. Tehát nincs vége ezzel a történetnek. Remélem, hogy arra is lehetőségünk lesz, hogy mi is mihamarabb bemutassunk egy-egy ilyen darabot – fejtette ki Körmöci Petronella.

A drámaíró pályázaton a beérkezett munkák közül nyolcat értékelt a szakmai zsűri. Brestyánszki Boros Rozália zsűritag szerint a tavalyi volt az egyik legerősebb mezőny.

– Nagyon széles volt a paletta. Sokféle és színes munkákat kaptunk, amiket élvezetes volt olvasni. A darabokat félig hagyományos színházi előadássá varázsoltuk, hiszen a színészek nem ülve olvassák fel a műveket szereposztásban, hanem egy kis előadás formájában kerülnek bemutatásra. Ez is megmutatja, hogy egy adott munka mennyiben használható és mennyiben nem. Hol vannak a hibái, hol kell csiszolni, javítani, húzni, átírni, javítani stb. A felolvasószínhazat pedig egy vitafórum követi, ahol szakmai és nem szakmai hozzászólók beszélgetése során derülnek ki különböző jó és kevésbé jó, illetve javítható dolgok, szubjektív vélemények. A Kortárs Vajdasági Drámaíró Verseny célja, hogy a kortárs vajdasági drámaírást ösztönözze – hangsúlyozta Brestyánszki Boros Rozália.

Némedi Emese, a Végállomás című darab rendezője habár már 7 éve Szabadkától távol él (jelenleg Marosvásárhelyen), mégis fantasztikus érzés volt számára, hogy szülőföldjén dolgozhatott.

– Amikor Körmöci Petronella felkeresett a rendezői szerepre, nagyon izgatott voltam. Mivel a mesterképzést drámaírásból végeztem, külön izgalom volt, hogy egy másik szöveggel, másmilyen minőségben dolgozhatok. László Judit által írt darabból rendkívül magányos embereket olvastam ki, akik egy olyan helyen élnek, ahonnan nem akarnak, és nem is tudnak elmenni. Ez volt az alapvető kiinduló, amiből aztán a szövegnek a többi rétegeit is kiolvastam, és megismertem az író akaratát is. Én mindvégig arra törekedtem, hogy egy atmoszférát teremtsünk az előadásban megjelenő hang és szöveg köré – emelte ki Némedi Emese.

A Végállomás című nyertes dráma a vajdasági létről szól, azokról az emberekről, akik itt maradtak, és itt próbálnak meg érvényesülni a maguk módján.

– Én hobbi írónak tartom magam. Nagyon ritkán jön az ihlet, viszont ha jön, azonnal leírom a gondolataimat. Így született meg ez a darab is. Igyekeztem több szemszögből megközelíteni a szülőföldön való bodogulást, továbbá próbáltam különböző karaktereket és sorsokat is bemutatni. Olyanokat, amik közel állnak hozzám – hallottuk László Judittól, a dráma írójától.

Kucsov Borisz a Macska a ketrecbe című Rókus Zoltán által írt drámát rendezte.

A mű elolvasása után rögtön elkezdtek pörögni a képek a fejemben a megvalósítást illetően. A felolvasószínháznál nyilván korlátozottabbak a lehetőségek. Itt az emberek szövegkönyvet tartanak a kezükben, ezért frappáns dolgokat kell kitalálni ahhoz, hogy az előadás élményt is nyújtson, ugyanakkor látvány-, képi- és érzelmi világa is legyen – hangsúlyozta a rendező.

Rókus Zoltán elmondta, hogy évente több darabot is szokott írni. Néhány évvel ezelőtt is pályázott és nyert is a drámapályázaton. Számára a felolvasószínház és az azt követő vitafórum hasznos, hiszen az elhangozó kritikák által fejlődni tud. A darabja egy modern népszínmű, lényegében komédia.

Ebbe a történetbe azokat a problémékat és gondolatokat vittem bele, amiket néhány évvel ezelőtt hallgattam meg. Azóta persze kicsit belejavítottam. Nem titkolt gondolatom volt, hogy a darab egy Tanyaszínházi szellemű produkciónak íródjon meg mondta Rókus Zoltán.

Ma Végel László műve alapján, Urbán András rendezésében készült Neoplanta című előadást láthatják az érdeklődők a Jadran Színpadon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: László Judit: Végállomás című drámájának felolvasószínházi premierje, fotó: Molnár Edvárd