Az Udvari Kamaraszínház, eredetileg Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház 2004. május végén mutatta be a Siposhegyi Péter által írt és Andrási Attila rendezésében színre vitt Halottak napjától virágvasárnapig című történelmi drámájukat, amelyet időnként a mai napig is játszanak és turnéznak vele. Az eredeti szereposztásból Kálló Béla továbbra is látható az előadásban, mellette pedig Csikász Ágnes, Csizmadia Gergely és Mészáros Árpád játszanak. Az előadás zenéjét Barabás Zoltán és Vecsei László jegyzi.
A színház a produkcióval októberben délvidéki körutat tett volna, Csókán, Ürményházán, Herfelendyfalván és Nagykikindán állomásozva, ez azonban betegség miatt meghiúsult. Ez a rossz hír, a jó pedig az, hogy mindenképpen szeretnének játszani e településeken, és erre nagy eséllyel februárban nyílik lehetőség. További jó hír, hogy ugyancsak a tervek között szerepel egy kifejezetten bácskai turné is, most novemberben, amikor is Kelebián, Tornyoson, Doroszlón és Tóthfaluban játszanák az előadást. A fellépéseket meg is hirdették, november 23-án a kelebiai Márton Áron Közösség Házba várják a közönséget, 24-én a tornyosi közösségi terembe, 25-én a doroszlói Móricz Zsigmond MME-be, 26-án pedig a tóthfalui Páncél házba. Az előadások mindegyik helyszínen 19 órakor kezdődnek.
Az Udvari Kamaraszínház számos országban, területen lépett fel, Bécsben és Kanadában, Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján, de mindig is a küldetésének tekintette, hogy a produkcióikat a kicsiny falvakba is elvigye. A bácskai turnéról, valamint arról, hogy mitől ennyire időtálló ez az előadás, Kálló Bélával beszélgettünk:
– Az októberi turnét februárra kényszerültünk halasztani, ez sajnos így alakult, a novemberi játszásainkat azonban tervezzük megtartani, tehát fellépni Kelebián, Tornyoson, Doroszlón és Tóthfaluban. A Halottak napjától virágvasárnapig című előadásunkat 2004 óta kétszázszor játszottuk, a Kárpát-medence szinte minden szegletében, tavaly pedig Kanadába is eljutottunk. Ez egy délvidéki, vajdasági történet, azért Halottak napjától virágvasárnapig a címe, mert a trianoni elszakadás, a jugoszláv hadsereg bevonulásának a pillanatától, egészen a magyar honvédek visszatértéig, 1941 virágvasárnapjáig tart a története. Ezt az időszakot öleli fel, a leszakadt területen élő akkori értelmiségi, Kende Ferenc életén keresztül feldolgozva az itteni eseményeket, hogy az akkori balkanizálódás folyamatában, hogyan boldogult a helyi magyar közösség, hogyan lett ellehetetlenítve, vagy megnehezítve a magyar szó megélése. Kende Ferenc életrajzára a Széchenyi könyvtárban bukkantunk rá, kordokumentumok segítségével kutattuk fel. Ő lényegében sajtós volt, főleg lap- és könyvterjesztéssel foglalkozott itt, Vajdaságban. Kende Ferenc mellett fontos szerep egy jut nőnek is, aki az új élet reményével várta vissza a katonákat a frontról, hogy lelket öntsön beléjük. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, a mi előadásunk bő másfél órában dolgozza fel – fejtette ki Kálló Béla, aki az előadás fogadtatásáról, a vendégjátékokról is szólt.
– Ez ugyan egy délvidéki történet, de amikor több ízben Erdélyben játszottuk, az ottani emberek is magukra ismertek, magukénak érezték, de ugyanúgy Kárpátalján is. Amikor pedig Kanadában voltuk, az úgymond másod-, harmadgenerációs magyarok, nem csak ismerve, hanem megélve az akkori kort, úgy szembesültek az előadásból, élményszerűen az ismeretanyaggal, hogy megtörtént a színházi katarzis és fel tudott oldódni a félelem. Sokáig tabutéma volt a trianoni időszak, nemrég kezdtünk el róla bátran beszélni, és a színháznak van egy nagyon élő, közvetítő szerepe, ami egyértelműen hozzájárulhat a félelmek feloldásához és a traumák feldolgozásához. Amikor szókimondás, szembesülés történik a színpadon, azzal egyfajta közbátorság is felébred. Itt a Kárpát-medencében a játszásaink során sokszor tapasztaltuk azt, hogy az előadás elején még jelen volt a félelem, közben pedig megszűnt, és az emberek úgy távoztak, hogy erről már szabad beszélni, ez már nem tiltott dolog. Nem kell sugdolózni, ha az elődeinkről, a szüleinkről, a nagyszüleinkről, a dédszüleinkről van szó, hiszen a tetteik hősiesnek számítanak, nem pedig takargatnivalónak, ahogyan azt a kommunista rezsim feltételezte. Ez benne a lényeg, ezért tudott ez az előadás megmaradni húsz évig, és úgy gondolom, hogy megmaradhat még húsz évig – mondta Kálló Béla.
Nyitókép: Csikász Ágnes és Kálló Béla, fotó: Andrássy Ariel/ Udvari Kamaraszínház
