Vezetőségváltás történt a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatánál. Az új művészeti igazgató Venczel Valentin, aki ezelőtt tíz évig az Újvidéki Színház igazgatója volt. Venczel Valentinnel az új tervekről beszélgettünk:
– Nagyon hálás vagyok, egyfelől a Szabadkai Népszínház vezetőségének, hogy megbízott ezzel az igencsak felelősségteljes pozícióval. Hálás vagyok Miloš Nikolić igazgató úrnak, a Népszínháznak, a meghívásért, hiszen ez valójában a transzparens elismerése az Újvidéki Színházban végzett munkámnak. Ugyanakkor nagyon köszönöm a Magyar Társulatnak is azt a kollegiális, emberi, baráti fogadtatást, amivel a legtöbben vártak, úgy a színészek, mint a munkatársak is. Ez nekem sokat jelent, hiszen tíz évvel ezelőtt az újvidéki érkezésem nem alakult zökkenőmentesen. Sok félreértés és úgymond színházon kívüli érdek következtében, meglehetősen nehéz körülményeket teremtett nekem az akkori szakma egy része, de természetesen ez már a múlté, és sikerült rácáfolni a kételyekre. Ezért is vagyok különösen hálás a szabadkai fogadtatásért.
Specifikus helyzetbe érkezett, egyrészt évadközben, másrészt pedig az új épület megnyitásáról is egyre több szó esik...
– Az elmúlt három évben a Szabadkai Népszínház igazgatóbizottságának a tagja is voltam, ami azt jelenti, hogy belátásom volt a programokba, a tervekbe, a repertoárba és a pénzügyek alakulásába, tehát a színház belső működése egyáltalán nem idegen számomra. Amikor idejöttem, érvényben volt egy 2024-es évre vonatkozó programterv, amit alaphelyzetben nem állt szándékomban különösebben módosítani, ugyanakkor viszont közeleg az új épületbe való átköltözés, ezért a kollégáknak is azt sugallom, hogy ne azzal foglalkozzunk, ami most van, ezekkel az áldatlan körülményekkel, hanem úgy álljunk hozzá, hogy ennek a helyzetnek, már csak idő kérdése, és vége van.
Fotó: Ótos András
Ez hogyan hat ki a repertoárra?
– Az erre vonatkozó terveink eléggé képlékenyek, épp amiatt, hogy készülünk az átköltözésre, az új körülményekre. Ami a Magyar Társulatot illeti, az elfogadott 2024-es programhoz képest, február elsején mégis Molière Tartuffe-jét kezdjük el próbálni, a bemutatója pedig vélhetően április közepén lesz. Ezt követően kell meghoznunk a nagy döntést, hogy mivel folytassuk, hiszen azt az előadást már potenciálisan az új épületben mutatjuk be. Ez egy kamara musical lesz, amit valójában zenés drámának élek meg. Szeptember és november között pedig létrehoznánk azt a produkciót, amely a megnyitó sorozat magyar előadása lesz. A Magyar Társulat egyébként a napokban kezdte el próbálni a szerb kollégákkal, a Szegény boszniai Mileva 1878-ban a mi civilizációnkban című előadást. Ez egy korábbi döntés következménye, ami nem tőlem függött. A Népszínháznak megvannak a maga szempontjai, hogy miért ezt a darabot választották és miért így játsszák. A repertoár tehát az épp aktuális körülményekhez fog igazodni. Ha nem az új épületben, akkor még egy ideig a Jadranban játsszunk.
Tulajdonképpen mi a helyzet az átköltözéssel és az épülettel?
– Az átköltözés ugyebár egy folyamat, ami majd eltart legalább két-három hónapig, a terminusai viszont közelednek. A köztársasági elnökünk egyik beszédében azt mondta, hogy a Népszínház munkálatai április-májusban befejeződnek, így akár az évad végén, a nyár folyamán, elindulhat az átköltözés. A Népszínház új statútuma, alapító okmánya, a szervezeti dokumentumai drámai- és zenei tevékenységet is előirányoznak. Regionális szinten is kimagasló intézmény létrehozása a cél. Úgy gondolom, hogy ennek a nagy beruházásnak a költségeit is szem előtt tartva, nagy ambíciókat kell kitűzni. A szisztematizálás szerint, a jelenlegi nyolcvan alkalmazotthoz képest, több mint kétszáz munkahely lesz. Gondoljunk csak bele, hogy a Szegedi Nemzeti Színház száznyolcvan alkalmazottal működik.
Tíz évig vezette az Újvidéki Színházat, minden bizonnyal már akkor megismerte a szabadkai színészeket is...
– A fiatal művészeket főiskolás koruk óta ismerem, hiszen nagyrészt Újvidéken játszottak először, méghozzá komoly szerepekben és sikeres produkciókban. Ez egy külön élmény a számomra, hogy most itt egyenrangú kollégák lehetünk. A régebbi színészeket is ismerem, követtem a tevékenységüket, a repertoáron levő előadásokból pedig csaknem mindegyiket láttam, nem csupán protokolláris kötelezettségből, hanem szakmai érdeklődésből is. Úgy tartom, hogy alapjában véve a vajdasági magyar színházi élet az egy platform, egy társulat vagyunk, csak különböző városokban működünk. Mindig is nagy bírálója voltam a magyar színházak egymástól való elszigeteltségének, így tervben van a kapcsolatok szorosabbra fűzése is. A lehetőségeimhez mérten mindent megteszek majd azért, hogy úgymond megnyissuk a Szabadkai Népszínházat, jöjjenek hozzánk más vajdasági kollégák, és a mi színészeink is menjenek más színházakhoz. Újvidéken nem sikerült megvalósítanom, de nem tettem le a Vajdaságból elszármazott színészek meghívásáról sem. Megadni nekik ezt a lehetőséget, hogy ne érezzék magukat kitaszítottnak. Tudják azt, hogy innen származnak és a kapuk nyitva állnak előttük. Szerintem ez nagyon fontos.
Mik szerepelnek még a tervei közt?
– Sok minden. Tisztában kell lenni azzal, hogy a hivatásos magyar színjátszás forrása a Szabadkai Népszínház volt és ez egy kiemelt jelentőségű intézmény. Szerintem ennek egyfajta magatartásban is tükröződnie kell, tudatosodnia mindenkiben. Koordináltabb együttműködést fogok kezdeményezni a Szerb Társulat művészeti igazgatójával, hogy a magyar és a szerb programok összehangoltabbak és egységesebbek legyenek, dolgozzunk a színház arculatán, hogy felismerhetőbb legyen, mint egy egységes színház. Összezárt riválisok helyett társalkotók legyünk. Ugyanakkor persze Magyar Társulatként jól tudjuk azt is, hogy mik a feladataink a magyar kultúra területén. Ebből egy millimétert sem szabad engedni. A magyar nyelvű előadásaink továbbra is kapnak szerb nyelvű fordítást, de a tervünk az, hogy a szerb előadások is kapjanak magyar feliratokat. Ez is része a koordináltabb együttműködésnek. Emellett újra meg kell határoznunk a célcsoportokat, akikhez szólni próbálunk. El kell gondolkodnunk az ifjúsági közönség igényeiről, és nagyon fontos a polgárság is. A polgári közönségünk egy része elhagyta a színházat, meg kell vizsgálnunk, hogy ennek mi az oka. Továbbá a Népszínház előadásait jobban kellene népszerűsíteni Szerbia-szinten, a szerbiai fesztiválokon is, azaz fokozni a Magyar Társulat mobilitását. Mivel a Sinergy nemzetközi színházi fesztivál igazgatója is vagyok, ezen a téren is vannak terveim. A Sinergy a kisebbségi színházak világfesztiválja. Öt fesztivált tartottunk Újvidéken, tavaly Budapesten voltunk, egyik rejtett tervem pedig az, hogy ezt a nagyon izgalmas fesztivált Szabadkára is elhozzuk, párhuzamosan tartsuk meg a Budapesti Nemzeti Színházzal.
Nyitókép: Molnár Edvárd
