2024. december 22., vasárnap

A természet és a színház

Előadások, amelyek a környezetvédelemre is felhívják a figyelmet

Ma ér véget a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál, de a műsor az utolsó napra is tartogat izgalmakat. 10-kor a versenyprogram utolsó előadására kerül sor, 19-kor pedig az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjátadóra.

Az elmúlt napokban sokféle produkciót tekinthettünk meg, köztük olyanokat is, amelyek a természetről szólnak és a környezetvédelemre hívják fel a figyelmet. A cseh Ősemberek című előadás az emberiség hajnalán játszódik, amikor az őseink még a természet törvényei szerint éltek. Visszarepít bennünket abba a korba, amikor nem léteztek házak, nem volt tető, amely az esőtől védene, sem kályha, amely melegséget adna a zimankós téli időjárásban. A kényelemért meg kellett küzdeni, együttműködni a természettel pedig létkérdés volt.

Szerdán a montenegrói ifjúsági színház Zöld hegyvidék című produkcióját is láthattuk, amely egy kislány kalandjait követi nyomon. A lány feladatául tűzte ki, hogy megmenti a természetet, ez pedig nem könnyű vállalkozás, mert a felnőttekkel is szembe kell szegülnie, akik elvesztik a kapcsolatukat az anyatermészettel és megfeledkeznek a megvédése fontosságáról. Az előadás szerzője, Mila Mašović Nikolić a téma kapcsán a fesztiválújságnak azt taglalta, hogy a felnőtteknek nem elég a gyerekek figyelmét felkelteni a környezetvédelem iránt, hanem egy kicsit magukba kellene szállniuk, önelemzést tartaniuk, mert a gyermekeket végül épp ők rontják el:

– Megtanítjuk a gyerekeknek, hogy ne szemeteljenek, mert az nem jó a környezetnek, de arra nem tudunk választ adni, hogy ha a természet ennyire fontos, akkor miért betonozunk le minden területet, és miért nem alakítunk ki inkább parkokat – fejtette ki a szerző, és mint mondta, a fakivágást sem helyesli. A fákhoz ragaszkodnunk kellene, mert olyanok, mint valamiféle varázslatos lények, összekötnek bennünket az elődeinkkel, a múltunkkal, és döntő fontosságúak a jövőnkre nézve.

Egy spanyol produkciót is láthattunk, amely főhőse egy majom, aki a vadonban a hajnalt várja a kedvenc fáján, hogy üdvözölhesse a napot. Erre a nagy eseményre az állatbarátait is meghívja, és míg várakoznak, történeteket mesélnek. Az előadás szerzőjétől és rendezőjétől, Marli Santanától megtudhattuk, hogy a természet nagy csodálója, szeret minden állatot, de a majom a kedvence. Brazíliában nőtt fel, és a házuk körül mindig majmok tanyáztak, így a barátainak tekintette őket. Marli Santana előadása így a természet iránti szeretetet és a barátságot hirdeti.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Jelenet a montenegrói előadásból (Damir Vujković, Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál Szabadka)