2024. december 22., vasárnap

Az is kiderül, ki kapja a Pataki-gyűrűt

Pénteken kezdődnek a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának rendezvényei Szabadkán

A Délvidéki Magyar Színjátszás Napjának a rendezvényei pénteken, 25-én kezdődnek Szabadkán – erről tartott sajtótájékoztatót Igor Lerić, a Szabadkai Népszínház igazgatóhelyettese, és Venczel Valentin, a Magyar Társulat művészeti igazgatója.

Ahogyan azt hallhattuk is, a vajdasági magyar színjátszás bölcsője Szabadka, illetve a szabadkai Népszínház. A délvidéki magyar színjátszáshoz kapcsolódóan pedig két jeles dátumról emlékezünk meg, az egyik 1945. október 29-e, amikor bemutatták Balázs Béla Boszorkánytánc című művét, Pataki László rendezésében, és ezzel egyúttal a Népszínházat is felavatták, a másik dátum 1816-ra nyúlik vissza, az év őszén látogatott Szabadkára az első magyar társulat.

Az idei műsor 25-én, pénteken a Zentai Magyar Kamaraszínház Görgey Gábor-Vörösmarty Mihály műve alapján, László Sándor rendezésében készült Handabasa, avagy a fátyol titkai című vendégjátékával kezdődik, amelyet az érdeklődők 19.30-tól tekinthetnek meg a Jadran színpadon. A kortárs vajdasági magyar szerzők felolvasószínházát másnap, azaz 26-án szombaton, szintén a Jadran színpadon tartják meg, 17 és 19 órától, 21 órakor pedig vitafórummal zárul az est. Az idei drámapályázat két díjazott művét láthatja majd a közönség, Nyári Ákos és Kucsov Borisz: Sürgősen meg kell nősüljek, valamint Szegedi Szabó Béla: Bill visszatér című alkotásait, pontosabban a drámák alapján készült felolvasószínházi előadásokat, László Sándor és Lénárd Róbert rendezésében. Vasárnap, 27-én 19 órakor, a Jadran színpadon, Egressy Zoltán Portugál című művét adja elő a temerini Szirmai Károly MME, László Sándor rendezésében, hiszen a rendezvénysorozat részét képezi a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának a legjobb produkciója is. Hétfőn, 28-án egy rendhagyó műsor lesz, dr. Góli Kornélia Színház legyen! című könyvét mutatják be, 17 órától a Klein House-ban. A kötet az Újvidéki Színház fél évszázadát ünnepli. Ugyanaznap, tehát hétfőn, 19.30-tól a Jadran színpadon az Újvidéki Színház vendégjátékát láthatjuk, a Verne–Lénárd–Erős–Klemm szövege alapján, Puskás Zoltán rendezésében készült Nemo kapitány című előadást. A rendezvénysorozat a Pataki-gyűrű díj átadásának a gálaestjével zárul, 29-én, kedden 19.30-tól, a Jadran színpadon. Az idei várományosok: Ágyas Ádám (Kosztolányi Dezső SzínházBolond világ, avagy The Marx Brothers); Kalmár Zsuzsa (Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Ki tudja, látsz-e még); László Judit (Zentai Magyar Kamaraszínház – Handabasa, avagy a fátyol titkai); Mészáros Árpád (Újvidéki Színház – Történt egyszer Újvidéken); Pálfi Ervin (Zentai Magyar Kamaraszínház – Sirály).

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Venczel Valentin és Igor Lerić a sajtótájékoztatón (Lukács Melinda felvétele)