Kosztolányi Árpádné Brenner Eulália 19 éves volt, amikor 1885. március 29-én világra jött elsőszülött gyermeke, Dezső. Minden életrajzban elolvashatjuk, hogy szép, napsütéses reggel volt, virágvasárnap. A feljegyzések, családi legendák szerint az egyik idősebb rokon rögtön ki is jelentette, aki ilyen szép, jeles napon született, abból csakis híres ember válhat. Kosztolányi Dezsőné, Harmos Ilona könyvében az áll, az apai nagyapa, Kosztolányi Ágoston „hajadonfőtt rohant ki a Damjanich utcai szép úriházból, és harsogó hangon kiáltotta jobbra-balra, át a túlsó járdára, be a harmadik mellékutcába is: „Unokám született! Fiú unokám!” A gyermeket április 7-én a Szent Teréz-székesegyházban keresztelték meg.
Érdekes, hogy Kosztolányi Dezső életének szinte minden jelentős helyszíne Szabadka belvárosához kötődik. Ezeket az utcákat rótta, ezekben az épületekben fordult meg a gyermek, ifjú Kosztolányi. Mint közismert, már régóta nem áll a szülőház. Itt, az egykori Damjanich utca, ma Makszim Gorkij utca sarkán emelték 1964-ben a Patria Szállót. A 2014-es Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok alkalmából a szülőház helyén hetekig egy óriásplakát állt az egykori családi otthon homlokzatának fotójával, a középiskolások számára szervezett Kosztolányi-talány vetélkedő részeként. A ház utcai részén az apai nagyszülők éltek, az udvari részen kialakított lakásban lakott Kosztolányi Árpád fizika-matematika szakos tanár, neje Eulália és három gyermekük, Dezső, az ifjabbik Árpád és Mária.
A gyerekek ugyanebben az utcában, a néhány száz méterrel feljebb épült általános iskolába jártak, mint az Esti Kornél második fejezetében olvashatjuk, „A Vörös Ökör az elemi iskola volt. A népművelésnek ez az egyetemes palotája onnan kapta merőben sajátos nevét, hogy valamikor a helyén egy düledező, ütött-kopott kocsma állott, amelynek cégérére egy vörös ökör volt pingálva. A viskó már egy emberöltő óta leégett. De ennek a borissza városnak korhelyei még mindig szívesen emlékeztek vissza az itteni duhaj éjszakákra, s ezért kegyeletesen az iskolára is átruházták a kocsma nevét, mely ekképpen apáról fiúra szállt.” Ma is oktatási intézményként szolgál ez az épület, az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola működik itt. Kosztolányi gimnáziumi tanulmányait egy, a főtéren levő épületben kezdte meg, és az intézmény 1899-ben költözött át a Petőfi Sándor utca sarkán levő, Raichl Ferenc által a gimnáziumi oktatás céljaira emelt épületbe. Kosztolányi maga is írt arról, kamaszként hogyan élte meg, hogy apja, Kosztolányi Árpád tanára volt, s 1900-ban ő lett a gimnázium igazgatója is. A család a szolgálati/igazgatói lakásba költözött. Dezső az unokatestvérrel, gyermek- és ifjúkori legjobb baráttal, Brenner Józseffel (Csáth Géza) róhatta a belvárosi utcákat, valószínűleg együtt leshettek be a közelben levő Varázsló kertjébe, amely ma már nem létezik, de bevonult az irodalomba. Vajon kijárhattak-e a vasútállomásra a vonatok érkezését, indulását, az utazóközönséget figyelni? Irodalomról, „világmegváltó, nagy dolgokról”, jelentős találmányokról, őket elbűvölő lányokról beszélgethettek? Élénk eszmecserét folytatva vajon kigyalogoltak-e a mai Sétaerdőbe, az egykori Városligetbe? A színház, az ismeretterjesztő előadások látogatása, a koncertek is hozzátartoztak az akkori, a világ-, a művészetek iránt élénken érdeklődő gimnazista ifjak mindennapjaikhoz, az akkori úri középosztály életéhez pedig a Palicsfürdőn töltött nyarak. A villamosközlekedés 1897-ben indult el, úgyhogy az akkor 12 éves Kosztolányi már ezzel utazhatott a fürdőhelyre.
Kosztolányi Dezső 1985-ben emelt mellszobrát Almási Gábor készítette
Kosztolányi Dezső 16 éves volt, amikor első írása, Egy sír című verse a Budapesti Napló 1901. október 26-ai számában megjelent. S 90 évvel később, 1991-ben indult útjára a Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok rendezvénysorozat.
Ám igazságtalanok lennénk, ha nem emelnénk ki Dévavári (Dér) Zoltán írónak, szerkesztőnek a Kosztolányi-hagyomány éltetése terén végzett tevékenységét. A Kosztolányi-kultusz szempontjából fontos megemlíteni az 1968-ban megalakult és 1970-ben megszűnt Kosztolányi Dezső Irodalmi Kört, valamint az Életjel irodalmi élőújság részeként a hetvenes évektől a kilencvenes évek közepéig működő Kosztolányi Dezső Irodalmi Színpadot. Ez utóbbit Horváth Emma tanárnő vezette, és a színpad műsoraiban a Népszínház színészei és a Csáth Géza Művészetbaráti Kör tagjai léptek fel rendszeresen. Feljegyezték, hogy 1968. március 28-án a Dévavári (Dér) Zoltán által szervezett Kosztolányi Dezső-emlékestet kilencszáz (900!) szabadkai hallgatta végig a Népszínház nagytermében. És a Kosztolányi-napok előzménye az 1976-ban megalakult középiskolai önképzőkör, majd a rendszeressé vált vers- és prózamondó verseny, amelynek irányítója Varga Lakatos Gizella magyartanárnő volt. Az ő nevéhez fűződik a Kosztolányi-napok megalakításának ötlete, megvalósítása. Habár 1991 és 1993 között inkább a diáktevékenység dominált a Kosztolányi Dezső Irodalmi Napokon, azért egy-egy előadás is elhangzott, a helyszín pedig a gimnázium (akkor építőipari szakközépiskola működött itt) díszterme volt. A tudományos tanácskozással egybekötött Kosztolányi-napok 1993-ban kezdődtek. Abban az évben a Városháza első emeletén, a Városi Múzeum akkori kiállítótermében a Kosztolányi-emlékkiállításon 200 tárgyat láthatott a nagyszámú érdeklődő. A gimnázium közben visszakerült az egykori és mai épületébe, s itt található ma is a Kosztolányi-emlékszoba. Varga Lakatos Gizella és a szervezőbizottság állhatatosságának köszönhetően 1993. március 29-én a gimnázium épületén, az egykori igazgatói lakás falán elhelyezték a Kosztolányi-emléktáblát. Akkor már zajlott a jugoszláv polgárháború, úgyhogy a tudományos tanácskozás és maga az ünnepség a Városi Könyvtárba került át, ám az emlékszoba megtekintése, a gimnázium épülete előtt 1985-ben emelt Kosztolányi-mellszobor koszorúzása a rendezvény menetrendjének szerves része volt, 2014 óta pedig a gimnazista Kosztolányi egész alakos szobra elé is odakerülnek a tisztelet, az emlékezés virágai.
Az emléktábla a gimnázium egykori igazgatói lakásának falán
Miközben e sorokat írom, felmerül az emlékezés mélyéről, hogy a kilencvenes években gyakran a koszorúzás előtt a gimnázium magyartanárai, értelmiségiek mosdatták meg szinte titokban a Kosztolányi-mellszobrot. S a Pomogáts Béla – a Kosztolányi-napok társelnöke majd tiszteletbeli elnöke – által a Magyar Írószövetség nevében elhelyezett koszorú is gyakran eltűnt ezekben az években. De a rendezvény túlélte a nehéz időszakot. Kiemelkedő vajdasági és anyaországi irodalomtörténészek, irodalmárok tartottak és tartanak ma is előadásokat Kosztolányiról. A diákok számára pályázatot írtak ki, vers- és prózamondó verseny is a rendezvény része volt, egy időben Kosztolányi ifjúságának fontos helyszíneit keresték fel a vállalkozó kedvű középiskolások. E Kosztolányi-talány versenynek az volt a célja, hogy a középiskolások más szemszögből is megismerjék a várost, s felfigyeljenek olyan épületekre, utcákra, amelyek kiemelkedő szerepet játszottak Kosztolányi Dezső életében. A csapatok egy feladatlappal és egy térképpel járták a várost. A Kosztolányi-napok kísérőrendezvényeként pedig az elmúlt évtizedekben színművészek, zeneművészek is hozzájárultak műsorukkal a rendezvénysorozat színvonalához, sokszínűségéhez.
A gimnazista Kosztolányi – Szarapka Tibor alkotása
Kosztolányi kultusza nem csak e rendezvénynek köszönhetően él Szabadkán. Kosztolányi nevét kapta az 1994-ben alakult Kosztolányi Dezső Színház, a 2003-tól működő Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, 1990-ben Kosztolányi nevét adták az akkor alakult diáksegélyező egyesületnek, cserkészcsapat is viseli Kosztolányi Dezső nevét. S 1994-től öt nyáron át működött a Kosztolányi Dezső Irodalmi Tábor is, a vajdasági magyar fiatalok számára.
A szegény kisgyermek panaszaiba belefeledkezve a szabadkai kisfiúval együtt ámulunk, mi mindent rejt ez a világ. A Pacsirtát, Aranysárkányt olvasva „mozizunk”, Kosztolányi hőseivel együtt rójuk az azóta jócskán megváltozott, mégis oly ismerős szabadkai utcákat, felidézzük azokat, akik a regényekben hús-vér elevenséggel élik a mindennapokat, küzdenek meg a gondokkal, sírnak és nevetnek, gyűlölnek és szeretnek. Ha nem vesszük időről időre elő Kosztolányi műveit, a kultusz is elveszíti lényegét, kiüresedik.
Felhasznált irodalom:
Az emlékezés elevensége – Kosztolányi Dezső Napok a szülőföldön (Szabadkai Városi Könyvtár, 2007)
Séta Kosztolányival (Forum Könyvkiadó Intézet és Szabadkai Városi Múzeum, 2014)
Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (Forum Könyvkiadó Intézet, 2014)
A szabadkai tehetséggondozó gimnázium is Kosztolányi Dezső nevét viseli
A Kosztolányi Dezső Színház épülete, emeletén működik a Lifka Sándor Art mozi
Nyitókép: Az egykori Vörös Ökör elemi iskola, vagyis a Központi Iskola Szabadka belvárosában, ma az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola működik itt
