Talán nincs is olyan gyerek, aki ne rajzolgatott volna még a homokba, miközben a folyóparton ülve várakozott. Ezek az alkotások egy pillanat alatt eltüntethetők és újrarajzolhatók, bennük van a mulandóság, az újrakezdés, a változás. Ha pedig művészetté emeljük, akkor még ennél is többet adhat. A zentai és a magyarkanizsai közönség számára a Kerek egy ég alatt... zenés színházi produkcióból lehet ismerős Sz. Nagy Mari bábszínész és homokrajzos neve, akit a homokrajzok mesébe illő világáról kérdeztünk.
Hova helyezhető a homokrajz a művészeteken belül?
– Talán leginkább a képzőművészethez vagy az alkalmazott művészethez tartozik. Magyarországon annak idején Cakó Ferenc álmodta meg ezt a technikát. Ő homokanimációkat csinál, ellenben én a munkáimat homokrajznak hívom, mert ezek jobban hajaznak a rajzolásra. Amit ő csinál, az inkább a festészethez tartozik. A homok nagyon jól alkalmazható a szakrális jeleknél. Berajzolni a homokba, rátenni egy új réteget, egy újabb szakrális jelet, majd az így egymásra épülő jeleket megjeleníteni – erre nagyon jó a homok. Látszik alatta, ami volt, és ez az időben is ad egyfajta mélységet neki: ami volt, ami van, ami lehetne.
Mi ragadott meg ebben a technikában?
– Régebben már foglalkoztam homokrajzzal egy előadás erejéig, de az még inkább animáció volt. A pandémia alatt ismét elővettem ezt a technikát, rajzolgatni kezdtem. Nagyon szeretem a kazettás mennyezetek világát, a folyamatábra törvényszerűségeit, és nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet ezt a homokban megjeleníteni. Aztán rájöttem, hogy hihetetlenül jól. Ezek a képek mind vonalalapúak, ezért nagyon jól meg lehet őket rajzolni a homokban, majd rátenni egy újabb réteget, de nem eltüntetni az előzőt, hanem újra rajzolni rá, mindezt újra és újra. Ettől a folyamattól annyira gyönyörű időbeli mélységet kapok, hogy én magam is teljesen elcsodálkoztam rajta. Innen indult minden.
Az előadásban szinte hipnotizáló ereje volt ezeknek a rajzoknak. Miben rejlik a varázsa ennek a technikának?
– Az előadásban együtt hatott a zene és a homokrajz. Itt minden szakrális, semmi sem profán, a népzene, a mese, a szakrális jelek egyaránt. Ha mindezt összefűzzük, annak számunkra is nagyon nagy ereje van. Én minden egyes alkalommal újra végigmegyek a három nagy ünnepünk misztériumán, és azt hiszem, mind a hárman így vagyunk ezzel.
Érdekes, hogy képzőművészeti formaként nem annyira él a köztudatban a homokrajz, de közben mégis az egyik legismertebb technika, hiszen mindenki rajzolgatott már a strandon a homokba az ujjával.
– Így kezdik a gyerekek is, köröket és más jeleket rajzolnak a homokba. Az óvodában a nagymozgásokból indulnak a finommotorika felé, és én is mindig arra buzdítom az anyukákat, hogy csináljanak otthon egy kis fiókot, azt alulról zseblámpával világítsák meg, és egy kis plexiüveg tetejére szórjanak homokot vagy lisztet. A homokba rajzolásnak van egyfajta meditatív jellege is, akárcsak annak, amikor a kezünkkel, az ujjainkkal beletúrunk a homokba.
A Kerek egy ég alatt… előadásban látható homokrajzok mennyire voltak előre eltervezettek, és mennyi volt bennük a spontaneitás?
– Elvileg semmi spontaneitás nincs benne, mindent nagyon aprólékosan megterveztem, minden motívum szorosan kapcsolódik az adott zenéhez, meséhez, ünnephez. Emiatt nem fordulhat elő, hogy egy másik irányból jövő üzenet megjelenjen valahol, mert mindenhova azt kell odatenni, ami odavaló. Az viszont adódhat, hogy zeneileg valami máshogy alakul, véletlenül kimarad egy versszak vagy ilyesmi. Erre én is rögtön válaszolok, és úgy fűzöm tovább a homokot, hogy a végén az értelme megmaradjon.
Nyitókép: Sz. Nagy Mari a Kerek egy ég alatt... zentai előadásán (Gergely Árpád)
