Premiert ünnepelt szombaton a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Georg Büchner Lenz című novelláját dolgozta fel a hattagú társulat Hegymegi Máté rendezésében. Az alkotóval már nem első alkalommal dolgozott együtt a színész csapat, így ez jelentős előnyt jelentett a mostani közös munkában is. A rendező által korábban alkotott A föld fia című produkciótól merőben eltérő a mostani produkció, amelyben Jakob Michael Reinhold Lenz író életét, pontosabban benső vívódását jelenítik meg a művészek. Hegymegi Máté szerint problémamentes próbafolyamat volt, ahol jól érezték magunkat. Mint mondta, ez nagyon fontos, talán a végeredmény sem annyira érdekes, mint az, hogy az előadás elkészítése hogyan zajlik.
– Nagyon jól tudunk egymásra építkezni, hiszen már ismerjük egymást a csapattal, emiatt mertünk más formát bevetni. Ez az előadás formailag egészen más az előzőhöz képest. A darab nyelvezete nagyon nehéz. Egyrészt az a narráció, ahogyan a színészek mesélnek, másrészt az a mozgásszínházi alap, ahol fontos, hogy minden gesztus a helyén legyen, ott, ahol annak lenni kell, mert különben mást jelent. Tehát nagyon összetett előadás, amely színészileg elég megterhelő. Attól függetlenül, hogy a produkció egy óra húsz perc, az egész olyan, mint egy kotta. Egy átlagos előadáshoz képest a színészeknek dupla annyi munkájuk van ebben a bő egy órában, mint az megszokott. A szöveg eredetileg egy novella. Személy szerint nagyon szeretem ezt a műfajt, hiszen sok dolgot nyit ki színészileg is és színpadilag is, hogy mi minden történhet egy ilyen elmesélésben. Ez visszatér a történetmeséléshez, ami a színház alapja tulajdonképpen. A cél az volt, hogy kis társulat lévén olyan előadást alkossunk meg, ahol mindenki megtalálja a helyét, amit élvezni tud, és amihez hozzá tud tenni, akkor is, ha egy kiemelt szereplő áll elöl. Büchner Lenz című szövegét kevesen ismerik, nagyon kevesen dolgozták fel, nem csak magyar nyelvterületen, hanem máshol sem. Pedig egy olyan gyönyörű szöveg, amivel ritkán találkozik az ember. Érti, de mégsem köznapi a nyelvezete – fejtette ki gondolatait lapunknak a rendező.
Fény és árnyék, álom és ébrenlét, istenhit és ateizmus…. Fogalmak, amelyek kiválóan jellemzik e produkciót. Az előadásban egyaránt megjelenik a vágy és az elképzelés rózsaszín fellege, mint a nyers valóság arculcsapása. Egy meglehetősen könnyen emészthető és értelmezhető formában adja át a produkció az elmebaj drámai romlásának rémisztő folyamatát. A díszlet, a hang és a fények játéka minderre olyan hatást gyakorol, hogy hol növeli azt, hol pedig elviselhetőbbé teszi a tragikus jelenetek durvaságát. A nézőtéren visszafojtott csend uralkodott az első perctől kezdve. A közönség a történet kibontakozása folyamán együtt haladt a színészekkel, az előadás néma játékosai lettek figyelmükkel. Az előadás szerves része az interaktív közjáték, amely a Lenzet megszemélyesítő Kucsov Borisz és egy-egy néző között alakul ki. Formabontó, rendhagyó és megrázó, de mindenféleképpen kihagyhatatlan. Következő alkalommal pénteken láthatja a közönség ezt a kivételes produkciót.
Nyitókép: Molnár Edvárd
