A szabadkai székhelyű Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete pénteken és ma, szombaton szervezte/szervezi meg az Így tedd rá!elnevezésű, népi játék és néptánc módszertani képzést a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményben. A képzés a népi játékok és táncos mozgás korszerű pedagógiai alapokra épülő, hagyományos értékeket továbbadó élményét nyújtja. A rendezvényen 18 oktatási intézményből 53 óvodapedagógus és tanító vett részt, akik Balasáné Sebestyén Mónika nyíregyházi előadótól, foglalkozásvezetőtől kaptak útmutatást.
Az Így tedd rá! program a népi játékok „vissza tanításával” és terjesztésével szeretné segíteni a gyermekek fejlődését és harmonikus életének kialakítását. Célja, hogy játékos formában, a hagyományos népi játékok segítségével erősítse a gyermekek identitását, mozgáskoordinációját, ritmusérzékét, zenei hallását, és fejlessze szociális készségeiket.
Bíró Orsolya, az esemény szervezője elmondta, az Így tedd rá! Magyarország legismertebb vezető népi játék és népi tánc módszertani programja, melynek programgazdája dr. Balatoni Katalin, neveléstudományi kutató és néptáncpedagógus, Magyarország köznevelésért felelős helyettes államtitkára.
– Az ÉMPE által szervezett idei Szabadkai Nyári Akadémián Balasáné Sebestyén Mónika már tartott egy ilyen képzést, de még annyi minden maradt az oktató tarsolyában, hogy ismét visszahívtuk Vajdaságba. A program célja, hogy a kisgyermekek megismerkedjenek a hagyományos játékokkal, népdalokkal és néptáncokkal, ezzel is erősítve identitásukat. Az óvodapedagógusok kulcsszerepet töltenek be ebben a folyamatban, hiszen a magyar népi kultúra átadásával gazdag, maradandó élményeket nyújtanak a gyerekek számára – emelte ki Bíró Orsolya.
Balasáné Sebestyén Mónika foglalkozásvezető, oktató, mintapedagógus és óvodapedagógus már hosszú évek óta dolgozik a program népszerűsítésén. Arra törekszik, hogy a gyerekeknek játékban, táncban, dalban, ünnepekben gazdag mindennapjaik legyenek.
– Az Így tedd rá! program több mint egyszerű játékos, táncos mozgásfejlesztés: átfogóan fejleszti a gyerekek különböző kompetenciáit, valamint komplex módon járul hozzá a gyermekek tudásának bővítéséhez.
A mondókák által fejlődik a beszédkészség, a párbeszédes játékokban a kommunikációs készség, a mozgásos játékok által a mozgáskoordináció, a feladatok által szabálytisztelet, önfegyelem és a csoportos viselkedési formák is kialakulnak. A szövegek által gyarapodik a gyerekek szókincse, szövegértése, fejlődik a fogalomtáruk. Fejlődik térbeli tájékozottságuk, számismeretük, mely segítséget nyújt a matematika főbb elemeinek megértéséhez. Ez a módszertan rendkívül gazdag kulturális és pedagógiai tartalommal bír, ami a mai világban különösen fontos, hiszen a gyerekek nemzeti identitástudatának fejlesztése elengedhetetlen. Az „Így tedd rá!” program kiváló eszköz arra, hogy mindezeket a képességeket játékosan, élménydús formában adjuk át a gyerekeknek – hallottuk Balasáné Sebestyén Mónikától.
Nyitókép: A pedagógusok körében nagyon jó volt a hangulat (Dér Dianna felvétele)