A szabadkai Juhász Gyula, akit főként a Juhász zenekar kontrásaként ismerünk, 2012 óta dolgozik Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben. Most az intézetben zajló munkáról, népzenéről, zeneoktatásról beszélgettünk. Azt mondja, az intézetben minden, ami népzene, nála összpontosul.
– A népzenei archívumot kezelem, hangfölvételeket restaurálok, szerkesztek, kottás kiadványokkal foglalkozom. Itt van Bodor Anikó népzenekutató több mint 1500 könyvet felölelő könyvtára, melynek köszönhetően népzenekutatási szakkönyvek, népzenével, néprajzzal, klasszikus zenével foglalkozó könyvek garmada áll rendelkezésünkre. Jelenleg Borsi Ferenc népzenetanárral és Német Istvánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének nyugalmazott népzenekutatójával egy csókai, Csóka környéki és észak-bánáti népdalokat felölelő könyvön dolgozunk, mely most tavasszal jelenik meg. A könyvbe kerülő népdalokat még Bodor Anikó válogatta össze. Az ő vezetésével 2009-ben az ottani férfi és női kórussal fölvették a népdalokat. Több napon át fölvételeztek úgy, hogy Német István biztosította a technikai feltételeket. Ezek lesznek ennek a könyvnek a hangzó mellékletei. Hogy ezeken a fölvételeken megmaradjon a természetes hang, ugyanakkor jó minőségű is legyen, vágni, normalizálni kell, ha a kórus versszakot tévesztett, azt fel kell cserélni, úgy kell megcsinálni, hogy ne tűnjenek fel a hibák, élvezhető legyen – mondja Gyula.
A népzenetanításra terelem a szót, ugyanis fél éve kisiskolásokat oktat.
– Szeptemberben indult egy citeracsoport. Hetente kétszer tartunk próbát a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium pincetermében, vagy néha itt az intézetben. Baji Endre néptáncoktató ötlete volt, hogy foglalkozzam gyerekekkel. Endrének volt néhány citerája, azt fölhúroztam, rendbe tettem, meg nekem is van, és most ezeket használjuk. A citera olyan hangszer, amelyen zeneiskolai, vagyis technikai tudás nélkül is meg lehet tanulni játszani, ezért már az én kis diákjaim is szépen meg tudják szólaltatni. Elsősök és harmadikosok a citerásaim és most fognak bemutatkozni a Szólj síp, szólj! népzenei vetélkedőn. Gyermekdalokat, játékdalokat tanulunk, olyanokat, melyeket esetleg már ismernek is, meg számukra újakat is. Nagyon jó hangulatban telnek az óráink, először énekelünk, muzsikálunk, aztán játszunk, hiszen még gyerekek. Egy hegedűs kislánnyal is foglalkozom, ő nagyon tehetséges, remélhetőleg megmarad ezen az úton és megtalálja a helyét a vajdasági népzenészek között. A tanítás nekem új dolog, most tanulom önszántamból, mert szeretem a népzenét, és jó lenne, ha minél több gyerek felfedezné a népzene szépségét. Én is gyerekkoromban szerettem bele. Nagyon sok táborba jártam, ott ismertem meg Burány Bélát és Bodor Anikót is. Rengeteget énekeltünk, muzsikáltunk, ezekben a táborokban találkoztam először saját korosztályomból azokkal, akiket ugyanúgy vonzott a népzene, mint engem. Azzal, hogy én is tanítom a gyerekeket, talán én is hozzájárulok ahhoz, hogy minél többen foglalkozzanak népzenével. Az utóbbi időben egyébként elég sok példa van arra, hogy egy-egy fiatal olyan magas szinten műveli, hogy megpróbálja hivatásszerűen űzni. Jó példa erre a kupuszinai Csizmadia Anna, a topolyai Kelemen Zsolt, a temerini Szabó Annamária, a bácsgyulafalvi Égető Emese, a péterrévei Csasznyi Imre, az adai Török Tilla, akik Magyarország legjobb népzenei tanárképző intézeteiben tanulnak – hangsúlyozta.
Aztán még egy kicsit visszakanyarodunk a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben folyó munkára. Elmondja, hogy korábban a kupuszinai népdalokat felölelő köteten dolgozott, mely tavaly jelent meg Bodor Anikó Széles a Duna címmel.
– A könyvhöz Bodor Anikó egy köteg sorszámozott kottát hagyott hátra kéziratban, és ehhez végeztünk kiegészítő gyűjtéseket 2013-ban és 2014-ben Németh Istvánnal és Silling István néprajzkutatóval. Jártuk a terepet, fényképeztünk, összegyűjtöttük a régi képeket, volt, hogy Csizmadia Anna és szülei is segítettek nekünk. Ezen a könyvön szerkesztőként sokat dolgoztam, a dallamokról a jellemzéseket is én készítettem. Most jelent meg a Vajdasági magyar népdalok ötödik kötete, melyben jeles napok énekeit találjuk gazdag hangzó melléklettel ellátva. Fontos, hogy az intézetnek van népzenei gyűjteménye, mely folyton gyarapszik, és melyhez minden népzenével foglalkozó hozzáférhet. A gyűjteményből anyagokat másolok fiataloknak, csokrokat állítok össze a Durindóra egy-egy csoportnak. Ezt a tudásbázist meg kell őrizni és igyekezni kell gyarapítani is. Gyakran megfordul nálunk Kónya Sándor gyűjtő is, aki behozza az általa gyűjtött anyagokat, hogy nekünk is meglegyenek, ugyanúgy mi is mindent továbbítunk Budapestre a központi zenetudományi archívumba.
Juhász Gyula azt mondja, minden népzenével kapcsolatos ténykedést szívvel lélekkel csinál, és Bodor Anikó tanítása szerint ő is arra törekszik, hogy a közművelődésben megfelelő helyre kerüljön a népzene. Minél több színpadon, minél hitelesebben, művészkedés nélkül, egyszerűen előadva szóljon.
(Az írás Üveggolyó mellékletünkben jelent meg.)
