Színvonalas események követték egymást estéről estére az idei Újvidéki Zenei Ünnepségeken. A fesztivál ötödik napján két pompás hangversenyen vehetett részt a közönség. Az első vendége a világhírű budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar volt, amelynek koncertmestere, Tfirst Péter ezúttal vezető szerepét átengedte a szólistaként közreműködő kínai hegedűművésznek, Ning Fengnek. Szokatlan, de szimpatikus látvány volt, amikor a neves vendégművész, a műsor első számaként elhangzott Mozart-versenymű előadása után, beült a zenekarba és onnan irányította végig a programot.
Az 1963 óta folyamatosan működő kamarazenekarról szinte felesleges bármit mondani, hiszen tevékenységéről – a tömérdek, világszerte megtartott koncertről, az alapító Sándor Frigyesről, az őt követő művészeti vezető Rolla Jánosról, a számos értékes hanglemezről vagy az elismerő kritikák sokaságáról – a zene iránt érdeklődő olvasóink már szinte mindent tudnak. Sokan emlékeznek rendkívül sikeres koncertjükre is, amelyet a NOMUS-on 2006-ban adtak.
Ning Feng pályafutása nálunk kevésbé ismert, de az életrajzi adatiban felsorolt díjak és a világ leismertebb hangversenytermeiben megtartott koncertek óriási sikere és visszhangja a mai hegedűművészgárda élvonalába sorolják. Tolmácsolásában Mozart kedvelt Ötödik, A-dúr hegedűversenye (K 219) a kiforrott, eredeti művészegyéniség hozzáállását tükrözte. A korábban általánosan elfogadott kedélyes, kissé „ráérős” bécsi előadásmód helyett a partitúrát objektívebben, korszerűbben értelmezte, ugyanakkor hűen tiszteletben tartotta a mozarti zene alapvető stílusjegyeit. Finoman fogalmazta meg a versenymű főtémáit, könnyedén, pergő virtuozitással szólaltatta meg a hegedűszólam bravúrjait. A program második számát, Pablo Sarasate Cigány dallamok c. kompozícióját nyilván kettős szándékkal iktatták műsorba: egyrészt Ning Feng káprázatos hegedűjátékának érvényesítése végett, másrészt a biztos közönségsiker érdekében. Akárhogy is történt, a választás találó volt, a behízelgő első rész (Csak egy kislány van a világon) és a pergő táncritmusú második rész fergeteges előadását kitörő tapsviharral jutalmazta a zsinagóga hallgatósága.
Az est második részében Samuel Barber Adagio című művének vonószenekari változatát adta elő a zenekar meghitt árnyaltsággal. Ezt követte a műsor zárószámaként Bartók Béla alkotása, az 1939-ben komponált Divertimento. A háromtételes kompozíció Paul Sacher neves svájci karmester és mecénás felkérésére készült, aki bázeli otthonában látta vendégül a Bartók családot, majd, miután Bartók felesége és fia hazautazott, egy vidéki kunyhót bérelt, hogy pártfogoltja zavartalanul dolgozhasson a megrendelt partitúrán. Anekdotába illő Bartók egyik levelének mondata: „Valahogyan régi világbeli muzsikusnak érzem magam, akit mecénása vendégül hívott.” Minden szempontból sokrétű remekmű született, amelyben zseniális módon ötvöződnek a barokk concerto grosso elemei a modern kor zeneszerzői eljárásaival és a magyar népzene dallam- és ritmusvilágával. A divertimento közismerten a hajdani szórakoztató jellegű zeneművek kedvelt formája, de az emigrációba készülő Bartóknál a vidám hangvételt gondterhelt gondolatok árnyékolják be, ott lappang a kezdődő világháború borzalmainak megsejtése. Mégis, a játékosan vidám zárótételben a bizakodó remény kerekedik felül. Az egész mű értékeit a mondanivaló ihletett közlése mellett a zeneszerzői eljárások sokaságának mesteri alkalmazása növeli. Előadása alaposan képzett vonószenekart igényel, amely képes a stílus- és hangulatváltások makulátlan érzékeltetésére. Ennek a feladatnak a magaslatán állt a Liszt Ferenc Kamarazenekar minden tagja. Élvezettel hallgattuk a tónusuk homogén szépségét, örömmel a tökéletes interpretációt, amellyel közönségüket megajándékozták.
Az est második hangversenyére (április 18-án 22 órakor) a városháza dísztermében került sor. Igen jó válogatáséval a németországi Signum Saxophone Quartet mutatkozott be. Szoprán szaxofonon Blaž Kemperle, alt szaxofonon Erik Nestler, tenor szaxofonon Alan Lužar, bariton szaxofonon Guerino Bellarosa játszott. Tíz éve működnek együtt, közös pályafutások során számos koncertet adtak olyan híres termekben is, mint a londoni Barbican Hall, az amszterdami Concertgebau, vagy a bécsi Konzerthaus. A négy fiatal művész rokonszenves megjelenésével, lendületes játékával és finom humorérzékével már az első ütemek elhangzása után megnyerte magának az újvidéki közönséget. Hangszereiket szép tónussal és csillogó virtuozitással szólaltatták meg, előadásukban új színben tárultak fel a klasszikusnak nevezhető alkotások átiratai: Grieg Holberg szvitje, Ligeti Hat bagatellje, Barber Adagiója (amelyet az előző koncerten a Liszt Ferenc kamarazenekar is előadott), Sosztakovics, eredetileg vonósnégyesre írt, művének két tétele és a hangverseny végén Gershwin Porgy és Bess c. operájának közkedvelt részletei. Külön elismerést érdemel a kvartett négy hangszerének egybeolvadó hangzása, amely új színben tüntette fel a szaxofon kamarazenei alkalmazásának sokrétű lehetőségeit.
Szerdán (április 20-án) a NOMUS szervezői a Szerb Nemzeti Színház nagytermében rendezték meg a Stacey Kent Quintet dzsesszzenei estjét. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tevékenykedő együttes Stacey Kent ismert énekesnő Tenderly (Gyengéden) című albumának számait adta elő. Az amerikai dzsesszzene klasszikus korszakát felelevenítő együttes tagjai Jim Tomlinson (szaxofon, fuvola), Graham Harvey (zongora), Jeremy Brown (bőgő) és Josh Morrison (dobok) autentikus stílusban szolgáltattak kíséretet Stacey Kent érdekes, sajátos színezetű énekszámaihoz, és egyenként is tapsot érdemeltek improvizatív szólóikért. Az elektronikus hangszerek hangorkánjainak áradatában kellemes „pihenő” volt ez, a műfaj eredeti zenei légkörét hangulatosan felidéző fesztiváli produkció.
