Az újvidéki vonósnégyes tagjai Aleksandra Krčmar Ćulibrk (első hegedű), Jovanka Mazalica (másodhegedű), Jelena Filipović (brácsa), valamint Kalmár Timea (cselló) számos albumot, fellépést, koncertet és persze tapasztalatot tudhatnak maguk mögött. A TAJJ vonósnégyes idővel hazánk egyik kiemelkedő együttesévé nőtte ki magát, sőt külföldön is jelentős sikert aratott.
A vonósnégyes neve az iniciálékból alakult ki, ez mikor történt?
– Az Újvidéki Művészeti Akadémián a vonósnégyes nevű tantárgy keretében az 1997-es tanév során, Varga István tanár úrnak támadt az az ötlete, hogy kvartetté alakuljunk. Szülinapunkként első közös fellépésünk dátumát, május 11-ét határoztuk meg. Ez volt a kezdet. Ettől a naptól kezdve éjjel-nappal gyakoroltunk. Később természetes döntésként jött maga a név, és akkor nem gondoltunk arra, hogy ezt minden országban másként fogják kiejteni. Később a kamarazenélés olyan legendáival tudtunk együtt dolgozni mint az Amadeus vonósnégyes, Arnold Steinhard, Sándor Devich, Alban Berg, valamint a Bartók, a Chilingrian, a Daniel, a Medici, a Janaček és a Smetana vonósnégyesek.
Merre jártatok, hol koncerteztetek, melyik volt a legemlékezetesebb helyszín?
– Számunkra minden koncert nagy. Lényegtelen, hogy hol tartjuk és mennyi ember ül a nézőtéren, ugyanúgy fogunk játszani. Romániában, Montenegróban, Skandináviában, Magyarországon, Boszniában, Opatija híres kortárs zenei fesztiválján, Rómában, Franciaországban is jártunk. Minden fellépésnek egyedi a hangulata, mindegyik fontos.
A kortárs zene hirdetőiként tartanak benneteket számon, de klasszikus zene, valamint romantikus zeneszerzők művei is gyakran szerepelnek a repertoáron. Ennek az lehet az előnye, hogy közreműködhettek kortárs zeneszerzőkkel. Kikkel alkottatok együtt? Hogy néz ki magának az alkotásnak a folyamata a zeneszerzővel?
– Amikor mi választunk zenét és repertoárba helyezzük, az úgy néz ki, hogy kottákkal a kezünkben összeülünk és vagy szerelmesek leszünk a műbe, vagy nem. Ha szerelmesek leszünk, akkor azonnal, ha nem, akkor amennyiben a mű nekünk van szánva, úgyis megtalál bennünket egyszer. Sok minden magától értetődik a klasszikus zene esetében, a kortárs zenében viszont már nem ilyen egyértelmű. Mi a próbákon egy bizonyos szintig begyakoroljuk a műveket, ezt követően meghívjuk a zeneszerzőt. Gyakran megtörténik, hogy ezután jön maga az alkotás folyamata, amikor izgalmas és őszinte megnyilvánulások révén együtt jutunk el a célig. Olykor bejelentjük, hogy bizonyos részt így nem lehet lejátszani, itt ezt ki kellene cserélni, nem hangzik olyan jól... Mindez nagyon élvezetes, gyönyörű élmény. Valahogy a mi életünk során mindig megjelentek bizonyos táblák, amelyek megmutatják, hogy merre kell haladnunk. Valójában a kortárs zene talál ránk folyamatosan. A hazai kortárs zeneszerzők közül többek között Király Ernő, Aleksandra Grebalov, Aleksandra Stepanović, Ljubomir Nikolić, Aleksandra Simić, Füstös Dénes, Király Zsolt, Ivana Stefanović alkotásaihoz volt szerencsénk.
A kortárs zene talán egyik legizgalmasabb vonulata az improvizáció. Ti hogyan viszonyultok ehhez?
– A kortárs zene óriási szabadságot és kihívást jelent, mert nem tudni, hogyan fog a közönség reagálni rá. Akadt dolgunk a kísérleti és az improvizatív zene különféle módozataival, Jovanka Trbojević művében különféle hangeffektusok, jég pattogása, lovak zihálása közepette játszottunk. Jan Wilson alkotásában négy analóg rádió és egy felhúzhatós játék segítségével adtuk elő a művet. Király Ernő különféle hangszereivel, valamint Mezei Szilárddal is volt alkalmunk együtt alkotni, meghatározott ideig meghatározott cselekményt kellett végrehajtani. Habár alapként mindvégig a klasszikus zenét alkalmazzuk, mégis nagy örömmel vettünk részt ezekben az alkotásokban is. Találkoztunk olyan zeneszerzőkkel is, akik elmagyarázták, hogy mit kell csinálnunk, viszont sehogy sem sikerült megértenünk. Mi ezt is szerettük.
Mik volnának húsz év után a tervek?
– Rövid távú terveink között szerepel az a születésnapi koncert, amelyet június 30-án hallhat az újvidéki közönség, a Dunán lévő Zeppelin hajón. Ezzel szeretnénk megköszönni az újvidéki közönségnek az elmúlt húsz évet. Ezen az estén vendégeink lesz Sonja Antunić, Edin Karamazov, Jelena Končar, Lelo Nika, Thommy Andersson és George Mihalache. Izgatottan és örömmel várjuk ezt a koncertet a közönség és a fellépők miatt, mert ezek az emberek nagyon fontosak az életünkben. A koncertterv nagyon sok változáson ment keresztül, az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy lesz-e rá anyagi keret, végül a tartományi kulturális titkárság ismerte fel ennek fontosságát. Itt olyan műveket is bemutatunk, amelyeket eddig sehol nem játszottunk. Szeretnénk ezáltal minden arcunkat megmutatni.
A hosszú távú tervek között szerepel a vonósnégyes doktorátusának a megszerzése, amelynek témánk a 20. század vonósnégyesei lesznek.
Egyetemi tanárként egyaránt fontos a tudás átadása és a visszajelzések. Mik volnának a művészi lét előnyei?
– Számomra a kamarazenélés energiacsere. Egy próbára nagyon rá tudja nyomni a bélyegét, ha valaki rosszkedvű. Mi az elmúlt húsz év alatt ezt megtanultuk kezelni. Áldásként tekintünk arra, hogy mi négyen azonos célokkal és álmokkal rendelkezünk. Jó érzés, hogy a növendékek felnéznek ránk. A zenekar révén megélt tapasztalat folytán könnyebb a tudás átadása.
Régen az volt az álmunk, hogy mimögöttünk is álljon egy intézmény, hogy legyen saját menedzserünk, és hogy tisztán a művészetből és a művészetnek tudjunk élni. Soha senki nem foglalkozott tartósan a zenekarral, teljesen függetlenül alakítottuk a kvartett karrierét. Húsz év elteltével sem tudom eldönteni, hogy ez jó volt-e így vagy sem?
