Mezei Szilárd hegedűművész és zeneszerző nevét jól ismeri az improvizatív zenét kedvelő közönség. Zenéjében a hagyomány és az újdonság találkozása alkot különleges elegyet. Szeptemberben ismét izgalmas fellépésekkel örvendezteti meg a zenekedvelőket, és Újvidéktől Szlovéniáig különféle formációkban lép színpadra.
Az interjúban betekintést enged különleges zenei világába, amelyben a régi zene és a kortárs improvizáció találkozik, és mesél a közönséggel való kapcsolatról is.
Milyen fellépései lesznek ebben a hónapban?
– Jelenleg több aktív zenekarom van, ezek közül az utóbbi időben a legaktívabb a Szilárd Mezei Quartet és a Ring Consort. A kvartett egy nagyon régi felállás, ezekkel a zenészekkel már régóta játszom együtt Újvidéken. A Ring Consort kicsit fiatalabb zenekar, ennek munkájában főként szegedi zenészek vesznek részt. Tavalyelőtt Újvidék Európa egyik kulturális fővárosa volt, és ennek kapcsán jött létre ez a nemzetközi projekt, amelynek részeként a Ring Consort kibővített felállásban koncertezik.Szeptember 6-án, pénteken Újvidéken lépünk fel. A Ring Consort fő profilja a kortárs improvizáció és a régi zene egyfajta kombinációja. Meghívtam Nicola Guazzalocaolasz zenészt Bolognából és Nagy Csaba klasszikus lantművészt Veszprémből. Ők a zenekar két szélső pillére: Nicola csak improvizál, Csaba pedig csak leírt zenét játszik. Rajtuk kívül lesz egy dobos Barcelonából, Vasco Trilla, aki – akárcsak a Ring Consort – egyaránt játszik majd leírt zenét és improvizációt is.
A kvartettel két koncertet fogunk játszani, egyet 8-án Szegeden, egyet pedig Békéscsabán 9-én. Nemrég megjelent két új lemezünk, ezeknek lesz a bemutatója. 12-én az Opus Jazz Clubban, majd 13-án Székesfehérváron játszok egy másik felállásban. Grencsó István, Hock Ernő,Miklós Szilveszter és én vagyok ebben a kvartettben. Ezen a koncerten csatlakozik hozzánk Ab Baars is Hollandiából, aki ismert improvizatív szaxofonos. 14-én pedig Szlovéniában, egy fesztivál keretében, JoštDrašlerral játszunk egy duókoncertet.
Ezenfelül 19-én Magyarkanizsán fogják előadni az ismét sótól kásás a hó című darabomat. Ez egy szimfonikus mű szopránra és zenekarra, amelyet B. Pap Endrezentai származású, Magyarországon élő költő két versére írtam. Májusban már bemutatták ezt a darabot Szegeden, most a szerbiai bemutatójára kerül sor.
Októberben pedig lesz egy koncertem aOùatzenekarral Szabadkán.
Hogy látja, manapság, amikor egyre inkább előtérbe kerül a technológia, ebben a zenei környezetben hogyan találja meg a helyét az improvizáció?
– Amit én játszom, az elsősorban rétegzene. Többen ismerik és többen kedvelik, mint az ember gondolná, de akkor is rétegzene. Nem azért, mert mi annak szánjuk, hanem egyszerűen ma ilyen a zenei világ. Nem érdemes, és nem is lehet felvenni a versenyt a médiával és a tömegzenével. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogyha valaki meghallgat minket, akkor pozitív visszajelzést kapunk. Az is megkedveli a zenénket, aki soha nem hallott még ilyet. Nem csak improvizációról van szó, hiszen játszunk régi zenét, leírt darabokat és kortárs műveket is.
Hogyan valósul meg a régi zene és az improvizáció fúziója?
– Valójában a mai szabad improvizatív zenéhez sokkal közelebb áll a régi zene, mint például a klasszikus vagy a romantikus zene, valószínűleg azért, mert sokkal kevésbé szabályozott és sokkal nyitottabb azoknál. Ezért a régi zene sokkal könnyebben összeilleszthető a szabad improvizációval, mint akármelyik későbbi stílus. Szvetnyik Margit hegedűs, a Ring Consort egyik tagja sokat segít abban, hogy a régi zenéhez hogyan állnak hozzá azok, akik archaikusan játsszák, és ezt hogyan lehet összeegyeztetni azzal, ahogy mi játsszuk.
Hogyan fogadja ezt a közönség? Mennyire könnyű kapcsolódni velük?
– Könnyebb, mert ez a zene tetszetősebb. A régi zene közelebb áll a közönséghez, mint egy teljesen szabad improvizáció, ezért olyan, mint a trójai faló. Bár az sem törvényszerű, hogy az improvizáció mindenképpen idegen a fülnek, de vannak olyan hangzások, amik idegenebbek. A régi zene és az improvizáció egymást kiegészíti, amit a közönség általában jól fogad. A gond inkább azzal van, hogy sokan el sem jutnak a közönség soraiba, mert nincs meg a reklám, a szervezési háttér, ami ezt biztosítaná.
Mit szeretne átadni a közönségnek a zenéjével? Mi a célja a zenéléssel?
– Nem tudok erre egyértelmű választ adni, inkább rábízom a közönségre az értelmezést. Van, amit nem lehet elmagyarázni. Még a darabokat sem szeretem kommentálni, mert lehet, hogy a saját értelmezésem egyáltalán nem egyezik máséval. Vannak azonban konkrétumok, amelyeknél fontos, hogy miről van szó. Ilyen például az Amerika szálló című nagy oratórium. Ott egyértelműen jeleztem, hogy miről szól, legalábbis mi volt az én elképzelésem. Ez a darab az 1944-es magyar kivégzéseknek állít emléket. Itt az volt a célom, hogy a magam módján tudjak ehhez a témához hozzászólni. Amikor a Túl a Tiszán zenekarral dolgozom fel a vajdasági magyar népdalokat, akkor meg az a cél, hogy Bodor Anikó életműve kapjon egy nem népzenei oldalú értelmezést.
Nemcsak mint előadó tevékenykedik, hanem zeneszerzőként is ismert. Mivel foglalkozik még?
– Aktívan zenélek, zenét írok, színházakban dolgozok, jelenleg filmzenét írok Bicskei Zoltán filmjéhez, mással nemigen foglalkozom.
Milyennek látja a vajdasági zenei életet?
– Mivel része vagyok én is, ezért erre nem tudnék korrekten válaszolni. Az biztos, hogy a színvonal lehetne magasabb is. Zenekarok már nem is nagyon vannak, mi se itthon működünk. Az utóbbi időben sokszor játszottam ugyan Zentán kisebb felállásokban, de ezeket a fellépéseket mindig saját magam szerveztem. Az emberek nyitottak és érdeklődnek is, csak nincsenek koncertek.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
