… És hatvan gépelt sort kértek tőlem (és a lap minden egykori főszerkesztőjétől) a Magyar Szó karácsonyi számába. Hol és hogyan is kezdjem el az írást, hiszen a tollat már több éve letettem. Talán az elején? Igen, ez látszik leghitelesebbnek.
Kubát János 1991-től 1992-ig volt a Magyar Szó főszerkesztője (Léphaft Pál karikatúrája)
Tehát: A Magyar Szó külpolitikai rovatának vezetője, Steinitz Tibor hívott meg egy beszélgetésre azzal, hogyha elfogadom ajánlatát, már nem is kell visszamennem Zentára, mert a Magyar Szó újságírójává válok. Korán érkeztem Újvidékre, és a deszkben a sportrovat asztalához ültem, mert tudtam, hogy azt a rovatot egykori zentai barátom, Piszár József vezeti. Pár perc múltán mellém telepedett egy polgári kinézetű személy. Borsalino kalapban, fehér angóra sállal és igen-igen újnak látszó krombi télikabátban. Abban az időben a néptársnak nevezett elvtársak bizony nemigen hordtak se borsalino kalapot, se krombi kabátot. Levetkőzött, és megkérdezte, mi járatban vagyok, és mit keresek a sportrovaton. Harmincnégy éves voltam, mégis kicsit megszeppenve közöltem Lépes Lászlóval (mert ő volt az angóra sálas úrféleség), valaki azt szeretné, ha újságíró lennék a Magyar Szónál. Tovább nem is folytathattam, mert közbevágott: Úri fiúcskának látszol, ezért jó előre figyelmeztetlek, nem kell itt senkit megvárnod, hanem azon az úton, amelyiken jöttél, gyors léptekkel távozz! A legújabb kimutatások szerint ugyanis a jugoszláv újságírók életkora 42 év, és semmi több. A hírt elraktároztam, mégis maradtam, és amint később Piszár Jóska közölte, Lépes Laci nem tévedett, mert az újságírók havonta megjelenő belgrádi lapja szerint tényleg közölte a 42 évről szóló megállapítást. Igen ám, csak a kimutatásból kimaradt az újságírók napi 30-40 szálas cigarettája, meg a hajnalokba nyúló tivornyák. A tivornyák benzinadagja meg akkoriban a targyinak nevezett pálinka volt, mely akkoriban még eperből készült, és ez is hozzájárult a 42 éves elhalálozási határhoz.
-0-
Nyolcvanötödik életévem felé haladva érdekelt, hogy főszerkesztő elődeim milyen idős korukban kerültek át a másvilágra. Keck Zsiga, Rehák, Vébel, Petkovity, Kalapis, Vukovity, Varga bizony kb. 72-73 éves korában távozott. Mivel magyarázom ezt az irdatlan, tizenvalahány éves különbséget? Keck Zsigánál figyelembe vettem a Kopár szigetet, és az óriási stresszt, melyet akkor élt át, amikor választania kellett Stalin vagy Tito között. Tanácstalanságomat e kérdést illetően gyerekes elmélettel próbáltam megoldani: én a főszerkesztői kinevezésemet viccnek véltem, és szorongás mentesen liberális gondolatokkal jól felszerelve láttam neki az igen rövidre szabott főszerkesztői ténykedésemnek. Felelőtlenül gázoltam bele minden olyan tabuba, melybe elődeim a párt szorító ölelése folytán nem mertek. Akik esetleg nem tudnák, azokkal közlöm, én voltam az első párton kívüli főszerkesztő a Magyar Szóban. Ha van túlvilág, majd onnan figyelem meg Kókai Péter és Varjú Márti további sorsát, mert ahogy sejtem, párton kívüli nyomdokaimon haladtak és haladnak.
-0-
Németh Zoli szerint nem lesz cenzúra.
A Magyar Szó főszerkesztő-helyettese szerint nyugodtan írjunk meg mindent a jóváhagyott hatvan sorban, és ő garantálja, cenzúra bizony nem lesz. Tényleg? Tehát Varjú Márti főszerkesztőként egyből tudomásul vette, miként kell viselkednie, hogy hosszabb időn át trónján maradhasson. Jó érzékkel látta meg, hogy a VMSZ-t szinte az egész vajdasági magyarság támogatja, a többi kis okvetetlenkedő magyar pártocska pedig előbb-utóbb elveszik a háborgó politika tengerén. A VMSZ-t pedig az a Pásztor István vezette, aki szinte nem tudott bakot lőni, és a főszerkesztőnő irányába mindig megfelelő hűséggel viselkedett. Ugyanez vonatkozott Korheczra és az általa vezetett Magyar Nemzeti Tanácsra is, úgyhogy Varjú Márta a több éves főszerkesztői múltja után átmenő osztályzatot kapott azzal, hogy pótvizsgára is lehetett volna buktatni, mert páni félelemmel vette tudomásul, hogy az őáltala szerkesztett lapban olyanok nem kaptak karosszéket, akiknek pedig minden szombaton lett volna mondanivalójuk, hiszen Kossuth-díjasok is voltak közöttük (ábécésorrendbe állítva: Lovas Ildikó, Tolnai Ottó, Váradi Tibor, Végel László), ugyanakkor, amikor ezen neves embereknek nem volt és nincs helyük a Magyar Szó szombati számában, legalább nyolc olyan nevet tudnék felsorolni, akik nem főfoglalkozásúak a lapnál, és mégis szinte naponta szívják el az élet-, illetve a lapteret a többiek elől.
Utóirat: Varjú Mártinak üzenem: elérkezett az idő, hogy a 100-200 lakosú vajdasági magyar szórványokban élők a jövőben ingyen kapják a Magyar Szót, mert nekik nemcsak az ötvendináros szombati szám a sok, hanem az is, hogy...
