A pszichológiai rovatunk cikkeiben nemegyszer hangsúlyoztuk, hogy a mentális egészségünk megőrzésre szempontjából kulcsfontosságú a megtartó, támaszt nyújtó társas környezet. A társas kapcsolatok ápolása és a barátainkkal való kapcsolattartás egyrészt erőt adó, másrészt lehetőséget nyújt a tapasztalatok megosztására, az érzelmek kifejezésére.
Töltsünk tehát minél több minőségi időt a szeretteinkkel, végezzünk olyan, akár közösen is űzhető örömszerző tevékenységeket, amelyek feltöltenek minket! Minőségi idő lehet bármi, amit mi annak érzünk, például filmezés, zenehallgatás, nosztalgiázás, kirándulásszervezés. A múltbéli jó élményekre való visszaemlékezés megmosolyogtat, és rögvest jobban érezzük magunkat tőle.
A panaszkodás alternatívája
Biztosan találkoztunk már olyan emberrel, aki mindig mindenben a rosszat látja. Van, hogy elfogadjuk, hogy ő ilyen, rá ez jellemző, de van, hogy élesebben is oda tudunk szólni, ha már fogytán a türelmünk. Ilyenkor valami ilyesmit mondhatunk neki: „Hagyd már abba ezt a folyamatos panaszkodást, az aggodalmaskodás nem visz előrébb!” Na ez az a mondat, amit sokkal könnyebb kimondani, mint megtartani. A társadalmunk eleve olyan beállítottságú, hogy inkább a negatívumokat hajlamos kiemelni és a pozitívumokat teljesen figyelmen kívül hagyni. Oké, hogy panaszkodunk, oké, hogy beismerjük, hogy rossz, de abba ritkán gondolunk bele, hogy amíg a sérelmeken rágódunk, addig értékes időt és energiát vonunk el azokról a dolgokról, amelyekre egyébként hatással is lehetnénk.
A kontrollkör
Az egyik leggyakoribb érzés a jelen helyzetben a tehetetlenség, illetve az ebből fakadó csalódottság és fásultság. Ennek az oka, hogy jelenleg olyan helyzetben vagyunk, amiben tudjuk, mitől félünk, de nem vagyunk olyan helyzetben, hogy aktívan tegyünk valamit. Ilyenkor gyakran dühvel reagálunk, amit azonban, ha nem tudunk megfelelő helyen, időben levezetni, nagy valószínűséggel olyan térben fogunk, mint a párkapcsolatunk vagy a munkahelyünk. Ha aktívan lépéseket teszünk, akkor a tehetetlenséget cselekvésben is levezethetjük, ezzel megelőzve, hogy életünk többi területére férkőzzön be, és további konfliktusokat okozzon. Nem tudjuk megállítani a folyamatot, de a cselekedeteink által tehetünk azért, hogy azoknak, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint mi, könnyítsünk egy kicsit a helyzetén.
A jelenlegi helyzetben különösen fontos azt tudatosítanunk, hogy mit tudunk kontrollálni, és mi az, amit nem. Merthogy van, amire nem lehetünk hatással. Értelemszerűen arra érdemes koncentrálnunk, és azzal lenne jó foglalkoznunk, amire tudunk hatni. Vegyük végig, mire lehetünk hatással a háború kapcsán!
Segíthetünk a rászorultaknak! Számos internetes portál jött már létre azzal a céllal, hogy a segítő szándékú felajánlásokat összegyűjtse.
Korlátozzuk a hírfogyasztást, és tájékozódjunk megbízható forrásokból! Amennyire lehet, viselkedjünk tudatos médiafogyasztóként! E téren a Covid–19 alatt is sokat tudtunk fejlődni: Ahogyan a járvánnyal, úgy a háborúval kapcsolatos információk nyomon követésében is érdemes úgy eljárnunk, hogy kijelölünk egy idősávot a napban, amikor a hírek olvasásával foglalkozunk, a lényeg, hogy ne vigyük túlzásba a hírfogyasztást.
Keretezzük át a gondolatainkat! Például a következőképp: „Ez a helyzet nehéz, a bizonytalanság forrását nem tudom megszüntetni, de nem fog örökké tartani, és azt, hogy hogyan kezelem, hogyan reagálok rá, arra van hatásom. Az, hogy hogyan kezelem ezt a helyzetet, hogyan állok hozzá, később egy sikeres küzdelemként tud majd beíródni az életembe.” Vagy így: „A félelmeim, amiket érzek, inspirálhatnak arra, hogy innentől kezdve más szemmel tekintsek az életemre és az értékeimre.”
Beszélgessünk róla a családban! Teremtsünk olyan légkört a családban, amelyben lehet beszélni az érzelmekről, ahol meg lehet osztani a kétségeket, a félelmeket, a frusztrációt! Ha mindazt az energiát, amelyet jelenleg az aggódásra, panaszkodásra, kritizálásra fordítunk, azt a családtagjainkkal, a barátainkkal vagy a párunkkal való kapcsolatra irányítjuk, máris sokat tettünk értünk és értük is. Találjuk meg a módját, hogy kifejezzük egymás irántuk érzett szeretetünket, mivel a pozitív érzelmeknek nagy szerepe van a nehéz helyzetekben! Az érzelmekről való beszélgetés segíthet, hogy ezeket enyhítsük, másrészt megélhetjük, hogy nem vagyunk egyedül. A beszélgetések segíthetnek ötletet adni, milyen megoldási lehetőségek vannak. A megküzdést támogathatja a közös gondolkodás, a humor is. A kimondás által megfoghatóbbá válik a megfoghatatlan.
Koncentráljunk arra, hogy jó társak legyünk! Ez egyrészt figyelemelterő is, másrészt kapcsolaterősítő funkciója is van. Ha van olyan ismerősünk, szerettünk, aki nagyon fél, próbáljuk meg körüljárni vele, mi az, amitől ő jelen pillanatban fél! Vegyük észre, és emlékeztessük őt, ha a félelme irreális méreteket ölt, például így: „Van hol aludnod, van mit enned, itt vagyunk veled, nincs okod ilyen erős félelemre.” Ez a megnyugtatás nem irreális optimizmusról szól, hanem arról, hogy elfogadjuk az érzelmeit, de a figyelmét mégis megpróbáljuk finoman az apró örömökre fordítani, amelyekért hálásnak lehet lenni. A másokon való segítésünk segíthet, hogy mi is jobban legyünk.
Gondoljuk végig, mit tanulhatunk a helyzetből! Ahogyan azt a Covid–19 kapcsán is sokan megtapasztalták: a nagy horderejű események, mint amilyen a vírussal való megfertőződés, egy közeli szerettünk érintettsége arra sarkallhat, hogy újragondoljuk a prioritásainkat: Milyen értékek, elvek szerint éljük az életünket, és ezzel rendben vagyünk-e? Van-e esetleg olyasmi jelenleg az életünkben, ami sok időt vesz el, nem ad viszont annyit vissza? Ha holnap reggel jeleznék, hogy még aznap útra kell kelnünk, mit vinnénk magunkkal, mennyire lenne nehéz magunk mögött hagyni ingóságainkat?
Családi egészség
Vannak családok, ahol nehezebben lehet beszélni az érzelmekről. A hagyományos társadalmi szerepmodell követése például a férfiaknak kedvez kevésbé ilyen szempontból, mivel nekik valamelyest kevésbé engedi meg a sérülékenység, a gyengeség kimutatását.
Egy kisebb korú gyermek még nem teljesen érti meg, mi történik a nagyvilágban. Ahogyan más helyzetben, ilyenkor is kulcsfontosságú, hogy szülőként a viselkedésünkkel mit közvetítünk a gyermekünk felé. Kisgyermekkorban még inkább mesék, alkotások által lehet a gyermekek érzelmeivel foglalkozni. Későbbi életkorban, mondjuk, kiskamaszoknál már érdemes verbálisan is, komolyabban beszélgetni a háborúról. Meg lehet kérdezni például, hogy ők milyen információkat láttak, hallottak, mikről beszélgettek az osztálytársaikkal az iskolában, vagy hogy miként hatottak rájuk a képek, videók, amiket láttak? Amellett, hogy meghallgatjuk őket, fejezzük ki támogatásunkat is, nyugtassuk meg például így: „Mi itt vagyunk veletek, biztonságban vagytok, számíthattok ránk.” Fontos, hogy őszinték legyünk, és felnőttként nyíltan kifejezzük feléjük az érzéseinket, adott esetben megosszuk velük a saját félelmeinket. Ha azt vesszük észre, hogy magukba zárkóznak, visszahúzódnak, vagy más módon megváltozik a viselkedésük, kérdezzük meg tőlük, hogyan érzik magukat, próbáljunk beszélgetni velük. Ne ítéljük el őket, bármilyen szélsőségesnek is tűnik elsőre, amit felhoznak! A megnyugtató jelenlét nagyon sokat jelenthet.
Néhány tipp mentális egészségünk megőrzésére
