Robert J. Sternberg világhírű pszichológus szerelmi háromszögelmélete szerint ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, három tényezőnek kell teljesülnie. Először is szükség van a motivációs komponensre, vagyis a szenvedélyre, az izgalmi drive-ra. Másodszor, szükség van az érzelmi összetevőre, ami a minőségi együtt töltött idő által kialakuló intimitásban nyilvánul meg. Végül, de nem utolsósorban pedig ahhoz, hogy egy hosszú távú kapcsolat működhessen, elengedhetetlen a kognitív komponens megléte is, ami az elköteleződést jelenti. Ez utóbbi arra vonatkozik, hogy hajlandóak vagyunk időt és energiát fektetni a kapcsolatba. Cikkünkben az utóbbi, kognitív komponens, illetve az elköteleződés lélektani hátterét járjuk körbe.
Az, hogy mennyire könnyen köteleződünk el párunk mellett, számos egyéni és társas tényezőtől függ. Életutunk során gyűjtött tapasztalataink, a gyermekkorból gyökerező kötődési mintázatunk és személyiségstruktúránk egyaránt befolyásolja, hogy mennyire tudunk hosszú távon bevonódni egy párkapcsolatba.
Kötődési stílusok
A kötődési stílus egy kora gyermekkorból gyökerező kapcsolati mintázat. A felnőttkötődésre vonatkozó kutatások alapján ismeretes: ahogyan csecsemőként az elsődleges referencia személyhez, azaz édesanyánkhoz kapcsolódtunk, befolyásolja felnőttkorunkban, hogy mennyire tudunk megbízni a párunkban. A belső munkamodell egy olyan séma, amely már a párkapcsolat kezdetén, az ismerkedés fázisában automatikusan működésbe lép. Felnőttkori párkapcsolatunkban jellegzetesen azok az interakciós mintázatok és játszmatípusok jelennek meg, amelyekkel gyermekkorunkban is gyakran találkoztunk.
A vizsgálatok alapján a kutatók alapvetően háromféle kötődési típust különböztettek meg, amelyek felnőttkorban is azonosíthatók.
* A szorongó kötődési stílusú személyek félnek a kapcsolatba való bevonódástól, kétségbeesnek, ha a másik fél távolodni kezd, és nehezen bíznak meg párjukban. A bizlamatlanság és a félelem akár féltékenység formájában is megnyilvánulhat.
* Az elkerülő kötődési stílusú személyek kevésbé mernek belevágni egy komolyabb kapcsolatba, mivel félnek a visszautasítástól és a csalódástól. A bizalom alapvető emberi motívum, és egy kapcsolat elején, legyen az baráti vagy párkapcsolati, mindenképp egyfajta biztonságérzet szükséges ahhoz, hogy meg tudjuk előlegezni a másik félnek a bizalmat. Alapvető emberi motivációnk van arra, hogy bízzunk az emberekben, ezért legtöbbünknek ez nem okoz gondot, ugyanakkor, ha becsapnak bennünket, sokkal jobban fogunk figyelni a jövőben arra, hogy kiszűrjük a csalókat. Az elkerülő személyek, korábbi tapasztalataik miatt, a kapcsolat elején is nehezebben bíznak meg párjukban, és szkeptikusabbak a másik fél szándékaival kapcsolatban.
* A biztonságosan kötődő személyek könnyen képesek kialakítani mély, intim kapcsolatokat, mivel az az alapélményük a másik félről, hogy megbízhatnak benne, és számíthatnak rá, ha baj van.
Családi minták
Egy párkapcsolat a két fél összecsiszolódásáról, összhangolódásáról szól, aminek elkerülhetetlen része a konflikfusok megfelelő kezelése. Amellett, hogy szeretjük egymást és megszületett a szándék az elköteleződésre, fontos, hogy képesek legyünk alkalmozkodni és kompromisszumokat is kötni. A párkapcsolaton belüli konfliktuskezelést az is befolyásolja, hogy a pár tagjai milyen egyéni és közös megküzdési stratégiákkal rendelkeznek. Az elkerülő, illetve az agresszív megküzdési stílus nem kedvez a konfliktusok kezelésének. Ahhoz, hogy fejlődjünk e téren, szükség van a korábbi minták felismerésére, majd újfajta megoldási módok elsajátítására, és azok begyakorlására. Természetesen, ha feszültség van, automatikusan a korábban jól bejáratott működések kapcsolnak be, amik azonban nem mindig célravezetőek. A régi beidegződések újraírása erőfeszítést igényel, egy felnőtt, érett párkapcsolatban azonban szükség van rá.
„Nem leszek olyan, mint az apám!”
Az első terep, ahol megtapasztaljuk, hogy hogyan lehet egy konfliktust megoldani, az a családunk. Ha otthon azt láttuk, hogy minden szóváltás rövid időn belül ajtócsapkodásba és tányértörésbe csapott át, elképzelhető, hogy felnőttként mi is ezt a megoldási módot fogjuk alkalmazni, ha egy vita elfajul. Ezek a konfliktuskezelési minták tudattalanul hatnak a viselkedésünkre, érzelmeinkre és a gondolkodásunkra. Az is elképzelhető azonban, hogy a gyermekkori feszültséggel teli élmények egy olyan averziót váltanak ki, ami miatt már egészen fiatalon úgy döntünk, hogy márpedig mi mások leszünk, mint a szüleink. Ilyenkor hallhatjuk az olyan kijelentéseket, mint: „Csak úgy nem akarom csinálni, mint ők.”
Ez a hozzáállás akár a teljes elzárkózásig is vezethet, azaz előfordul az is, hogy a személy korábbi negatív tapasztalataiból menekülve inkább bele sem vág egy új kapcsolatba. Nem feltétlenül vállalja fel, hogy emiatt nem szeretne kapcsolatot, a felszínen általában különféle kifogásokat talál ki, például, hogy nem fér bele most az életébe, vagy eltúlozza a férfiak negatív jellemvonásait.
Ahhoz azonban, hogy a korábbi maladaptív mintákat felülírjuk, nem elegendő azt megfogalmazni, hogy mi nem tetszett a szüleink esetében. Fontos arra is időt szánni, hogy kimunkáljuk magunkban, hogy mi milyenek szeretnénk lenni. Sokszor ez az, ami elmarad, ami miatt végül mégis ugyanaz a minta fog ismétlődni, ami ismerős számunkra.
Azt, hogy jelenlegi kapcsolatunkban hogyan funkcionálunk, attól is függ, hogy korábbi párkapcsolatainkban milyen tapasztalatokat szereztünk. Ha csalódások, fájdalmak értek minket, nehezebb lesz újra megbízni. Ne feledjük azonban, hogy amellett, hogy legtöbb sérülésünket kapcsolatainkban szerezzük, rajtuk keresztül tudunk gyógyulni is. Egy bizalmon, őszinteségen és tiszteleten alapuló kapcsolat remek színtér arra, hogy személyiségünk fejlődjön.
