A Vöröskereszt zentai szervezete évek óta szervez a laikusok számára betegápolási tanfolyamokat. A négynapos képzés során a résztvevők nemcsak alapvető gondozási és ápolási ismeretekre tesznek szert, hanem azt is megtanulják, hogyan viselkedjenek a beteggel, milyen legyen a föllépésük, hogyan beszéljenek a családdal. A tanfolyamot Zabos Perpauer Vera vezeti, aki maga is egészségügyi dolgozó, illetve a mentőszolgálat diszpécsere.
A Vöröskereszt instruktorát a tanfolyamról és annak hasznosíthatóságáról kérdeztük.
Mit kell tudni a Vöröskereszt által szervezett betegápolási tanfolyamokról?
– A házi betegápolási tanfolyam 2016-ban kezdődött Zentán, a Vöröskereszt szervezésében. Ez már a negyedik év, amely sikeresen zárult. A tanfolyam négy napig tart, mindennap délután 4 órakor kezdünk, és addig maradunk, amíg kell. Van, hogy este 10 óráig is, hiszen a gyakorlatokat nem olyan könnyű elvégezni. Az idén minden második hónapban meg tudtuk tartani a tanfolyamot, bár valamelyest csökkentett létszámmal. Ez körülbelül 8 főt jelent alkalmanként. 2016 óta legalább 350 ember vett részt a tanfolyamon, amelynek a vezetését én magam vállaltam, igyekeztem a legjobb tudásom, akaratom és jóindulatom szerint véghezvinni. Nagyon nehéz időszak van mögöttem, különösen az első három év volt megterhelő, de nagyon örülök annak, hogy ezt rám bízták, és mindvégig tiszta szívvel igyekeztem teljesíteni. A tanfolyamot a Vöröskereszt szervezi, a résztvevők kapnak egy igazolást arról, hogy befejezték a képzést. Ezt nemcsak itthon, hanem több országban is elismerik. Aki ápoló akar lenni, attól mindig kérnek valamilyen igazolást, hogy ne egy ápolásban képzetlen jogász vagy egy kereskedő végezzen ilyen feladatokat.
Kiknek szól a tanfolyam?
– Kezdetben főként zentaiak és környékbeliek jöttek, később, amikor máshol is meghirdettük a tanfolyamot, Belgrádból, Nišből is érkeztek érdeklődők, illetve egész Szerbia területéről. Emellett olyan kettős állampolgárságú résztvevőink is voltak, akik életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak. Iskolai végzettséget tekintve is nagyon széles a résztvevők köre. Jönnek azok is, akik nyolc osztályt végeztek, és egyetemi végzettségűek is. Az intelligencia nem az iskolázottság függvénye. Már az első délutánon ki lehet szűrni, hogy ki jött el azért, mert elküldték otthonról, és ki érdeklődik igazán a munka iránt. Voltak résztvevők, akik alig fejezték be a nyolc osztályt, de nagyon szépen teljesítettek, és voltak főiskolások, akik nem is akartak odafigyelni.
Miből áll össze a tananyag?
– A tanfolyamnak hozzávetőleg a 30 százaléka elméleti oktatás, 70 százalékát pedig gyakorlati képzés teszi ki. Amivel kezdünk, az a beteghez való alapvető hozzáállás. Hogyan kell felöltözni, megjelenni, megszólalni. Harmincnyolc éve ebben a szakmában dolgozom, és úgy látom, nagyon fontos, hogy milyen a föllépésünk. Ha nem biztos, nem tudatos, akkor általában be se engedik az embert dolgozni. Kell egy magabiztos kiállás, egy bizalmat keltő megjelenés. Tapasztalatom szerint piercinges, tetovált ápolókat nem szívesen látnak az emberek, legföljebb akkor, ha nincs más. Valamiért fontos elvárás a jó megjelenés, a megfelelő beszédmód. Megtanuljuk, hogyan kell beszélni a beteggel, hogyan lehet felismerni, hogyha hallucinál, hogyan kell kiépíteni a kapcsolatot a családdal. Egy ápolónak nem kell nyájasnak lennie, ezzel kapcsolatban sajnos nagyon sok a félreértés. Határozottnak kell lenni, föl kell ismerni a helyzetet, és együtt kell működni az orvossal, a nővérrel, de elsősorban a családdal.
Milyen konkrét tudásra tehetnek szert a résztvevők?
– Megtanulják, milyen legyen egy betegszoba, mi az, amire feltétlenül szükség van benne, hogyan néz ki az ágyazás. Fontos elsajátítani a fürdetés és a hajmosás technikáját, különösen azon beteg esetében, akik nem tudnak fölkelni. Mindez sokkal könnyebb azoknál, akik meg tudnak tenni néhány lépést, de a betegek 80 százaléka erre sajnos nem képes. Megtanuljuk, hogyan kell odahelyezni az ágytálat, hogyan kell pelenkázni, felültetni a beteget. A szélütött betegeknél minden korty és falat nagyon veszélyes, mert sérült az izomzat és az idegrendszer, könnyen fuldokolni kezdenek. Ezért tudni kell, hogyan fordítom meg, hogyan végzem el az ún. Heimlich-fogást. Ezek mind alapvető dolgok, amiket meg kell tanulni végezni. Hiába tud valaki gyönyörűen megágyazni, ha fuldokolni kezd a beteg, nem kérhet elnézést azzal, hogy ő ezt nem tanulta. Meg kell tanulni az ágyból való kiemelést, visszaemelést, tudni kell ezek legkönnyebb és főként legbiztonságosabb módját. Tudni kell, hogyan tartsuk a beteget, és hogy ő hogyan támaszkodjon ránk ahhoz, hogy ne csússzon ki a kezünkből, ne üsse meg magát. Természetesen tanuljuk a kómahelyzetet, az újraélesztést, a fölfekvési sebnek, a trombózisnak, a köszvénynek a felismerését is. Megtanuljuk, milyen vérzések vannak, és ezek miről ismerhetők fel. Gyakorolunk a háromszögkendőkkel a rögzítést, a nyomókötést. Sok beteg epilepsziás, ezért azt is megtanuljuk, hogyan kell őket megfogni, megfordítani a roham után, mire kell figyelni. Ezek olyan dolgok, amiknek a négy napba muszáj beleférniük, a gyakorlatokkal együtt, és sort is kerítünk mindenre. Ez laikusoknak szóló tanfolyam, tehát aki elvégzi, az még nem fog állandó tűt felhelyezni, és katétert cserélni sem. Ellenben azt megtanulja, hogyan kell kiüríteni a katétert, hogyan kell kicserélni a zacskót, hogyan kell ráhelyezni az állandó tűre a tápvizet, hogyan kell azt lezárni és rögzíteni. A tápvíznél nagyon fontos, hogy egy levegőbuborék se maradjon benne. Mindent nagyon alaposan begyakorolunk, újra és újra, egészen addig, míg azt nem látom, hogy ez már megy. Ezután kesztyűvel is mindent újra átgyakorolunk, mert a kesztyű az ápoló alapvető felszerelése. Erre duplán is szükség van: egyrészt magunkat védjük vele, másrészt a beteget.
Mikor van szükség kórházi ápolásra, és mikor jobb választás az otthoni gondozás?
– Ez attól függ, hogy a betegség éppen milyen fázisban van. Például szélütés után az orvos azt mondhatja, hogy minden vizsgálatot elvégeztek, és a beteg már csak ápolásra szorul. Ha nem éri újabb szélütés, akkor van esély arra, hogy fölül az ágyon, kommunikálni kezd. Ez az ápolási folyamat általában családon belül zajlik.
A résztvevőket arra is fölkészítik, hogy az ápolt családtag elhunyhat?
– A tanfolyam résztvevőinek körülbelül a fele azért jön a tanfolyamra, mert saját hozzátartozóját szeretné ápolni. Már a tanfolyam elején el szoktam nekik mondani, hogy készüljenek föl arra, hogy a szervezet szép lassan el fog aludni. Ilyenkor a hangsúlyt arra helyezzük, hogy ne szenvedjen a beteg. A tudomány is sokat tud nyújtani, de a legfontosabb a család és az, aki az ápolást végzi. Ez többet jelent, mint bármi más. Ha beteghez megyek, akkor úgy kell hozzáállnom, hogy betegnél vagyok. Nem várhatom el tőle, hogy úgy gondolkodjon, mintha egészséges volna, és nem bánhatok vele úgy, mint valakivel, aki fut az utcán. Sem fizikailag, sem a kognitív képességeit tekintve.
Miért fontosak ezek a tanfolyamok?
– Vajdaságban nagyon sok idős ember él, közülük sokan betegek. A fiatalok elmentek. Bízzunk abban, hogy minden beteg tud maga mellé egy ápolót szerezni. De nemcsak a betegek ápolása során lehet hasznosítani az itt megszerzett ismereteket. Akik nem vettek részt ezen vagy ehhez hasonló tanfolyamon, azon égések, fulladások, eszméletvesztések esetén nem fognak tudni segíteni a családtagjaikon. Diszpécserként számtalanszor találkoztam azzal, hogy egy pici gyerek félrenyel egy játékot. Ilyenkor mit csináljon a szülő? Tudjuk, hogy ilyenkor perceken múlik az élet. De ha tudjuk, hogyan kell vészhelyzetben viselkedni, akkor nem ijedünk meg, és lehet, hogy tudunk rajta segíteni.
