Manapság már alig számít hírnek, ha a környezetünkben egy-egy házasság, időtlennek hitt párkapcsolat felbomlik, talán ezért is tekintünk egyre inkább csodálattal a több éve, több évtizede egymás mellett kitartókra. Valóban tiszteletet érdemel mindenki, aki ebben a kíméletlenséggel és zaklatottsággal teli világban huzamosabb ideig elnézi a másik kisebb-nagyobb rigolyáit, igyekszik nem ügyet csinálni társa gyengeségeiből, sőt ha tudja, megpróbálja helyre is hozni azokat.
Amikor két kiegyensúlyozott ember alapít családot, annak általában biztonságot jelentő, szeretetteljes légkör lesz az eredménye. Persze a szürke hétköznapok mindenki számára tartogatnak kihívásokat és megpróbáltatásokat, aminek következtében olykor a legstabilabb kapcsolatok is megremegnek. Ám ha a társak viszonya szeretetre és érett érzelmi intelligenciára épül, mint például a topolyai Balázs–Horváth házaspár esetében, akkor talán a nehézségeken is könnyebb átlendülni.
Kinga és Norbert több mint két évtizede mondta ki a boldogító igent. Az évfordulóhoz néhány héttel ezelőtt a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület a Nagycsaládok Országos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége közreműködésével a házasság világnapja alkalmából szervezett rangos ünnepségen is gratuláltak. Kinga és Norbert útja egyébként Gunarasról és Bajsáról vezetett közös topolyai otthonukba, ahol ma már négy gyermeket nevelnek: 2008 nyarán születtek ikreik Hanna és Ábel, egy évre rá, 2009 őszén Blanka, majd 2014-ben Sámuel mosolygott néhány nap híján karácsonyi ajándékként szüleire.
A kislányos mosolyával, dinamikus személyiségével folyton derűt sugárzó családanya lelkiismeretes tanügyi munkásként irányítja gyermekei pörgős életét. Míg az „oszlop”, a megfontolt beszédű, halk szavú apuka a szabadkai Cim Gas munkatársaként biztosítja a családi fészek kiegyensúlyozott alapjait.
Közös szülinapi élmény
– Valójában huszonöt évvel ezelőtt, egy közös tengerparti nyaraláson ismerkedtünk meg Herceg Noviban. Én azután kezdtem meg, illetve fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat Újvidéken, a Természettudományi Kar biológia-kémia szakán – kezdte a beszélgetést Kinga, majd párja, Norbert emlékezett vissza a kezdetekre, hozzátéve, hogy több mint két évtizeddel ezelőtt kapcsolatuk szinte természetesnek tűnő következő lépése az volt, hogy egybekelnek. Előtte viszont leendő apósától megkérte Kinga kezét.
– Az ember egészséges mederben lefolytatott életéhez jó esetben hozzátartozik, hogy egy pillanatban családot alapít. Ennek persze az az alapfeltétele, hogy megtalálja a párját. Azt a személyt, akivel összekötheti az életét, akivel kitartanak egymás mellett, akivel
kibírják egymást. Nos, ha ezzel az egyénnel rátaláltak egymásra, akkor valahogy maguktól történnek a dolgok, és már nem is igazán van szükség a nagyobb lépésekhez arra, hogy összeszedjék a bátorságukat. Legalább is ez nálunk így történt – emlékezett vissza a családapa mosolyogva a 2002 augusztusát megelőző időszakra. Ezt követően újra Kinga vette át a szót, miután arról érdeklődtünk, miként ünnepelték meg a kerek, két évtizedes, azaz porcelán házassági évfordulót.
A gyermekkor legszebb emlékeiként vésődnek be a családi nyaralások
– Számunkra kevésbé fontosak a külsőségek, nem kifelé éljük meg az életünket, így a házassági évfordulónkat is csak a gyermekeink társaságában ünnepeltük meg. A pécsi ünnepséget igazából a topolyai 3+ Nagycsaládosok Egyesületének vezetőségi csapata, Tót Gabriella és Cservenák Kancsár Izabella szervezte meg számunkra, meglepetésként. Egyébként mi is aktív tagjai vagyunk az egyesületnek. Bevallom, rendkívül jólesett, és valódi ajándékként éltük meg. Feltöltött bennünket az a sok szép program. Az ünnepség keretében a Kárpát-medence számos pontjáról jelen levő jubiláló házaspárokkal együtt egy görög katolikus hálaadó liturgián is részt vehettünk, és az ott kapott áldás valódi katarzisként hatott ránk. Egy kicsit olyan volt, mintha megújíthattuk volna a két évtizeddel ezelőtt tett fogadalmunkat – emlékezett vissza Kinga, miközben Norbert bólintással erősítette meg felesége szavait. Aztán hozzátette, hogy bármennyire is sejtette, hogy a pécsi kirándulás nem csak „sima” látogatás lesz, valóban meglepődött, amikor kimondták a nevüket, és felhívták őket a pódiumra a közönség elé.
A topolyai családdal beszélgetve arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon Kinga kislányként milyen jövőképről álmodozott, hogyan képzelte el magát felnőttként.
– Anyunak mindig arról áradoztam, hogy nekem legalább öt gyermekem lesz, amire persze forgatta a szemét, hogy „Jaj lányom, te nem tudod miről beszélsz!”. Aztán, ahogy az az életben lenni szokott, az én elképzeléseim is picit másként alakultak, ugyanis miután egybekeltünk, mi mindjárt tárt karokkal vártuk volna a gyermekeinket, mégis hat évig nem történt semmi. Miután több szakembert is meghallgattunk, nem maradt más lehetőségünk, mint a mesterséges megtermékenyítés. Újvidéken az abban az időben bevett szokás szerint három megtermékenyített petesejtet ültettek be, és az első vizsgálat alkalmával kiderült, hogy ketten maradtak velünk. Érdekes, hogy a gyerekek számon tartják őt is, és úgy emlegetik, hogy ő a mi angyalkánk. Aztán a sors úgy hozta, hogy Hanna és Ábel hat hónapos korában kiderült, ismét babát várok. Blanka már természetes úton érkezett közénk, mint ahogyan öt évre rá Samu is – hallhattuk az anyukától, aki elmondta, hogy hatalmas ajándékként éli meg a gyermekeit, a családját, ugyanakkor bevallotta, voltak nehéz pillanataik is. Különösen az elején, hiszen a nagyszülők Gunarason és Bajsán éltek, élnek, és bár rengeteget segítettek, segítenek, a legtöbb hirtelen adódó „éles” helyzetben mégis kizárólag magukra számíthattak Norberttel. Idővel azonban minden a helyére került.
– Egy-egy picit szélesebb családi összejövetel, a szülinapok igazi zsibvásári hangulattal járnak. Habár az én testvérem ikrei már picit nagyobbak, hiszen most fejezik be a középiskolát, Norbi testvérének családjában három gyermeket nevelnek, akik nagyjából a mieinkkel azonos korosztályhoz tartoznak. A nagyobb ünnepek alkalmával vándorlunk, felkeresve egyik-másik nagyszülőt, ám csak azután, miután mi megéltük a meghitt ünnepi pillanatainkat. Ez utóbbihoz már a kezdetek óta ragaszkodom, így például a szenteste varázsa az a mienk, másnap pedig a szélesebb családé – hangsúlyozta Kinga, aki arról is mesélt, hogy igyekezett a szülei stabil házasságából vett jó példákat a saját házasságába is beépíteni.
Na, de vajon mi történik akkor, amikor megcsörrennek azok a bizonyos tányérok? Norbert a maga szűkszavú módján hozzátette, hogy megbeszélik, amit meg kell. Kinga pedig arról mesélt, hogy már kapcsolatuk kezdetén megbeszélték: haraggal sohasem fekszenek le aludni.
– A mi kapcsolatunkban általában én vagyok a pörgős, a hirtelen. Norbi pedig erre a maga módján, higgadtan, megfontoltan reagál, átgondolva azt, amit mondani szeretne, aztán csendesen adja a tudtára a másik félnek. Az valóban ritka és kivételes eset, amikor felemeli a hangját. Szerencsére eddig sikerült minden kisebb és nagyobb problémát átbeszélni és átlépni. Azt hiszem, minket az életünk egyik legnehezebb periódusa csiszolt össze igazán, amikor küzdöttünk azért, hogy gyermekünk legyen. Abban az időszakban valóban igyekeztünk egymás mellett lenni és egymásért kiállni. És ha már azt sikerült végigcsinálnunk, akkor a többi megpróbáltatás valóban eltörpül mellette – tette hozzá Kinga.
A Balázs gyerekek a robotika terén is igen ügyesek
A házaspártól megtudtuk, hogy a manapság divatos „énidő” számukra ismeretlen fogalom, ők ugyanis inkább a „miidőt” gyakorolják. Erre egy bál vagy közös vacsora, mozi, séta, alkalmi bevásárlás is kiváló lehetőséget adhat. És olyankor kicsit visszaröpülhetnek a kapcsolatuk kezdetéhez. Szerencsére, ahogyan a gyermekeik növekednek, mindinkább érzik azt, hogy szüleik vágynak egy kis kikapcsolódásra, és igyekeznek megteremteni az ehhez szükséges feltételeket is, felelősséget vállalva egymásért.
A házaspár gyermekei egyébként az iskolában is kiemelkedő eredményekkel büszkélkednek, sőt Norbert felügyeletével eredményes robotikai projektekkel is foglalkoznak. És ekkor érkeztünk el az interjú azon pontjához, amelynél a családapa szinte kivirágzott, és áradt belőle a mondanivaló.
– Amióta Szerbia is bekapcsolódott a Lego-robotika nemzetközi véráramába, azóta a mi családunk is jelen van ebben a történetben. Öt évvel ezelőtt Ábel az iskolai csapattal merült bele ebbe a világba, és picit besegítettem én is annak érdekében, hogy eredményesebbek legyenek. Aztán magyarországi mintára a következő évtől családi csapatot alapítottunk Ábellel és Blankával, majd a közelmúltban Hanna is csatlakozott hozzánk. Általában évente két versenyen veszünk részt. Élőben, illetve online megrendezett kupán. Az élőt Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon szokták megszervezni a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával. Innen az úgynevezett World Robot Olympiad robotépítési és -programozási világbajnokságra tudnak eljutni a legjobbak. Mivel mi múlt évben 3. helyen végeztünk, ezért a legutóbbi, Dortmundban lebonyolított olimpiára sajnos nem jutottunk el. Egy korábbi megmérettetésen viszont elsők lettünk, csakhogy akkor meg azért nem jutottunk el az éppen Magyarországon megrendezett olimpiára, mert a kategóriánkban kevesebb csapat versenyezett az előírtnál. Az online formában megrendezett nemzetközi találkozón, ahol a kategóriánk huszonegy csapatot számlált, a hetedik legjobbak, a szerbiai csapatok közül pedig a legjobbak lettünk – tette hozzá szerényen, ám csillogó szemekkel Norbert, akitől megtudtuk, hogy az online kupát két kategóriában szokták megszervezni, és gyakorlatilag ugyanazok a szabályok érvényesek rá, mint az olimpiára, mégis több odafigyelést igényel a felvételek elkészítése.
– Az online térben sajnos olykor félreértésekre is lehetőség adódik. Míg az élő versenyeknél a bírók figyelmeztetik a versenyzőket, ha szabálytalanságot észlelnek, és van lehetőség a javításra is, addig egy felvételen erre már sajnos nincs lehetőség. Illetve az sem mindegy, hogy a kamera hogyan rögzíti a robot működését. Mi legutóbb az úgynevezett mérnöki kategóriában indultunk a gyerekek korosztályában. Ott adott egy feladat, amit a robotnak végre kell hajtania, tehát azon van a legfőbb hangsúly, hogy a kis résztvevők elkészítsék a robotot, illetve megírják a hozzá tartozó programot – hallhattuk Norberttől, aki szerint az a legfontosabb, hogy a gyermekeik óriási lelkesedéssel állnak hozzá az ilyen típusú feladatokhoz.
– Nagyon szeretnek ezzel foglalkozni, és ez számomra is motivációt jelent arra, hogy folyamatosan támogassam őket. Hogy mennyi időmet visz el ez a hobbi, fogalmam sincs, nem szoktam számolni, az azonban biztos, hogy a legtöbb szabadidőm, sok esetben az egész hétvége a Lego-robotika hangulatában telik az otthonunkban – tette hozzá Norbert mosolyogva.
Végül arra is rákérdeztünk, hogy ebben a pillanatban milyen jövőkép felé tart az életük, illetve, hogy vannak-e esetleg aggodalmaik a jövővel kapcsolatban. Természetesen ismét Kinga vette át a szót, aki kifejtette, reméli, hogy ha majd a gyermekeik is megállapodnak, akkor hatalmas asztalra, és sok-sok székre lesz szükségük egy-egy családi összejövetel alkalmával. Ennek szerinte pillanatnyilag reális esélye van, hiszen gyermekeik is nagycsaládban képzelik el önmagukat felnőttként. Ez pedig arról is árulkodik, hogy szüleik valamit jól csinálnak. Persze mint a legtöbb fiatal, most ők is a bolygó számos vidéke felé kacsintgatnak. Az is előfordulhat, hogy nem lesz egyszerű feladat közös asztalhoz ültetni a már felnőtt csapatot egy-egy ünnepi pillanatban. Kinga és Norbert saját elmondásuk szerint ugyan szárnyakat semmiképen sem szeretnének szegni, ám abban reménykednek, hogy erős szeretetkapocs alakul ki gyermekeikben egymás iránt, és azt vallják, hogy ha ők pozitív példát mutatnak az életüket élve, akkor talán a gyermekeik is mindig örömmel térnek majd vissza a családi fészekbe, hogy együtt legyenek és feltöltődjenek egymás társaságában.
Nyitókép: Az újév első pillanatait is közösen ünnepelte a Balázs család
