Evőeszközt hozzanak, hogy éhen ne haljanak! (2.)

Folytatás a múlt heti Hétvége mellékletből

Esküvői ceremónia:

A templom előtti keresztnél megállt a zenekar, és a Bemegyek szent templomodba kezdetű miseéneket muzsikálták. A násznép előbb helyet foglalt a padokban, a vőlegényt előrevezette a násznagya (a keresztapja), majd a Nászinduló dallamára indult el a menyasszony a lourdesi oltártól. A menyasszonyt is a keresztapja vezette. Ez a szokás csak néhány éve változott meg. A templomdíszítést a násznagyok vállalták, ők vették meg a fő- és a mellékoltárokra való virágokat és díszíttették fel a Csőke Kati nénivel, Kovarik Maris nénivel vagy éppen a Zámbó Erzsi nénivel, attól függően, ki volt a sekrestyés és a harangozó. A padokat fehér szalaggal díszítették fel ilyenkor, a bejárati ajtó fölé fonott virágkoszorú került. A kántor olyan énekeket játszott, amelyeket a család, esetleg a násznagy rendelt. Elmaradhatatlan része volt a mise felajánlási részében a Jézus mennyei vőlegény kezdetű ének, amikor is az állandó szövegben elhangzott a menyasszony és a vőlegény neve. A gyűrűket a szertartás alatt megáldotta, megszentelte a pap, aki a szentmise után a fiatal párnak feszületet vagy Bibliát, esetleg mindkettőt adott. Gyakran a násznagyok ajándékozták a keresztet. A kifelé vonuló párra a kórusról rózsaszirmokat szórtak. A templomból kilépő ifjú házasokat a násznép árgus szemmel figyelte, ugyanis úgy tartották, hogy aki előbb lelép a lépcsőn, az lesz a gazda.

A templomból kifelé jövet a násznagynék cukorkát dobáltak a gyerekeknek és a nézőknek, majd a menet a tűzoltóotthonhoz vonult. Amikor odaértek, az út közepén kb. egyórás mulatozás következett. A nézőket, akik már ennek alapján meg tudták állapítani, milyen lesz este a hangulat, ekkor is kínálgatták süteménnyel, kiflivel. Mivel a tűzoltóotthon a főút mellett található, ezért volt olyan eset is, hogy megállt a forgalom a nagy mulatozás miatt. (Ha teherautó vagy autóbusz is megállt, akkor a nézők arra gyanakodtak, ill. mókázva mondták, hogy a menyasszony már várandós.) Ezt követően a teremben folytatódott a vigalom este hatig.

A vendégsereg többsége ilyenkor hazament megetetni az állatokat, továbbá mindenki másik ruhába öltözött, és hozta a saját tortáját. Akik viszont a teremben maradtak, újra megterítették az asztalokat. A vacsora este 8 óra körül kezdődött. A koszorúslányok hímzett kötényt, „kötőt” akasztottak a párjuk nyakába, hogy ebben szolgálják fel az ételeket. Valódi mozgó kézimunka-kiállításban volt részük az ott lévőknek, mert szinte versengés folyt, kinek szebb a kötője. A koszorúslányok nem szolgáltak fel ilyenkor, hanem az ifjú pár asztalánál ültek. A plébánossal elmondott közös imával, asztali áldással kezdődhetett az ünnepi vacsora. A vőfélyek sorba álltak, úgy hordták be a tálakat, közben minden fogásnál egy-egy vőfély – figyelve arra, hogy mindegyik szerepet kapjon – elmondott egy-egy beköszöntő verset. A vacsora finom tyúkhúslevessel kezdődött, majd főtt hús és paradicsomszósz következett. A sültek közül a szilágyi lakodalmakban menő volt a csirke- és sertéssült, a fasírt, a különböző gyümölcsből készült kompót és a káposztasaláta. A borköszöntőt követően a menyasszonyi tortát hozták be, majd a többi tortát. Minden meghívott család vitt otthonról tortát. A koszorúslányoknál szokás volt, hogy cserélgették egymással a felvágott tortaszeleteket, vagyis megkóstoltak más tortákat is. Ilyenkor kerültek a sütemények is az asztalokra, azokat reggelig ott hagyták – amíg csak volt a tányéron. A vőfélyek csak ezután vacsorázhattak, ekkor viszont a koszorúslányok szolgáltak fel nekik.

A vacsorához tartozó versikék, köszöntők:

Vacsorabeköszöntő (ezt sokszor nem is egy vőfély, hanem maga a szakács mondta el nagy fakanállal a kezében, a násznépet körüljárva, pl. Kurta Tibor):
Tisztelt násznép!
Az ételek a konyhában sülnek-főnek,
a szakácsnéink már négy nap óta sütnek-főznek. Vivát!
Kilenc vaddisznó van odakint megláncolva,
két beteges bolha nyársra húzva.
Pecsenyének készül még tizenkét fejszepofa
és egy hetvenhét esztendős keréknek az agya. Vivát!
Hogy mi minden készül még,
fogalmam sincs róla,
kocsonyának készül tizenkilenc gólya,
ezt fogja követni a kemencenyögés,
végezetül meg az üres kocsizörgés. Vivát!
Mint látják, ezt a kis verset nem könyvből tanultam,
ez az én hivatásom, ehhez én értek.
Tisztelt násznagy uram, egy pohár bort kérek. Húzd rá!
A leves beköszöntése:
Itt hozom a levest, melyet adott a jó hús,
ezért tehát senkinek a kedve ne legyen bús!
Nosza, muzsikusok, szóljon hát a virtus,
dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Húzd rá!
A főtt hús beköszöntése:
Gyenge borjút hoztam tormával,
alig harminc tavasszal járt ki az anyjával.
Gyengesége miatt a szénát nem ette,
így hát szegényke a korpát nyelte. Vivát!
Szószt is hoztam hozzá,
mégpedig finomat!
Ilyet főzni csak a császárnak szoktak,
és ezt a keveset is a tengeren túlról vettem,
és ezért tíz márkát/eurót fizettem. Húzd rá!
A sült hús beköszöntése:
Itt hozom a sülteket, számtalan sok félét,
ezért mindenki köszörülje meg a kése élét,
hogy ki ne csorbítsa a tányérja szélét. Vivát!
Az ételek között nincsen párja a jó pecsenyének,
mert vidámságot hoz az embereknek.
Ősapáink miért voltak oly vének?
Mert borral és pecsenyével éltek.
Tessék vendégeink, vegyék el kezemből a jó nagy darabokat,
és egyenek belőle jó nagy falatokat! Húzd rá!
A bor beköszöntése:
Ahol vígan vannak lányok és legények,
oda én sűrűn be-betérek,
mert ott jó bor vagyon, azt én jól tudom,
mert igen nagy a tapasztalatom. Vivát!
De nem is csoda, hogy engem így szeretnek,
hisz Szent Borbála napján a pincében születtem.
Apám kántor, nagyapám kefekötő,
jó borivó volt mind a kettő. Vivát!
Szent Péter a mennyek kapuja előtt szalutál.
− Uram, engedd be kegyedbe,
hisz jó borivó volt világ életébe,
a vizet még a csizmájába sem sűrte! Húzd rá!
A torta beköszöntése:
Ismét megjelentem, ha vártak rám, ha nem.
Csakhogy most süteménnyel van tele a kezem.
Van itt mákos, krémes, lekváros,
Akinek (nem) tetszik a mákos, vegyen lekvárost,
akinek (nem) tetszik a lekváros, vegyen mákost!
Válogatni itt senkinek sem szabad,
mindenki olyat eszik, amilyet kap. Húzd rá!

A násznagyoknak kötelező jelleggel (leginkább templomot vagy esetleg virágkosarat formázó) cukortortát kellett hozniuk. Az ifjú pár a vacsora ideje alatt bontotta ki a vőfélyektől, nyoszolyólányoktól kapott meglepetéscsomagot, ami sok-sok érdekes tárgyat tartalmazott. A teremben az asztalokról lehordták a húsokat, majd a terem közepén helyet készítettek a mulatozáshoz.

Ezt követően éjfélig folytatódott a vigadozás. Sokáig hagyománya volt a rozmaringlopásnak (a násznagyoktól lopták el, és azoknak ki kellett váltani pénzért) meg a menyasszony cipőjének az ellopása, de ebből sokszor kellemetlen helyzetek alakultak ki, és lassan felhagytak az emberek ezzel a szokással. A vőlegénynek gyakran bort kellett innia a menyasszony cipőjéből. Ez a szokás is kikopott egy idő után. Éjfélkor egy vőfély bevezette a menyasszonyt, és kezdődött a menyasszonytánc.

Köszöntő a menyasszonytánc előtt:

Tisztelt násznagy urak!
Itt vezetem a szép menyasszonyt,
hogy menyasszony fejjel még egyszer mulasson.
Nosza, muzsikusok, ne szunnyadozzatok,
hanem egy szép csárdást húzzatok,
mert ha nem, eltörök rajtatok egy pálcát,
most pedig járjuk el a menyasszony táncát! Húzd rá!

A násznagyok egy asztalnál ülve két-két tányér közé gyűjtötték a pénzt, aki fizetett, annak a nevét kikiabálták, és táncolhatott a menyasszonnyal. Sokan a pénzt a menyasszony ruhájára tűzték. Egy-két vőfély figyelte a menyasszonytáncot, és ha úgy ítélték meg, hogy most már illett jönnie a vőlegénynek, mert eloszlott a nagy tömeg a menyasszony körül, akkor beengedték a vőlegényt a terembe. Az aztán a pénztárcáját odadobta a násznagyoknak, felkapta a menyasszonyt és kiszaladt vele. Ezt követően általában bejött egy álmenyasszony, aki nőnek öltözött férfi volt, és nagy vidáman összevissza táncolt, bolondozott – persze pénzért –, amit később odaadtak a zenészeknek. Az álvőlegény is megjelent legtöbbször. A násznép szívesen bekapcsolódott ebbe a féktelen mulatozásba. Az idősebb férfiak, asszonyok tálcákat, fedőket zörgetve, csörgetve emelték a lakodalom hangulatát. Volt olyan személy, aki rongyos ruhában, kormos vagy legalábbis fekete festékkel bemaszatolt arccal járta a táncot.

Amíg a mulatozást tartott, addig a menyasszony menyecskeruhába, a vőlegény pedig újembernek öltözött. A menyecskeruha általában piros színű volt, fehér, hímzett köténnyel, hozzá piros papucs, piros szandál vagy cipő járt.

A menyecske bevezetésénél újból egy beköszöntő vers következett.

Tisztelt násznagy urak!
Ismét megjelentem,
menyasszony helyett menyecskét vezettem.
Felkötötték a kontyát s vele a sok gondját,
most pedig kérjük a fáradság díját! Húzd rá!

A násznagyok a tányérokból a menyecske kötőjébe borították a pénzt, majd a tányérokat a földhöz vágták, összetörték. Ennek talán az volt a jelentése, hogy a násznagyok sikeresen eleget tettek az elvárásoknak, ezzel véget ért a tisztségük, a rozmaringjukat sem kellett tovább őrizniük. A porcelántörésnek más „feladata” is volt, ugyanis a mondás szerint ahány törött darabot felvett a menyecske, annyi gyereke fog születni. Gyakran az új menyecskének kellett összesöpörnie a tányérdarabokat – hadd lássák, milyen ügyes –, de ezt az arrafelé táncoló párok igyekeztek megakadályozni, ugyanis ismét szétrugdosták a cserepeket. Az újember az első közös „bevételből”, a táncpénzből először a zenészeknek fizetett, majd egy nóta erejéig csak a fiatal pár táncolt. Ezt követően körbejárták a vendégeket, akiknek – külön, erre a célra válogatott és díszített – kalácsot és bort kínáltak.

Az igazi, reggelig tartó mulatozás csak ezt követően kezdődött, és kinek meddig bírta a lába (és a pénztárcája), rendszerint reggel 7-8 óráig tartott. Reggelire sült kolbászt vagy szármát tálaltak fel. Volt olyan eset is, amikor egy szamarat is bevezettek a terembe. Sokszor már a kismisére harangoztak, de a mulatozás még tartott, pontosabban reggelfelé félkaréjba tömörülve a zenekar pódiuma előtt énekeltek hallgatókat a férfiak, az asszonyok, menyecskék, lányok meg tűkön ülve várták, hogy hozzák a hírt, elkészült az egyik (vagy éppen mind a két) lakodalmas háznál a „cirkuszolás”, amit szintén a vőfélyek szerveztek a házpásztor „nagy ellenkezésével”. Merthogy a házpásztor úgysem állíthatta le a duhajkodó, ötletben gazdag fiatalokat.

A múlt század ’70-es éveiben divatba jött, hogy a fiatalok a zenészekkel reggel hazakísérték az ifjú párt. Közben a hídon szalmából tüzet raktak, amit a fiatal párnak át kellett ugrania. A másik emlékezetes szokás az volt, hogy a fiatalok az éj leple alatt, ami mozgathatót találtak a ház tájékán, azt mind szétdobálták az udvarban, vagyis nagy cirkuszt, rendetlenséget csináltak. Lábasok, hordók, talicska álltak szanaszét, ráadásul az udvart teleszórták szalmával, a fenyőfákra tollat szórtak, a tyúkokat a fához kötötték, a kutyákat felöltöztették... Az újdonsült menyecske kóróseprűt kapott a kezébe, és megmutathatta, milyen ügyes és szorgalmas. Sok lakodalmas háznál akkora cirkuszt csináltak, hogy a ház népe napokig takarított. Az elszórt toll- és szalmamaradék még hónapok múlva is arra emlékeztette az ott lakókat, hogy „igen jól” sikerült a lakodalom.

A zenészek sokszor délig is maradtak, és rendelésre húzták a talpalávalót és a mulatós nótákat. Aki kérte, az fizetett, vagy a házigazda.
Manapság sajnos igen ritkán van lakodalom a faluban. Lehetetlen megszervezni a hagyományos forgatókönyv szerint, jónéhány elemet azonban szívesen beemelnek a fiatalok a saját ünnepük megrendezésekor. A kikérő és köszöntő verseket pl. általában meghagyják, a sütés nem a péknél történik, hanem készen veszik az édességeket, néhány fiú kap még vőfélyszerepet, néhány lány még koszorús lány, a lakodalmak már nem tartanak szó szerint „egy hétig”, a hajnali cirkuszolásokat csak a fiatalok sajnálják, de azt biztosan mindenki fájlalja, hogy nagyon-nagyon megfogyatkozott a magyar közösség, és bizony egyre ritkábban van lehetőség a mulatozásra.

(A cikk az adatközlők Dampfinger Irén nyugalmazott óvónő és Szakál Mónika magyartanár visszaemlékezése és gyűjteménye alapján készült 2023 januárjában.)